Másnap reggel szélcsend fogad minket, ahogy
kilépünk a kabinból. A nap ugyan hétágra süt, s tarka táncot jár a víz
felszínén, mégis, már kora reggel fülledt a levegő a tegnapi vihartól. Tegnap. Az
ezelőtti nap jócskán ráhoztam a frászt Narutóra. Azt mondta, hogy majdnem fél
percig nem lélegeztem, és nem is fújtam ki a levegőt, amikor elájultam a
hajóorrban. Azonnal újraélesztést végzett nálam, s szerencséjére újra vettem
levegőt. Ráadásul még a legapróbb mozdulatokra sem reagáltam semmit. Elmondása
szerint olyan voltam, mint egy hulla.
Hupsz! De nem is ez a fontos most, hanem az, hogy
a mai nap során megérkezünk a Foltos-szigetre, pontosabban, Medve városba. Már
messziről látom a város magasba nyúló lakóépületeit, a nyüzsgő kikötőt és a
hatalmas hegyeket, amik fehér sipkával terülnek el Medve város mögött. Balról jobbra olvasva a Nemezo, a Krisztána,
a Moroda és a Keszon hegységek. Ez a város van legészakabbra a Shinobi tengeren
– ami egyben a legnagyobb tengere a Shinobi nemzeteknek –, és ez a város a
kikötők fő központja. A legtöbb engedélyt, a legtöbb hajózásra alkalmas dolgot
innen kell beszerezni, ha az ember egyáltalán hajózni akar a tengeren.
Szerencse, hogy a mi engedélyünket az egyik
legjobb haverom, Bree szerezte meg nekünk. A pasas Medve város egyik klubjának
vezérigazgatója, de nagyon jóban van az egyik hajózási vállalat főnökével. Bree
azon felül egy nagyon rendes srác, még akkor is, ha nem teljesen hétköznapi
bárokat üzemeltet a városban. Kikötünk a
hajóval, és Bree egyik emberére – aki már egy órája vár ránk – bízom a hajót. A
yunókat felszereltük a szükséges dolgokkal – sok mindent lekicsinyítettünk,
hogy elférjen a táskánkban –, és rajtuk lovagolva belevetjük magunkat a
városba.
Medve város korántsem arról híres, hogy az élet
megállna nappal. Nappal is annyira élénk, mint éjszaka, amikor a legtöbb bár
nyit, hogy a buja és bulizni kívánó emberek elveszhessenek a város
forgatagában. Ahogy végigmegyünk az úton, sok ember tekintete megakad rajtunk.
Sok asszony összesúg, ahogy végigvonulunk.
Nem is kell, mondjam, miért. Nem kis hírnevem van
Rejtett Hold legnevesebb klán főnőkének „lányaként”, ráadásul nem mindennap lát
az ember két mágust yunó háton. Hátrasandítok a vállam felett, de Naruto
látszólag az Eren fülei között lévő pettyeket figyeli, vagy az épületeket.
Gondolom, figyeli, hogy miket rajzolhat le az útja során.
Tegnap éjjel kaptam rajta, amint buzgón a papír
fölé hajol, ceruzával a kezében. Ő úgy tudta, hogy alszom, így önfeledten,
magáról megfeledkezve rajzolgatott a rajztömbjébe. Ajkába harapva, közel
hajolva a papírhoz örökített meg valamit, amit csak másnap, kora hajnalban
tudtam megnézni. A hajót és az előtte elterülő tengert rajzolta le,
valószínűleg mintha a kabin tetején ülve készítené remekművét. Remek hasznára
fog válni a tudása, ha a rúnákat vagy jeleket kell majd elkészíteni.
Befordulunk egy sikátorba, ami egy kis utcába
vezet minket. A sikátorban nem az a megszokott bűzös csatorna és állott,
rothadó szemét szaga terjeng, hanem kellemes jázmin, parfüm és síkosító illata.
Az utcácskából kiérve egy hatalmas épülettel találjuk szembe magunkat. Ez a
beugró pont úgy lett kitalálva, hogy csakis ez az egy épület borítsa be. A
hatalmas, vörös márványból épült építményt számtalan fekete függöny takarta,
amik csak elszórva engedik be az általam annyira kedvelt napfényt. Senki nem
járkálgat itt, még a lovászfiú sem, aki folyton agyonvakargatta a fejét.
Szegényke, korpás.
