Börtönsztori - 6. fejezet: Tervek és érzelmek

Csend borul a szobára, ahogyan az várható. Hosszas beszélgetésem a Yondaimével sokkal nagyobb levet kapott, mint azt vártam volna. A szőke shinobi részletes terve nem is meglepő számomra. A levegő lassan mozog az ablakon át, nem úgy, mint reggel, mikor a kalapács kopogott a fejem tetején. Pedig ebben a pillanatban nagy szükségünk lenne egy erős széllöketre, nem is kicsit.

Minato terve nagyon ésszerű és jogos, a maga apai oldaláról. Minato, mivel maga sem tudja, ki mozgatja a szálakat a háttérben, ezért kitalálta, hogy elítéli jogtalanul a fiát, ahogy azt a titokzatos idegen reméli. Mikor már legalább két napja a börtönben sínylődik a fia, meglátogatja, és levázolja neki nagy vonalakban a tervét, miközben apámat átejti a hamis terveivel. Mikor tegnap estefelé kinyitották volna a szelencét Naruto chakrájával, elpusztította volna a szelence szörnyét, még akkor is, ha ez az életébe is került volna. Akár túlélte volna, akár nem, Kushina és Naruto mindenképpen megmenekült volna az elmélete szerint.

Ám fel kellett világosítanom Minatót, hogy semmiképpen nem tudta volna Naruto elhagyni az épületet anélkül, hogy meg ne halt volna. Ugyanis a pecsét, amit apám a rabokon alkalmaz, nem csak egy szimpla büntetőpecsét. Maga a pecsét szerkezete egyszerű, de valójában sokkal többről van itt szó. Amikor a célszemély eléri az előírt öt méter távolságot, a pecsét azon nyomban izzani kezd, azaz hőt termel.

Miközben fejleszti a hőt, aközben a pecsét másik fele elkezdi szétbontani az emberi testben található vizet oxigénre és hidrogénre. S mint tudjuk, az emberi testben sok más kémiai anyag van, mint például a kén, foszfor és még sok más hasonló. A pecsét maga egy kész kis kémiai labor, hiszen képes az emberi testben található összes és a szétválasztott kémia anyagokból egy gyúlékony anyagot képezni, ami hő hatására elég.

Szó szerint felgyújtja áldozatát. Az egész pedig alig egy másodperc alatt lezajlik az emberi testben. De senkit ne tévesszen meg a dolog. Amikor maga a készítő alkalmazza, azaz aktiválja a pecsétet, akkor a víz nem kezd el bomlani. Csak a hőfejlesztés indul be, ami nagyon is kellemetlen, fájdalmas reakciót vált ki az emberi szervezetben. Kicsit olyan, mintha ezernyi tű kezdene el rajtad zongorázni.

Nos, ennyi lenne az egész. Minatót magát is megdöbbenti a tény, miszerint milyen halálos kelepcébe vitte majdnem a fiát és feleségét. Azon belül, hogy elmondja nekem a tervét, ami már tényleg a lángok martaléka lesz véglegesen, elmeséli, hogy a minap járt lent a szelencénél. Megdöbbentette a kegyetlenség, amit ott látott.

-   Az áldozat egy fiatal, alig húsz éves rab volt. A nyakát, a csuklóját és a bokáját lekötözték, hogy ne tudjon annyira mozogni. Yomodo valami hókuszpókuszt kezdett mormolni, mire a fiú testéből a chakra folyóként kezdett áradni. Ám nem volt elég. A fiú csuklója, bokája és a feje vért spriccelt magából, ahogy a szelence magába szívta. Darabokban nyelte el, de még így visszazárult. Nem volt elég számára. Utána meg hatot áldoztak fel, vagy többet. A hatodik után kitaláltam valami kifogást, és távoztam.

