Börtönsztori - Naruto - Apró figyelem

Furcsa, hogy elmegy. Egy könny csordul ki a szemem sarkából, pedig örülnöm kéne, hogy ennyire fontosnak tartják, hogy ő bonyolítsa le a tárgyalásokat, még akkor is, ha a hajót kár érte. De nem tudok örülni, igaz, azt sem tudnám megmondani, hogy mégis mit érzek. Örömöt, bánatot, csalódottságot. Ki tudja? Én biztos, hogy nem. Nézem a kezemben a borítékot, amibe a jókívánságait tette, de képtelen vagyok most felbontani. Élvezni akarom egy kicsikét az illatát az orromban, a bőre puhaságát, és kedves hangját, ami még most is azt tükrözi, hogy aggódik értem. Tudja, hogy nem lesz bajom, hiszen ez csak egy nászút lesz, mégis minden egyes apró részletre figyel velem kapcsolatban.

Nem is tudom, hogy örüljek-e ennek a túlzó féltésnek. Gyerekkorunk óta ilyen, mégis… engem nem zavart soha. Annyi éven át voltam figyelem nélkül, átnéztek rajtam, nem vettek ember számba, ő mégis valahányszor rám pillantott, mosolygott mindig éreztem, hogy figyeli a rezdüléseimet. Látja, hallja, érzékeli, ha valami bánt, ha valami nyomja a lelkemet. S most is. Nem sokára indul a hajója, mégis idejött, hogy hagyjon legalább egy búcsúlevelet, amiben leírja a tanácsait, még ha nem is az összeset.