Bemegyünk a kapun és leszállunk. Teljesen lazán
megyek be a bárba, ami éjjel-nappal nyitva áll a szórakozni kívánóknak. A
recepciós pultnál – mivel ez egyben egy kéjhotel is – egy szétsminkelt, hosszú
körmű, festett vörös hajú nő áll, kezében egy divatmagazinnal. Megállok a pult
előtt, mire ő unottan felpillant rám.
-
Látom, ma is nagyon
tevékenyen dolgozik, Dolores. A nagyfiúval szeretnék beszélni – nézek bele abba
a kontaklencsézett barna szemébe. Unottan rágogatja rágógumiját, s néz rám,
mint bárány az új kapura. – Kozumaki Freya vagyok. – Erre egyből észbe kap.
-
Áh, Freya drágám, meg
se ismertelek téged – vigyorog a képembe. – Azonnal szólok, Bree-nek. – Azzal
már tárcsázza is főnöke telefonszámát. Kicsöng a vonal, és hamar meghallom Bree
hangját.
-
Mi az, Dolores?
Éppen szépítkezek – kezdi ingerült
hanggal. Úgy tűnik, nem szereti, ha szépítkezés közben zavarják.
-
Keresnek téged. – Átnyújtja
nekem a kagylót.
-
Ki vagy, hogy
képes vagy megzavarni a nagy Bree Despánt?
-
Na, mi van, cicafiú,
elvitték a nyávogóid a nyelvedet? – Játékosra veszem a hangomat, ahogy a
pultnak támaszkodom, de legszívesebben lenyomnám telefonon keresztül. Bree
mindig is egy kis semmi volt, ameddig meg nem nyerte a lottót. Azonnal
befektette a pénzét egy sztriptíz bárba, majd egy újabba. Bree az egész város
legnagyobb sztriptíz vállalatának feje. Vannak nála homokosok, leszbikusok, biszexek,
hermafroditák és még sok más fajta ember, akik vetkőznek, prostituáltként
működnek és csábítanak.
-
Oh, cicalánykám,
grr, de jó, hogy hallom azt az édes hangocskádat! Gyertek fel. – Visszaadom a telefont Doloresnek, és Narutót
magam után intve, felmegyünk az emeletre.
A liftben is az a jellegzetes illat uralkodik,
mint a sikátorban. Phuj! Úgy tűnik, hogy sokan nem bírták ki a szobákig. Narutón
látom, hogy undorodik a szagtól, de figyelmeztetem, Bree-nél még több illataroma
lesz, amit nem fog szeretni. Összeráncolja az orrát, de valamennyire lenyeli az
undort. Szólok neki arról is, hogy nem nagyon menjen Bree közelébe, ha egy mód
van rá. Ugyanis Bree biszex, más néven, férfira és nőre egyaránt gerjed.
-
Ezt vegyem úgy, hogy…
nos…
-
Helyes vagy, azt
senki nem tagadhatja – nézek bele az arcába. – De azt se feledd, hogy egypár
homokos szemében te egy szexisten vagy… főleg ha leveszed a pólódat. – Hozzáteszem,
nemcsak az ő szemükben látszik szépnek, hanem számomra is nagyon dögös.
Elérkezünk egy magas, ívelt tetejű ajtóig, ami
előtt kőoroszlánok fekszenek, amolyan kínai stílusban. Az ívelt tetejű ajtó
körül kacifántos jelek és ábrák díszelegnek, mintha tényleg egy pillanatra az
ősi Kínába csöppentünk volna. Bekopognom sem kell, mert egy leheletnyi
érintésre csinos, rövid ruhás lányok nyitják ki az ajtót előttünk. A lányok
haját két gömbbe rendezték a fejük két oldalán, ruhájuk csak kicsivel ér a fenekük
alá. Hosszú, lelógó ruhaujjuk csak úgy siklik a levegőben, ahogy az egyik szőke
lány bevezet minket a lakosztály belsejébe.
Ahogy végighaladunk a folyosón, ezernyi mintát
fedezhetünk fel a plafonon, a mintás rácsú ablakok körül és a padlón. Elvétve
egy-egy asztalka helyezkedik el a hatalmas párnák között. A színes tollpárnákon
rengeteg lány hever, egy szál köntösben. Hátralesek Narutóra, aki csakis az
ajtó felé szemlélődik, arcára egy láthatatlan álarcot húzott, amit csak a zárt
ajtók oldhatnak fel.