-   Ez várható volt, Yondaime-sama. A szelence maga a pusztítás, és legfőképpen elpusztíthatatlan. A benne lévő szörny szintén a halhatatlanság erejével rendelkezik, a hiedelem szerint. Csak a pusztításhoz ért, a kegyelmet hírből sem ismeri. Ettől akarom megóvni Narutót. Csak sajnos az a terv, amit elindítottam, nem teljesen biztos kivitelű. Sajnos, az benne van a pakliban, hogy Narutót erőszakkal elrabolják, vagy ami rosszabb, egy olyan edénybe zárják a chakráját és testének darabjait, amit később elszállíthatnak a szelencéhez.

-   Értem. – Bőrszékéből, melyben az elmúlt egy órát végig ülte, most feláll, és fel-alá kezd sétálni az ablak előtt. Ideges tekintete elárulja, kételkedik tervem sikerében, vagy akár a biztonságában.

Ez alatt az egy óra alatt Minato teljes mértékben kifejtette apám tervét és a terv eddigi alakulását. A jelentése szerint az elmúlt öt évben minden nap legalább tizenöt embert áldoztak fel a szelencének. Egy átlagos shinobinak körülbelül négy hektoliternyi sűrített chakra van a testében. Tetemes mennyiségű chakrát nyelt már el az a nyavalyás szelence. És még mindig nem elég neki, még mindig. Hány áldozat kell még, hogy végre abbamaradjon? Egy a válasz: Naruto kell nekik. Ő a maga emberi chakra készletével is több mint ötvenezer hektoliternyi chakrával rendelkezik, hála a démonjának.

Ezek szerint Naruto, plusz még az a tizenöt ember elég lett volna, hogy a szelencét végre kinyissák. Ch. A fogaimat szorosan összezárom, kezeim ökölbe szorulnak, ahogyan dühösen előregörnyedek. Ha Narutót kézhez kaparintják, akkor az egész világnak vége szakad. Egyszóval: Naruto a világ kulcsa. Ha őt felhasználják a szelence kinyitásához, és apám meg tudja zabolázni a démonkutyákat és azt a lényt, akkor az összes nagyhatalmat a földön elpusztíthatja, és ő léphet a helyükbe, mint az egész világ királya. A szelence teljesíti a kívánságait az utolsóig, és akkor minden olyan lesz, ahogyan ő diktál.

Hirtelen indulatból felpattanok a helyemről, mintha csak egy tűvel szúrtak volna meg. Minato felém kapja a fejét, miközben az ablakot csukja be. Szembefordul velem, kezeit a bársonyszék támlájának tetejére rakja. Ökölbe szorult kezeim remegnek az erőkifejtésemtől, s lassan vér kezd csöpögni a tenyeremből. Most valahogy olyan tehetetlennek érzem magamat. Mintha nem tudnék mást csinálni, csak nézni, ahogy mások meghalnak. Várjunk. Nem. Nem ez a bajom. Az dühít, hogy nem vagyok képes megvédeni mindenkit, aki már az életem részévé vált. De most minden más lesz.

Brandon halála és a több ezer fogoly halála, akiket apám áldozott fel a Vérbörtön oltárán, nem lesz hiábavaló. Nem haltak meg a semmiért, és ha rajtam múlik, más sem fog többet meghalni a szemem láttára. Minato szerint apám a tegnapi nap folyamán befejezte a foglyok feláldozását, mivel már nincs annyi ember a börtönben, ami kielégítené a szelencét. Kereken tízezer ember hiányban van apám. Az utóbbi időben sok volt a szigorítás, és egyre kevesebb bűnözőt lehet elkapni élve. Így nagyon sok időbe fog telni, mire összeszed ennyi embert… vagy lecsap, amikor nem figyelek, és elveszi tőlem Narutót.

Az ajtóhoz megyek; feloldom a varázslatot. Kitárom a kétszárnyú ajtót, és ott áll. Még mindig abban a kis terpeszben, hátra csapott kézzel. Felkapja fejét az ajtónyikorgására, egyenesen rám néz. Halvány mosoly kúszik az arcára; felém jön. Zorija hangosan elér hozzám, majd biccent egyet a fejével. Az Uchiha és a Haruno még mindig az ajtó mellett térdelnek. Sakura Sasuke sérült kezét gyógyítja, majd teszi fásliba. Egy szanitéc ninja, akárcsak anyám, csak ő még egy kicsit ügyefogyott.