Furcsa. Ugyanakkor szívmelengető. Magamhoz szorítom a levelet, még nem bontom fel. Majd, kicsit később, amikor már elült belőlem ez a nyugtalanító, de mámoros érzés. Olyan, mintha visszamentem volna tinédzserbe, mintha nem is tizennyolc lennék idén, hanem csak tizenhárom, s még mindig Sakura után epekednék. Elpirulok egy kicsit, s megbabonázva visszamegyek inkább a fürdőbe, de előbb még a nyeregtáskám egy biztonságos zsebébe rejtem a levelet, messze Hinamori féltékeny tekintetétől. Tudom, mi lenne az első reakciója, ha látná, és még szeretném elolvasni.

~~~

Hosszú órákkal később, amikor már annyira józannak mondható a feleségem, hogy kimásszon az ágyból, megreggelizünk – jó lesz az késői ebédnek is -, és csak pilledünk a nap folyamán. Jó magam befejezem az egyik könyvemet, ugyanakkor jóval tovább tart, mivel folyamatosan az erkélyre pillantok. Mintha várnék valamit. Egy galambot borítékkal? Egy ismerőst? Egy kedves arcot? Meg lehet. Persze, tudom, hogy lehetetlen, hiszen, ha ránézek az órára, könnyen kiszámolhatom, hogy már a habokat szeli a hajó, amin utazik. Olyan napnyugta fele érhet oda. Vagyis, itt az már bőven az este kategóriába fog beleesni.

-        Minden rendben, szívem? – kérdezi Hinamori a hátam mögül, mire megugrom a helyemen. Hátrapillantok a feleségemre, aki aggódva figyel le rám. Kócos hajában még látszik helyenként a konfetti és a rizs, pizsama gyanánt pedig az egyik túlméretezett pólómat vette fel, kezében pedig egy bögre hideg teát fog. Rámosolyodom, majd bólintok, s inkább elgondolkodva bevesz a számba egy csokis kekszet, amit még Freya sütött nekem valamelyik nap.

Visszabújok a könyvembe, de hiába olvasom a mondatokat, nem fogadja be az agyam a tényeket. Látom a szavakat, de nem értem, mi van odaírva. Elgondolkodva rágcsálok, szuggerálom az oldalt, hátha a betűk végre megszólalnak a fejemben, de hiába. Jó húsz perc múlva ismételten felpillantok a lapok közül, s úgy látom, hogy inkább bekönyvjelzőzöm, s elmegyek futni.

Fel is veszem a futónadrágomat és felsőmet, amikor Hinamori belibeg előttem, teljesen meztelenül. Mondanom sem kell, hogy eléggé csábítónak hatna a dolog, ha még nem lenne egy kicsit másnapos, s frissen lezuhanyozva csöpögne róla a víz. Eszembe jut, hogy talán egy kis hancúrozás elterelhetné a figyelmemet, de hiába nézem formás idomait, amiket előszeretettel masszíroztam és kényeztettem tegnap este, most valahogy nem megy. Hiába érzem, hogy egyre merevedik, a hangulatom nem hozza úgy, hogy most belevessem magamat a szexbe. Meg aztán, Hinamori elterül az ágyon, s perceken belül szuszogni kezd. Úgy látszik, még nem ürült ki belőle teljesen az alkohol, hiába evett már.

Nyomok egy puszit a fejére, betakargatom, majd elindulok futni egyet. A lakásunktól kiindulva egészen a város másik feléig szoktam futni, ám most valahogy többre vágyom. Nagyjából húsz-huszonöt perc múlva elhagyom Kanekiék házát, de itt sem látok nagyobb mozgást. A tegnapi ivászata után nem is csodálkoznék rajta, ha még fel se kelt volna. Majd holnapra rendbe szedi magát annyira, hogy elböfögjön talán egy „jó utat”-ot. Vigyorgok egy kicsit, s magamban elképzelem, ahogy eltántorog a kapuig.

Javíthatatlan, de mi így vagyunk a legjobb barátok a fiúkkal. Nem is emlékszem, hogy mikor volt utoljára igaz barátom. Sasukét nem mondanám annak, hiszen mindig csak rivalizáltunk, még akkor is, amikor nyilvánvaló volt, hogy felesleges. Ebből is látszik, hogy mennyire gyerekek voltunk még. Mind a kettőnket hajtott az elismerés iránti vágy, bizonyítani akartunk a szüleinknek, mégis én húztam a rövidebbet. Nem tudom, hogy Sasuke ezt hogy dolgozta fel, hiszen erről nem beszéltünk mikor itt jártak. Soha. Ezer alkalmunk lett volna rá, hogy nosztalgiázzunk, beszélgessünk, de egyikünk sem volt beszédes.

Azok sem voltak túlságosan beszédesek. Leginkább a legszükségesebb információkra hagyatkoztunk, mi a helyzet otthon, milyen ott az élet stb. Lényegre törőek voltunk, pedig lehet, hogy mélyebben is bele kellett volna ásnunk magunkat. Hiszen már nem megyek vissza Konohába, nem költözöm úgymond haza. Főleg most, hogy megnősültem, itt van az anyám, a húgom és az öcsém. Egyszóval a családom. Aika… róla nem is hallottam már évek óta semmit. Csendes. Sasuke is csak ennyit tudott. Dolgozik, hajszolja a küldetéseket és még mindig a legjobb ninja az egész faluban. De többet senki nem tud róla.

Figyelmetlenség.

Megtorpanok a dombtetőn, már régen magam mögött hagytam a várost, nem is figyeltem, mikor sötétedett be, vagy, hogy elfáradtam volna. Annyira gondolataimba merültem, hogy észre sem vettem, hogy milyen sokat futottam. Ahhoz képest nem vagyok fáradt. Sőt. Felfrissült vagyok, kifújtam a fáradt gőzt, amit eddig visszatartottam. Felettem a csillagok világítanak, a táj félhomályba borul, ahogy a hold fénylik az égen, a levegő forró és nehéz, mégis olyan, mintha átjárna egy pillanatra a hideg. 

Figyelmetlenség. Ugrik be megint a fejembe a szó. Az voltam? Valami mellett elsiklottam? Egészen biztos. Nem tudok semmit sem a saját nővéremről, hiszen ő ösztönzött arra, hogy jobb legyek, hogy sikerüljön elérnem az álmaimat, még ha azok idővel füstbe mentek. Sasuke évekig a riválisom volt, mégsem tudom, hogy neki sikerült-e elérnie azt, amit kitűzött magának. S Freya… mi van ha nála sem vettem észre valamit?

Valami kimaradt az egyenletből, úgy érzem. Mindenesetre már tudom, mit is kell tennem. Papírt és tollat a kezembe!