A szőke lány bevezet minket egy irodának használt
szobába. Habár aki végigfuttatja a szemét a helyen, nem mondaná meg, hogy itt
rengeteg bár, étterem és kéjhotel ügyeit rendezi a nagyfőnök. Egy széles,
francia ágyra hasonlító heverő áll a szoba bal sarkában, előtte dohányzóasztal,
rajta hamutartóval, papírokkal… és egy pár darab – pár… egy egész kupac – kocka
alakú kiscsomaggal. A másik sarokban párnák hevernek, amiken itt-ott sötét
foltok látszanak. El is tudnám képzelni, hogy Bree idehozza a számára tetszetős
fiúkat és lányokat, hiszen az egész szoba árasztja magából a szenvedélyt.
A sötét terrakotta falakat keresztbe-kasul vörös,
függönyszerű anyagok hálózzák be, füstölő ég az egyik kisasztalon. A dohányzó
előtt két, nagyon pici lábbal ellátott szék van, mintha csak várt volna minket.
Egy oldalajtón keresztül belép Bree. Alsógatyában, selyem, ujjatlan ingben, és
vékony szövésű kendők hálózzák be. A feje tetejére színes turbánt készített
vállig érő fekete hajának.
-
Freya drágám! – rohan
át a szobán, hogy lágyan magához öleljen. Felöltöm legszebb mosolyomat – már
amennyire ez a szag engedi, hogy mosolyogjak –, és lágyan visszaölelem. – Nem
hittem volna, hogy látjuk még egymást, cicalány – mondja, miután elhúzódott
tőlem. – És amint látom – néz Naruto felé –, nem egyedül jöttél.
-
Bree, ő itt Naruto,
velem van, mint a társam.
-
Társad?
-
Nem olyan társ –
kötöm ki rögvest, még mielőtt elkezdene nekem szobákat ajánlani. Macskavágású
szeméből azonban kiolvasom, látja, hogy egy picit füllentettem. De nem is
törődik vele huzamosabban, inkább csábos csípőringással elsétál fekhelyéhez, én
pedig leülök a kisszékre.
-
Te nem ülsz le? –
kérdi lágy hangján Bree. Szemmel láthatóan tetszik neki Naruto, na meg az
öltözéke.
-
Nem, köszönöm. –
Azzal megáll a hátam mögött néhány centire. Ez a magatartást valahogy úgy
értelmezem, mintha szemmel akarná tartani Bree-t, hogy akár a legkisebb
mozdulatára ugorni tudjon. Bree egyszerűen csak nevetni kezd a dolgon.
-
Ez tetszik nekem. – És
rágyújt egy hosszú cigarettára. – Nos –
fújja ki a füstöt –, miért jöttél el hozzám, Ezüst hercegnő? Talán…
-
A segítségedet akarom
kérni egy üggyel kapcsolatban – vágok a szavába. – Bizonyára tudod, hogy
naponta ezernél is több rabot küldenek a Shinobi tengeren túli börtönökbe,
közöttük a Vér várba. Azt szeretném megtudni tőled, hogy voltak-e olyanok, akik
önszántukból szálltak fel a rabszállító hajóra.
-
Hm… - Azzal elkezd a
papírok között kutatni. Sercegnek a papírok manikűrözött kezei alatt, majd egyen
megáll a keze. Kihúzza a kupacból, átnyújtja nekem.
-
Az elmúlt három
hétben összesen tizenöt ember volt, aki magától vállalkozott a rabok közé
menni. Ezek közül mind férfi volt, általában húsz-harminc év körüliek.
Akkor a feltevésem
igaz vágányon siklik. A lány, aki aznap figyelmeztette Yomodót, besurrant egy
hajóra, és egészen Vér várig utazott. Mindent kiderített, amit csak lehetett,
majd mikor meghiúsult a terve, támadásba lendült. Yomodo csak egy csali volt,
hogy elterelje az igazi gyanút magáról. Megbújt valahol a várban. De hol? Hm,
megvan. Mikor a Vér vár felé kocsikáztunk, szóba került, hogy új cselédeket vett
fel a saját személyzetébe.
Ha az a lány bejutott
oda, akkor az is lehet, hogy Yomodo irodáját teljesen átfésülte, elolvasott
mindent, amit kellett, és megszerzett minden információt, ami szükséges lesz
ellenünk, csak éppen nem eleget. Vagy,
mint már mondtam, Minato hajóján sétált fel a vár köveire. Az utóbbi
lehetségesebb, mivel ott tartózkodásom alatt nemigen láttam, hogy a személyzet
egyáltalán kimerészkedett volna a konyhából vagy a lakrészéből. De ki tudja, azért
lehetségesként fenntartom.