-   Naruto, Sasuke-kun, Sakura-chan. – Mind rám néznek. – Gyertek be. – Engedelmesen, bár kételkedve belépnek a szobába. A varázslatot újból használom.

Sasuke kihívóan néz rám, mintha csak támadni készülnék. Sakura a maga rémült tekintetével figyeli, amint Naruto rezzenéstelen tekintettel néz szigorú és határozott szemű apjára. Minato még az óta is abban a testtartásban maradt, mióta csak odaállt. A két szőke úgy néz egymásra, mintha csak halálos ellenségei lennének egymásnak, és nem apa-fia helyzetben lennének. Bár igaz, Naruto megtagadta az apját, de… de az anyját nem. Látszik, hogy Narutóban rengeteg a cselekedeti készség, a bizalom és a döntéshozatal. Az apja valamelyest más. Minato csendes, visszahúzódó típusú férfi. Döntései megfontoltak, okosak, de túlságosan is földöz ragadtak. Vezetőnek tökéletes, de aki valóban el akar érni valamit az életben, annak többet kell tudnia, mint holmi falujelentések megírása.

Úgy különböznek egymástól, mint két tojás. Pedig majd’ tizenhat évet éltek egy háztartásban, ráadásul a jellemük csak egy-két részletben tér el. Azon felül Naruto viselkedése is mutatja, hogy nem voltak rossz viszonyban, még mielőtt az incidens megtörtént volna. De most nem ez a lényege a dolgok felállásának, hanem az a terv, amit kidolgoztam.

A jelenlegi állás szerint nem tudunk elmenni anélkül, hogy apám ne korlátozna bármilyen módon. Nem csak a kapun való kimenetelünk vesztette értelmét, hanem az is, hogy valaha úgy hagyjuk el ezt a helyet, ahogyan bejöttünk ide. Vagyis szép kényelmesen és nyugisan. Puff. A szemetesbe vele, aztán tüzet rá. Helyette kénytelenek leszünk szökni, akárcsak az igazi rabok.

Sakura kezeit a szívéhez szorítva néz Narutóra. Tekintetén látszik, hogy már a puszta látványától kirázza a hideg. Pont, amit el akartam érni. Ha az ember tart valamitől, később kellemes csalódás járja át, amikor az illető teljesen más arcát mutatja. De nem is foglalkozom sokat a rózsaszín csajjal, mert szemeim egyre csak a fekete hajú shinobit pásztázzák. Helyes a maga módján, főleg azok az ébenfekete fürtök és szemek ragadnak meg a legjobban benne. Mindazonáltal túlságosan is öntelt, gőgös. Magasra tartja magát, csak mert egy nemes klánban született bele. Ha egy kicsit alábbadna az egójából, talán még tetszene is. Ám tudom, hogy a nagyravágyást nehéz dolog legyőzni.

-   Figyelem! – mondom, miközben kecsesen felhuppanok az ajtóval szemben az asztalra. Lábaimat keresztbe rakom, kezeimet hátratámasztom. – Mindannyian tudjátok, hogy nem vagyunk egyszerű helyzetben. Apám olyasmit akar, amit nagyon könnyen megkaparinthat, ha nem vagyunk elég óvatosak. Naruto – felém kapja fejét –, egy hetet maradunk a szigeten, utána csellel kiszökünk a várból, és egyenesen egy olyan helyre megyünk, ahol már apám keze nem igen tud pofázni. Sasuke és Sakura. Nektek pedig segítenetek kell ebben.

Sasuke arcmimikája elárulja, nem tetszik neki, hogy meg akarom szöktetni Narutót, ráadásul őket is belerángatom a dologba. Ám nem csak szimpla segítségnyújtásról van szó. Hogy megértsék, részletesebben kell beszélnem nekik a dologról. Igaz, egy-két részletet ki kell, hogy hagyjak belőle. Ki kell hagynom azokat a részleteket, hogy hova szándékozom vinni Narutót. Bármikor vallatásra kerülhet a sor, és egy vallató jutsuval bármit ki lehet szedni egy áldozatból. Még a legmocskosabb titkaikat is, amiket ez idáig mélyen magukba olvasztottak.

Így néma csendbe kell nekem is burkolnom a valódi igazságot, miszerint ki akarom képezni Narutót a legprofibb shinobivá, aki képes érezni is. Nem úgy, mint az a semmitmondó cafka, aki vörös hajával meg azzal a rafináltnak hitt eszével próbálja magát aranyfényűre fényezni. Csak azt felejti el, hogy nem minden arany, ami fénylik. Csilloghat ő, amennyit csak akar, de ha belül csak egy rothadt lélekkel találkozik az ember, mit ér vele. Az ilyen embert megválaszthatják vezetőnek, Hokagénak, de attól még a vezetőképessége nulla marad. Az embereknek egy erős, ugyanakkor szerethető vezér kell. És én ezt faragom majd ebből a csiszolatlan gyémántból, Narutóból.

-   Mégis – lép közelebb Sasuke – miért kellene nekünk is segítenünk ebben a szökésben? Te vagy itt a nagy ász, oldd meg magad! – Haragos arca arra enged következtetni, hogy a szöktetés csak ürügy számára. A fene essen beléd, Namikaze Minato. Titkolózni azt tudsz. Még a saját alárendeltjeidet is képes vagy titoktartásra kötelezni. Hm. Úgy tűnik, hogy félreismertem ezt a férfit. Igaz, hogy visszahúzódó, de az árnyékból kígyóként csap le az áldozatára. Képes volt a felsőbb rendű informátor jouninokat hallgatásra bírni, így Sasuke, Sakura és a többi jounin semmit sem tud a Hokage eredeti tervéről, sőt még arról sem, hogy hova és miként szállították ide Narutót.

-   Nos, Sasuke… – Tompa puffanással állok meg a talpamon, majd pár lépéssel megállok előtte. Keresztbe fonom a karjaimat a mellem alatt, mire a kicsikék megemelkednek. Látszik, hogy férfias fantáziája már dolgozóban van, de még mielőtt elérné a kifejletet, kap egy kis hangot. – Mert nem akarsz meghalni! – Teli torokból üvöltök rá, mintha csak egy nagyot halló emberrel találtam volna szembe magamat.

-   Senki se akar, de mégis… - Sakura bizonytalanul áll a dologhoz, mégis megpróbálja. Úgy tűnik, Naruto jég tekintélye már olvadóban van a szemében, és valamelyes elfogadta, hogy ilyen lett egykori barátjából. – Mégis, Naruto ide van kötve a börtönpecsét miatt. Akkor mégis hogyan akarod innen kivinni? – Szemei kételyt sugároznak, mintha nem hinne a tervem sikerében.

Tény, hogy semmi sem biztosítja, hogy ki is jutunk a Vörös várból, de így is jobbnak látszik ez, mint hogy meghaljanak emberek, csak mert az apám hatalomra vágyik, minden áron. Inkább látom magamat a hullák között, mintsem Narutót azon a borzalmas padon, mint a bátyámat. Nem akarom újra látni, amint a szelence megnyílik, és a chakrát bőszen magába szívva cafatokra tépi Narutót. A bátyámé is borzalmas volt. Láttam az alagútból, amint felfekszik bekötött szemmel az asztalra. Néma csendben tűrte, hogy lekötözzék, majd kezdetét vette a rituálé.