Gondolkodva lerakom a
papírt az asztalra. Feszülten kiegyenesedem, és igyekszem minél kevesebbet
lélegezni a füstölő, a jázmin, a síkosító, a sperma és izzadsággal teli
levegőből. Mögöttem Naruto még mindig az ablakon néz ki, és nem is
kíváncsiskodik, mit olvastam a lapon. Úgyis tudja, hogy elmesélem neki, ha
kettesben maradunk.
-
Értem. A másik pedig
az, hogy mit tudsz az apámról, mármint… az igazi apámról. – Szemei tágra
nyílnak, de tartja velem a szemezést. Mélyet szippant a cigarettájából, és
elfordítja a fejét. Tekintete egy kanjikkal teli képre vándorol, s kezdem azt
gondolni, hogy nem is akar válaszolni a kérdésemre. Rám se nézve kifújja a
füstöt.
-
Az apádat Kozumaki
Hizakunak hívják. A legnagyobb mágus, akivel valaha is találkoztam. Egy parányi
kis faluban és a Tűz országban. – Rám néz. – Gondolom, arra vagy kíváncsi, hogy
miért ment el. – Bólintok. – Nem tudom neked pontosan megmondani, de azért
amennyit tudok, elmondok.
-
Köszönöm.
-
Az egész még a
születésed előtt kezdődött. Apádat, mint főmágust bízták meg, hogy elzárják
Kurumit. A helyzet az volt, hogy a tároló már nem volt alkalmas arra, hogy
tovább halasszák a dolgot. Keresték a megfelelőt, és végül anyádat
választották, aki veled volt hat hónapos. Apád megijedt, hogy valami baj lesz
az elzárás során, hiszen egy frissen szült nő még nagyon gyenge.
-
Aztán megszülettem
én, és?
-
És a tanács
felfedezte, hogy te mennyivel erősebb vagy, mint bárki más. Te lettél a
Jinchuuriki, aki megfelel a célnak. Szépen cseperedtél, és semmi baj nem volt a
testedben élő démonnal. Apádban viszont valami megragadt, régről. Idáig tudom a
dolgot. De ha akarod, kinyomozhatom az okokat. Beletelik egy-két napba, mire
infót kapok, de megszerezhetem.
-
Ne – mondom bizonytalanul.
– Apámtól akarom hallani. De helyette kinyomozhatnál nekem mást. – Kíváncsi
szeme felvillan, szájába veszi a cigarettáját, felül. – Erről a lányról
szeretnék minden adatot, amit csak lehet. Minden olyan ügyet, amit eltussoltak,
amiről nem tudnak otthon a szülők, mindent. – Azzal átnyújtom neki Aika képét.
Bree macskaszemeiben érdeklődés gyúl. Közelíti és
távolítja a képet, és egy határozott választ kapok. Bree már régről ismeri
Aikát, még tizenkét éves korából. A lány nagyon is tehetséges genin volt,
hiszen két perc alatt kimagyarázta magát a dolgokból. De nem ezért figyelt fel
rá kiváltképpen, hanem azért, mert tizenöt éves korában verekedésbe keveredett
egy járókelővel. Rengeteg mocskos dolgot végzett a bárokban, mint például
ittasság kiskorúként, kéjhotelekben való részvétel és a többi.
Magam is meglepődök ezek hallatán, pedig eddig is
mocskosnak és visszataszítónak gondoltam Aikát. Hát, úgy tűnik, hogy még a
legdurvább embereket is lehet csúnyábbá tenni. Bree megígéri, hogy összeállít
róla és a családtagjairól is egy teljes listát. Naruto háta megfeszül, de
szerencsére kimenekítem a dolgokból. Elmagyarázom Bree-nek, hogy Naruto
családjáról van szó, és ha lehet, ne nagyon emlegesse, hogy egyáltalán mi is
történt.
Szerencsére cicafiú van olyan okos, hogy tud
titkot tartani. Az egyik bárja feletti szállodában szállásol el minket, a város
másik felében. Felállok a pici székről, és megköszönöm, hogy segít nekünk, hogy
mindenre fényt derítsünk. Ő csak szélesen mosolyog, és csak annyit mond, hogy
neki öröm, hogy segíthet.