Apám jelképesen felöltötte a görögöknél ismert ruhát, mintha valami Zeuszt akarna játszani, aki az Olümposzt uralja. Kezébe gyűjtötte a chakráját, majd magában mormolva a szavakat, izzani kezdett a tenyere. Óvatos, lassú mozdulattal elkezdett fel-le mozogni a tenyere Brandon felett. Pillanatokon belül előtört a bátyám kéken izzó életforrása, mely egyenesen a szelencébe vándorolt. Ám mivel nem volt elég a szelencének a mennyiség, kiszakította a bátyám testét a lekötözésből. A karjai a vállainál vért spricceltek a földre apámra és az asztalra. A láiba szintúgy, csak itt még hangosabban lehetett hallani, ahogyan a csont elkezd ropogni, majd eltörik, leválik a testről. Brandonnak sikítani sem volt ideje, mert a nyakában a végtagjaival együtt elroppantak a csontok. Az artériákból ömlött a vér, ahogy a test többi részéből is. Az alagútban, ahol végignéztem az egészet, igyekeztem minél jobban eltávolodni a nyílástól, amin át láttam a jelenetet.

Kezem szorosan a szám előtt, nehogy sikítsak. De még a mai napig is megugrik a szívverésem, ha csak eszembe jutnak a képsorok. De mégis ez ad erőt, hogy folytatni tudjam az életemet azon az úton, amit megmutatott. Ezt Sakura és Sasuke soha nem érezheti. Ellenben Narutóval. Ő tudja, milyen az, amikor feláldoznak, tudja, milyen kiközösítettnek lenni, csak mert más vagy, mint a többi ember. Felöltöm a legszigorúbb tekintetemet, és a haragomat belesugárzom azokba a smaragd szemekbe.

-   Ide figyelj, Sakura – szólal meg helyettem Naruto. Hangja bársonyos és szelíd, mégis célratörően magasztos. Hátrafordulok hozzá. Bőrdzsekije hátulja húrként feszül, mellén ölbe tett keze pihen, fejét kicsit előrebiccentve néz még mindig farkasszemet Minatóval. – Freya tudja, mit csinál, én nem kételkedem benne. A helyetekben megfogadnám a tanácsát, és segítenék neki. – Szembefordul velük, tekintetéből csak úgy árad a bizonyosság. – Ezt nem azért mondom, mert szökni akarok, hanem mert így látom. A Yondaime sikeresen elhitette, jobban mondva, kötelezte a feljebbvaló jouninokat, hogy kussoljanak, és nektek egy szót se szóljanak a dolgokról. ÉN nem vagyok bűnöző, még ha a ti szemetekben az is vagyok. Más szóval, nekem innen nem szöknöm kell, hanem csak elmennem.

Naruto hangja fokozatosan válik dühössé, mégis megőrzi nyugodt vonásait. Jéggé fagyasztotta az arcát előttük, mintha csak egy álarcot vett volna fel. Most, ahogy így végignézek rajta, egy szexi férfit látok magam előtt, aki képes volt megőrizni a gyermeki külsőt, de mégis egy felnőtt férfi lakozik benne. Határozott, férfias vonásai most jelennek meg erősebben, s amint látom, Sakura még zavarba is jön, amikor észreveszi ezt.

Úgy tűnik, hogy nagyon is felfogta a dolgokat, amiket a szobámban mondtam neki. Nem maradhat örökre gyerek, de komoly felnőttet se lennék képes elképzelni róla. Talán egy kedves, mosolygós és huncut felnőttet igen, de hogy olyat, mint az apja, soha. Ezzel ezt a kisebb vitát le is zárja, így rátérhetek a részletekre. Nem olyan bonyolult a szökés lényege, inkább csak a személyek bonyolultak, akik végzik. Sasuke, úgy tűnik, egy igen bajos alak, ahhoz képest, hogy milyen eszes. Sakura hisztis meg minden, de a szanitéc képességeit nézve igen nagy ereje lehet. Visszasétálok az asztalhoz, és ismét felpattanok rá.

-   Nos, most, hogy ilyen gyorsan lebonyolítottuk a szökéses vitát, neki is kezdhetnék magának a tervnek a részletezésébe. A szökési tervem lényege, hogy úgy jussunk ki innen, hogy az őrök nem vesznek minket észre.

-   És ezt mégis hogyan tervezed? Mindenhol ott vannak azok a pincsi kutyák. – Sasuke nem beszél félre ezzel kapcsolatban. Tényleg elég sok őr járkálgat fel-alá a börtön falain belül. De vajon…

-   Nos, Sasuke, ezt úgy tervezem, hogy nem az őrök szeme láttára mászunk át a falon. – Mind furcsán néznek rám, mintha csak hablatyolnék az időjárási frontokról, ciklonokról meg az anticiklonok légnyomásos cuccairól. Tiszta kínai nekik. – Ezt értsétek úgy, hogyha a macskák ennyire nyávognak odakint, és nem lehet eljutni a sajtig, akkor az egerek a föld alatt iszkolnak a kincshez.

Ekkor mindannyiuknak elkerekedik a szeme. Úgy tűnik, erre a lépésemre nem számítottak. A továbbiakban már csak a terv apróbb részletei vannak hátra. Maga a szökés nagyon egyszerű, mégis kockázatos. A Yondaime négy nap múlva tervezi, hogy hazaindul Konohába, így addig van időm Narutót a lovaglás alapjaira megtanítani. A központi toronyból indulunk majd négy nap múlva. Végiglovagolunk az alagútrendszeren, majd a kijáratnál hajóra pattanunk, és meglépünk. A kockázat az egészben csak annyi, hogyha észreveszik a szökést, vagy csak gyanút fognak, akkor akár el is zárhatják a hajózási esélyeket. Akkor pedig máshoz kell folyamodnom, mint egy szimpla szökési terv. Minato elindul egymaga egy Sakura és Sasuke klónnal maga mellett, mintha csak ők is elmennének. Pedig a terv csalija csak itt indul be igazán.

***

Mikor részletesen átveszem velük a dolgokat, mindannyian elindulunk a magunk dolga felé. Narutóval bőszen száguldok a folyosón, amikor váratlan személybe botlok. Jack most félmeztelenül áll előttem, egy szál katonai mintás nadrágban és bakancsban. Kezét befáslizta, teste minden részéből izzadságcseppek hullnak a földre, mintha csak esőfelhőt játszana. Megmerevedek, akárcsak mögöttem Naruto. Igaz, szigorú tekintetén nem változtatott a három perccel ezelőtti távozásunk óta, de ahogyan meglátja Jack napbarnított pofázmányát, rögvest felmegy benne a pumpa. Legalábbis ezt érzékelteti velem a pecsét.

Részemről szólva, amióta kitettem a szűrét ennek a balfácánnak, azóta csak a csótányt látom benne. Kifejezettképpen nem érdekel, hogy mit csinál, vagy, hogy hol járkál, csak a szemem elé ne kerüljön, mert rögvest hozom a csótányirtót. Ám jelen pillanatban csak Narutót tudnám arra használni, hogy Jacket lefogja, én pedig beadhassam neki az altatót. Pech.

-   Freya! – Ingerülten hangzik a hangja, amire Naruto nagyon is megfeszíti az izmait.

-   Mi van?

-   Meddig akarsz még… ennyire szánalmasan megkegyelmezni ennek a félkegyelmű rabnak? – Inogva közeledik felém. Hirtelen megcsap a tömör szaké illata. Naruto is gyorsan kapcsol, így pillanatok alatt eltűntet a helyszínről. Pár szökkenéssel eltűnünk az udvarról, amin rövidítés szempontjából akartunk átvágni. A karjaiban szinte elveszek, akárcsak a mellkasában.

Hamar átíveltük a távolságokat, és a szobám kellemes berkeiben könnyebben lélegzem. Valahogy megnyugtatóbb itt, mint a zajos cellák között. Ez az egyik furcsaság az egész sztoriban, hogy nem értem, apám minek akarja, hogy én vezessem majd a Vörös várat. Tudja, hogy nem szívem csücske a munka közbeni zaj, főleg nem az olyanfajta, aminek a java része a poharakkal való cellarácsok csörömpölése, a rabok nyögése és a folyamatos ordítás, ami az iroda alatti helyiségben veszi kezdetét minden reggel. Számomra ezek elviselhető tényezők, de hosszú távon belebolondulnék.

Fáradtan és sajgó fejjel huppanok le az ágyamra, mintha csak meg kellett volna másznom a legmagasabb hegycsúcsot fél nap alatt. Naruto mellém ül, és ő is meggyötörten sóhajt fel, akárcsak én. Jut eszembe, ez a fiú itt mellettem fél éjszaka fent volt miattam. Okés, szégyen az van. Most nagyon.

-   Naruto. – Mély levegőt véve ejtem ki a nevét, mire ő rám villantja égkék szemeit. Most kíváncsian fürkésznek. – Szerintem menj, aludj egy keveset. Fél éjszaka fent voltál, pihenned kellene.

-   Áh, nem – hanyatt dől az ágyamon –, nincs értelme. Ha most elmegyek aludni, akkor éjszaka nem fogok tudni aludni, mert már kipihentem magamat. Inkább fent maradok egy kis ideig. Majd szólók, ha már nem bírom szuflával.

Ezen az ember csak mosolyogni tud. Szemem a pipere asztalomra vándorol. Magamat meghazudtolva sok sminket tartok, amiket olyan ritkán használok, mint a franc. De a sok színes tubus és festék közül engem a piros képkeret fog meg. Fejjel lefelé van fordítva. Lomhán odasétálok és felemelem. A képen a családom és én vagyok rajta, még nyolc évvel ezelőttiről. Brandon itt még csak tizennégy éves volt, én pedig csak nyolcéves. Abban az évben kezdtem el Brandontól tanulni a kardozást és a mágiát. Lassan végigsimítok a képen; ujjaim Naruto ujjaiba ütköznek a kép alján.

Észre sem veszem, amikor mögém jön, és megérinti a képet a kezemben. Halvány mosoly ül az arcán, a vállamnál fogva pedig szelíden átkarol. Hosszasan nézi a képet a kezemben, minden egyes részletét megfigyelve. Most szívesen belenéznék a fejébe, hogy megtudhassam a gondolatait. Feléje fordítom a fejemet.

Olyan közel van hozzám, hogy minden egyes szívdobbanását, lélegzetvételét érzem magamon. Teste melege szokatlanul is jólesik a számomra, pedig nem vagyok már hozzászokva, hogy valaki magához öleljen. Utoljára Brandon ölelt így magához. Ugyanakkor a tanulmányi eredményem miatt voltam búskomor, nem pedig azért, hogy soha nem láthatom többet ezüstös haját, ragyogó mosolyát és mélyzöld szemét. Ő volt az első olyan Kozumaki, aki zöld szemekkel született, és valószínűleg az utolsó is.

Brandon magas volt és erős. Izmai sok lányt lenyűgöztek, még a maga tizennégy évével is. A lányok bomlottak érte, szinte mindegyik lány akart belőle egy darabot. S mivel én a kishúga vagyok, ezért engem gyakran irigyeltek, amiért egy házban lakom vele, aludhatok vele, vagy akár láthatom, mikor felkel.

Tény, Brandon maga volt egy Földre szállt istenség. A lányok már attól orrvérzést kaptak, hogy trikóban ment ki az utcára, attól meg pláne, mikor levette azt. A kidolgozott kocka has, az az ábrándos tekintet, amivel megbolondította a lányok hadát, olyannyira, hogy egy-kettő képes volt a nyílt utcán elájulni. Hihetetlen volt maga a megjelenése, de sosem volt bunkó senkivel. Épp ellenkezőleg, nagyon kedves ember volt, akit mindenki szeretett, ám amikor meghalt, mindenkit lesújtott a gyász.

-   Ők kicsodák? – mutat Naruto a bátyámra és az anyám kezében lévő apróságra.