Amilyen gyorsan csak tudom, igénybe veszem az ajtót,
és Narutóval az oldalamon távozok a Csábító vágyak nevű bárból. Felpattanunk
Erenre és Yuéra, és elindulunk a Végzet kaszása nevű bár felé, a város nyugati
oldalára. Csendesen telik az utunk a helyszínig, ami nekem nagyon is gyanús.
Nagyon is zavar, hogy ennyire csendben ül Erenen. Általában mindig kérdezősködik, hol a
tananyaggal, hol velem kapcsolatba. De most annyira csendes, hogy alig bírom
visszafogni magamat, hogy meg nem szólaljak.
A lakosztályba érve, ahová a yunókat is
felhozzuk, már alig bírom magamban tartani a dolgokat. Az agyam egyre csak
kattog, ahogy Naruto leveszi a bőrdzsekijét az egyenruhájáról. Én is leveszem a
hosszú tunika kabátot magamról, hogy rövid ujjú trikóban és háromnegyedes
gatyában lehessek. Mély levegőt veszek, és belekezdek a monológomba.
-
Naruto! – Rám néz a
válla felett. – Nézd, tudom, hogy nem volt egy kellemes meglepetés számodra,
hogy Aikáról kértem nyomozást, de van egy gyanúm, amiről szeretnék
megbizonyosodni. Szeretném megtudni, nem ő áll-e a dolgok hátterében. Vagy ő,
vagy Brandon.
-
Akkor Brandonról miért
nem kértél nyomozást? – Egyenesen a céltábla közepébe talál hűvös hangja.
Hosszan sóhajtok, és a kezeimmel kezdek babrálni. Egy kicsit lesütöm a szemem,
de utána ismét belenézek azokba a tengerkék szemekbe.
-
Mert… mert nem
mertem. Nyugodtan tarthatsz gyávának, vagy bárminek, de valahogy… valahogy nem
tudtam kimondani Brandon nevét. – Tétován az ajkamba harapok. Kínosabb lett a
dolog, mint számítottam rá. Naruto haragszik rám, és még le is néz, amiért
ilyen pofátlan voltam. Megértem. A helyében én is undorodnék. Félrenézek, és
bemegyek a szobába.
A szoba hasonló hangulatú, mint Bree irodája, de
itt valahogy nem olyan telt a szenvedély, mint ott. Itt az egészet elveszi a
hatalmas franciaágy, a két barna ágynemű, a sarokban a kisasztal és a székek.
Minden olyan, mint egy szokványos hálószobában. Az ablak itt is díszes rácsba
van burkolva, és a padló is mahagóni barna. Magamat szidva ülök le az ágy szélére,
és csak nézek magam elé.
Szememmel követem a padlóban lévő mintát, újra és
újra körüljárok egy gyűrűt a padlóban, a fa erezetét, ami vízszintesen fut
végig faltól falig. Csak nézek előre, és észre sem veszem, hogy Naruto leül
mellém. Úgy tűnik, követi a példámat, és a mintázaton kezd agyalni ő is. Csak
éppenséggel engem jobban nyom, mint őt.
Nekem már rengeteg van a számlámon, amit nem
tudok már rendesen kijavítani. Nem tudom neki visszaadni, amit elvesztett, a
családját, a barátait, az életét. A valódi boldogságot és a többit. Csak annyit
tudok érte tenni, hogy kiderítem neki a dolgokat, megtanítom dolgokra és… és
valami családiast próbálok neki adni. De eddig nem nagyon remekelek a
dolgokban.
-
Sajnálom – szólal meg
engem átölelve. Megrebben a szemem. – Nem akartalak leszúrni csak… csak olyan
furcsa ez az egész. Amit Aikáról hallottam, az… - Nekitámasztja homlokát a
vállamnak, én pedig elkezdem birizgálni egyik hajtincsét.
-
Nem szúrtál le. Jogos
volt tőled, hogy a szememre vetetted, és… és igazad van. De annyira félek, hogy
valami olyasmit hallok vagy olvasok, amit el nem képzeltem volna a bátyámról. –
Hátradőlök, őt is magammal rántva. Naruto elenged, és felkönyököl az ágyon, de
én még csak a fölénk magasodó baldachint bámulom. – Bárcsak inkább…
-
Mi inkább? – hajol
hozzám közelebb. Végre ránézek, és fáradtságot veszek észre az arcában. Most
eszmélek rá, hogy Naruto fél éjszaka fent volt, hogy rám figyeljen.
-
Sipirc aludni, éjjeli
bagoly. – Összeráncolja a szemöldökét, látszólag nem fogta fel a viccemet. Hogy
emlékeztessem rá, mire célzok, felülök az ágyon, és óvatos mozdulatokkal
egy-egy félkört írok le a szemei körül. Leesik neki a dolog, és megereszt egy
féloldalas mosolyt. Erőtlenül eldől az ágyon, szemeit becsukja, s valamit
motyog az orra alatt. Ha jól értettem, valamit a bagollyal kapcsolatban mormolt
el. – Éjjeli bagoly vagy és kész. Aki késő este nekiáll rajzolni, miközben
alszom, az csak ne mormoljon.
Felnéz rám azokkal a nagy kék szemeivel, és ahogy
látom, cseppet sem zavarja, hogy fényt derítettem rá. Mindaddig, míg le nem
esik neki, hogy meg is néztem a rajzait. Elvörösödik, beletemeti az arcát a
huzatba. Egyre csak kérdezgetem, hogy most mi baja, nagyon is szépen rajzol.
Megrázza fejét, aztán sietve elmegy. Azt mondja, kell valami a
nyeregtáskájából. Értetlenkedve nézek utána, de végül is, az ő dolga.
~Késő
este~
Lassanként tizenegyet üt az óra, de én még mindig
fent vagyok, akárcsak Naruto. Apám egyik művét olvassa, ami a bijuukról szól.
Én azt a könyvet még a hajóúton olvastam ki, és nagyon is érdekesnek találtam.
Nemcsak azért, mert leírja az összes valaha élt bijuut, hanem azért is, mert
azok szokásairól is részletes leírást ad. A bijuuk szaporodása kerül terítékre
az egyik részben. A könyv szerint a farkaslények is képesek szaporodásra, de ez
egyelőre egy ismeretlen dolog számunkra. Csak annyit tudunk, hogy a Jinchuuriki
ereje is szükséges ahhoz, hogy két egyed párzani tudjon.
Természetes körülmények között pedig akárcsak az
állatok szaporodnak egymás között. Az új bijuu baba kifejlődéséhez –
természetes közegben – elég pár hónap, akárcsak a gyerekeknél, de bezárt,
lepecsételt farkaslény még sosem szaporodott. Apám szerint fogságban, hiába
születik a gyermekben a farkaslény, túl sok idő kell neki, hogy egyáltalán
elérje a megfelelő fejlődési szintet. Az ember addigra meghal, mire az a lény
egyáltalán megkezdhetné az igazi életét.
Ez roppant érdekes dolog számomra, mivel én is
Jinchuuriki vagyok. Ha tényleg így működik az eset, akkor lehetséges, hogyha
egy mágus lesz a gyerekből, akkor az a lény a testében képes lesz elérni azt a
szintet, akárcsak Kurumi vagy Kurama. Szóval nagyon kevés esélye van annak,
hogy a lények megérik a felnőtt kort. Farkastörvények bijuu módra, remek. De
nem csak ez az egyetlen dolog, ami számomra meglepő.
Apa úgy térképezte fel a bijuukat, hogy rajtam
kívül egyikkel sem találkozott. Vagy talán Alex, Brandon barátja elég infóval
látta el. De ezeket majd személyesen akarom megkérdezni apámtól, ha majd
odaérünk. Az óra számlapja vált, tizenegy óra van. Egyszer csak kopogásra
leszek figyelmes. Sietve kiugrom az ágyból, és az ajtó felé veszem az irányt.
Az ajtóban Bree egyik csinos kis hölgyikéje áll,
barna köpenyben. Egy szatyrot nyújt át nekem, majd jó éjszakát kíván és elmegy.
Elgondolkodva csukom be az ajtót. Megfordul a fejemben, hogy ezek a lányok
miken mehetnek keresztül, mire ilyen érzéketlenek lesznek a világ minden
lépésére. Visszamegyek a szobába, ahol Naruto a takarón ülve figyel engem.
Elmosolyodom, hogy ennyire kíváncsi, és melléje
telepszem az ágyon. A szatyorban három nagyméretű, barna boríték van, mindegyik
gondosan viasszal lepecsételve. Az első kettőt még megértem, hiszen miután
Naruto kiviharzott, erőt vettem magamon, és felhívtam Bree-t, derítse ki még
nekem Brandont is, de a harmadikat nem értem.