-   Az a fiú mellettem a bátyám, Brandon. Anyukám kezében pedig az öcsém van, Bran. Itt alig két hónapos volt. – Nagy sóhaj közepette leteszem a képet a kezemből. – Ő sosem láthatta a bátyját.

-   Ő…

-   A szelence egyik áldozata. Brandon meghalt, még mielőtt hallhatta volna, ahogy az öccse azt mondja, Nii-san. – Védőn magam köré fonom a karjaimat, mintha csak a széthullástól félnék. Ám nemcsak az én karjaim ölelnek át, hanem Naruto hatalmas karjai is átfonják testemet. Fejét az enyémnek támasztja, ahogyan hátulról átölel. Edzőkesztyűs keze a vállamon pihen, miközben szelíden ringat ide-oda.

Szemeim tágra nyílnak a megdöbbenéstől. Évek óta nem ölelt meg senki sem szeretetből. Úgy tűnik, hogy Naruto az az ember, aki átérez mindent maga körül, de ő maga is egy érzelemközpont az embereknek. Belekapaszkodom a karjaiba, egyre csak érezvén benne a lüktető életet. Ez az érzés olyan, mintha visszaadtak volna egy keveset a gyerekkoromból, amit Brandonnal töltöttem el Rejtett Holdban. Akkor változtam meg igazán, amikor a szemem láttára ölték meg.

Attól a bizonyos augusztusi nap óta a mosolyom hamis, a nevetésem álszent, a természetem pedig hideg, mégis, ha meglátom ezt a tündért, akit Isten nekem ajándékozott, egyből átérzem a bátyám helyzetét. Bran az én testvérem, ahogyan Brandonnak is én voltam a húga.

-   Freya – szólal meg suttogva Naruto. Annyira elmélyülök testének nyugtatásában, hogy észre sem veszem, amikor már a hasamon ölel át.

-   Tessék? – szólalok meg halkan.

-   Tudod… nekem is vannak testvéreim. Egy nővérem és egy kishúgom. – Ez meglepetésként ér. Az aktájában csak a nővéréről, Aikáról volt szó, egy kishugicáról semmi leírás nem volt. Ebből is látszik, hogy néha a leírások is lehetnek hiányosak. Naruto feje már a vállamon pihen; szorosan belesimul nyakam vonalába. – A nővérem szívből utál engem, csak mert többet értem el a szintemhez képest. Őt… Aikának hívják, a húgomat pedig, Sansának. Uzumaki Aika és Uzumaki Sansa.

-   Hiányzik a húgod, nem igaz? – Hosszú sóhaj hagyja el a száját, majd gyengéden elenged.

Néma csendben az erkélyhez sétál, mintha itt sem lennék. A korlátra támaszkodik; a tájat kezdi kémlelni. Ahogy melléje sétálok, nem látok mást, csak a lenyugvó naplementét, néhány fátyolfelhővel körülvéve. Gyönyörű látvány, ahogyan a sivár börtönt hirtelen egy romantikus pillanatba foglalja a naplemente meseszép narancsfénye. Narutóra nézek. Haja árnyékot vet a szemére, bőrdzsekijét szorongatja. Egyszer csak egy gyémántcsepp csillan meg az arcán, ami tompán csöppenve gördül a dzsekijére. Ezt az egyet még számtalan követi, néma csendben. Beletekint a naplementébe, és csak annyit tud mondani suttogva:

-   Nagyon.

Nem kell többet mondania, ugyanis – nem tudom, de most nagyon szívmelengetős nap van – automatikusan átkarolom a vállát. Nem ellenkezik, sőt még hozzám is bújik egy laza jobbra billenéssel. Némán nézzük a napot, amint lebukik a látóhatár alá, és a csillagok megjelennek az égbolton. Az este eljövetelével bevonulunk a szobába, ahol nem áll szándékomban tétlenkedni. Gyorsan kapkodom le a könyveket a polcról, és kezdetét veszi a tanulás, ami talán egy kis feledést ad a fájdalmakkal és fáradtsággal nyomott szívnek és elmének.