Az első kettőt, amire rá voltak írva a nevek,
felbontjuk. Az én kezembe került Aika nyomozásával kapcsolatos dokumentum,
Narutóéba pedig Brandoné. Meghökkentően hatnak rám a fejlemények, amiket Bree
papírra vetett számunkra. Aikát tizennégy éves korában utcai verekedésért egy-két
év börtönre ítélték, de valaki már egy hét után kiszedte onnan. A következő
évben drogfogyasztás és törvénytelen alkoholárulás miatt akarták lecsukatni, de
két hét után ismét szabadlábon volt. Van köztük még számos apró, amiről még a
rendőrség sem tud. Lopások, különféle bűnszervezeteknek való segítség hasznos
infókért, rengeteg különös szer vásárlása.
A rendőrségi priusza nagyon minimális, de az azon
kívüli viszont tetemes. Úgy tűnik, hogy nemcsak a jó fiúk között akar
kapcsolatot építeni, hanem számos alvilágival is. Bree szerint egy csomó
démonnal, közöttük orkokkal, lidércekkel, a tömzsi, de annál veszélyesebb
orzsomikkal is szövetséget kötött. Elfog az undor, ha csak az orzsomik csontos
kezére, bűzös leheletére, a mocsaraikra és az annál is rondább bőrükre
gondolok.
Az orzsomik egy olyan faj, akik a mocsarakból
táplálkoznak. Nem kifejezetten vegetáriánusok, és kiváltképpen kedvelik a
zsenge gyerekhúst. Alig érnek a térdemig, de képesek olyan erővel lesújtani a
náluk kétszer, háromszor magasabb emberekre, hogy az illető egy életre sánta
lesz, már ha épségben túléli a támadást.
De Naruto arca sem a legderűsebb. Vonakodva, de
odaadja nekem a borítékot, de előtte figyelmeztet, kapaszkodjak meg rendesen.
Megfogadom a tanácsát, és úgy helyezkedem az ágyon, hogyha hátra akarnék esni,
akkor a fejem a párnába ütközzön.
Mély levegőt veszek, és elkezdem olvasni a
levelet. Naruto nem túlzott sokat. Brandon listáján is igen tetemes dolgok
szerepelnek. Igaz, az övében nem olyanok, mint például a sikkasztás. Bree
állítása szerint rengeteg varázsszervezettel és boszorkánymesterrel beszélt az
elmúlt két évben. Mindegyiktől felőlem érdeklődött, ám nem a szokványos
dolgokról. Az érdekelte legfőképpen, hogy milyen szinten áll a tanulásom,
hogyan alakul a mágusképzésem.
Rengeteg emberrel beszélt, főleg a bijuukról, a
mágiáról és Rejtett Hold helyzete volt terítéken utánam. Ezek szerint Brandon
kémkedik a falu után és utánam is. Tudni akar mindent rólam és a többiekről,
akik a faluban élnek. Valamiben sántikál, s ebbe az a legrosszabb, hogy nem
jóban. A feljegyzések szerint kikérte a termény és az állatállomány teljes
listáját. A született gyerekeket, a meghalt öregeket, az akadémiai tanulók
névsorát, valamint a friss mágusokat.
De nemcsak Rejtett Hold bizalmas adatait kérte
el, hanem Konoha minden adatát, amihez semmi köze nincs. Sokat kémkedett a Yondaime
és családja után, így tudomást szerezhetett arról is, hogy Naruto börtönben
van. Bree szerint a városban tartózkodik, és próbálja rábeszélni a mágusokat és
a boszorkánymestereket, hogy fogják el Narutót és adják át neki, hogy
visszavihesse a börtönbe, ahová való.
Annyira ideges leszek, hogy majdnem kettétépem a
lapot a kezemben. De még mielőtt ez bekövetkezne, eldobom, és hanyatt vágom
magamat az ágyon. Az álmosságom, ami volt, egyszeribe eltűnik, és helyébe lép a
morcos idegesség. A bátyám szét akar minket választani, csak hogy a kis terve
biztonságban legyen. Ha nem lennék tudatában a következményeknek, most azonnal
az Arany tücsök fogadóba sietnék, hogy beverjem a képét.
De valószínűleg már várja, hogy valaki kémkedjen
utána és valaki odamenjen hozzá. Brr. Annyira bosszantó a helyzet. Tétlenül a
levegőbe bokszolok, mintha csak előttem lenne annak a fajankónak a képe.
Morcosan Narutóra nézek, aki már a harmadik borítékot tartja a kezében.
-
Freya, ezt neked is
látnod kellene. – Felkelek, és melléje ülök. A levél tetején az apám neve áll,
és alatta Bree-től egy rövidke üzenet.
„Tudom, azt kérted,
ne nyomozzak utána, de jobb, ha bizonyos dolgokat tudsz, mielőtt apád után
eredsz.”
- Igaza van – szólal meg mellettem Naruto. – Én már
elolvastam, és nem a legjobb. Felolvasom, oké? – Némán bólintok, és hátradőlök
a párnámon. Naruto mellém ül, hogy én is lássam a szöveget.
Kozumaki Hizaku
tizenegy éve menekült el, a te ötödik születésnapod utáni héten. Utánanéztem az
okának, és valami olyat találtam, amit sosem gondoltam volna. De még mielőtt
elmondanám az okot, felvázolom az előzményeket. Hizaku már jóval a születésed
előtt főmágus volt, gyermekes apa, aki ismét vágyott egy gyermekre. Anyukáddal
sokáig próbálkoztak, mire összejöttél te. Akkoriban kezdődött meg ez az egész
ügy a Nyolcfarkú rókadémon körül.
Apád persze részt
vett a tanácson, amit a falu rendezett, s mint tudod, ellenezte, hogy anyád
legyen a Jinchuuriki. A születésed után meg akart feledkezni mindenről, ami
eddig volt, átadni a stafétabotot másnak, hogy átlagos klán főnökként élhesse
mindennapjait. Ehelyett kénytelen volt a poszton maradni, miattad.
Az, hogy miért ment
el, egy nagyon egyszerű dolog. Emésztette a bűntudat. Ugyan ő zárta beléd a
démont, és gyötörte a lelkiismerete, hogy mit tett veled. Nem volt képes
megbirkózni vele, így elment, hogy soha ne kelljen csalódnod benne.
Te
vagy a mindene, Freya. Élted él, miattad bujkál, hogy sose kelljen csalódnod
benne.
Kiderítettem, hogy
hol van. A Tűz országában, Kozoróban. Konohától majdnem huszonöt kilométerre,
délnek. Ott ő a falu gyógyítója, így ha valaha is odatévedsz, akkor tudd,
figyelni fog téged.
Mellékeltem egy képet
rólatok, amikor kisebb voltál. Remélem, hogy sokat segíthettem.
Annyira megzavarodom, hogy azt se tudom, mit
mondjak. A szavak a torkomra fagytak, akárcsak az indulatom, amit pillanatokkal
ezelőtt éreztem a bátyám iránt. Csak arra tudok gondolni, hogy amit apa tett
értem, sokkalta nagyon és magasabb szintű, mint amit Brandon az alatt a tíz éve
alatt tett nekem. Apa öt évet kapott, hogy a lányának szólítson, hogy láthassa,
amint nevetek és élek.
Brandon csak úgy otthagyott, hogy éljek meg,
ahogy tudok. De apa tudta, hogy biztonságban leszek, hogy nem lesz semmi bajom,
mert ott van a bátyám. Üres tekintettel nyúlok a boríték után, amiben a kép
van. Ahogy kiveszem, elszorul a szívem, alig kapok levegőt. Az első képen anya
ölében ülök három évesen, mellettem Brandon és mögöttünk pedig apa.
Apa hófehér haja ezüstként csillog, jég kék szeme
pedig pajkosan mosolyog a fényképész kamerájába, akárcsak én, anya és Brandon.
Mind csinosan mutatunk a képen, akárcsak egy igazi család. Úgy érzem, mintha a
szívemet vasmarokkal tartaná valami, és valahogy előbukkannak a könnyek is.
Hangtalanul folynak le az arcomon, és már csak
egy támogató kezet érzek a hátamon, ami vigasztalóan húz magához. Szorosan
Naruto mellkasába simulok, mintha nem lenne hová mennem. Kiveszi a kezemből a
képet, eltűnteti a borítékokat és a papírokat. Felkap, mintha csak egy játékbaba
lennék, és némán maga mellé fektet. Én még mindig sírok, ő pedig segít, hogy
minél nagyobb biztonságban érezzem magamat, ahogy elnyel az álom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése