A lélegzetem is
elakad egy pillanatra, ahogy Freya alig pár centire kerül az arcomtól. A szívem
örülten verdes a mellkasomban, lelkem valami nagyot akar hallani, valami
sorsfordítót, amitől megbolondulok, ami elveszi az eszemet, hogy átléphessem a
határt. Csak egy szó kell, vagy egy sokat sejtető pillantás, és máris teszem,
amit kell, legyen az bármennyire is tiltott. Forr a vérem a testemben, tenni
akarok valamit, de nem tudom, hogy mit.
Egy csók. Ennyi is
elég lenne talán? Elég, suttogja egy hang a fejemben. Égető késztetés
bizsergeti a hasamat, hogy lenézzek a szájára, jelezve, hogy akarom őt. De
miért? Mi késztet arra, hogy ennyire szájon akarjam csókolni, még a
menyasszonyomnál is jobban? Látja a szememben a kérést, de nem tudja kiolvasni,
vagy nem akarja elhinni, hogy tényleg ezt kérem tőle. Bőre forrón simul a
tenyerembe, lüktet a vére a testében, én pedig együtt pulzálok vele.
Megbolondulok.
-
Bármi
is legyen az, nekem az lesz az első, hogy te boldog legyél – mondja
bizonytalanul, remegő hanggal. Kijelentése kijózanít, egyúttal rá is világít,
hogy ő is akar valamit. De nem tudom, hogy mit. Vibrál közöttünk a levegő, majd
megfulladok, annyira vágyom rá. De nem értem, miért.
Néhány órán belül
férj leszek, feleségül veszem a nőt, akit szeretek, mégis egy másik nő után
vágyakozok, aki mellesleg a legjobb barátom és a társam. Ez nem helyes. Nem
lenne szabad így éreznem, mégis a szívem egyre követeli azt, hogy tegyem meg,
amit az ösztöneim követelnek. De képtelen vagyok. Nem visz rá a jó lélek és a
menyasszonyom iránti tisztelet. Elrejtem a szememben a kimondatlan kérést,
hűvössé válok, nehogy hiú álmokba ringassam őt, vagy akár magamat.
-
Ez egy
igazán nemes gondolat. Csak ne tudnám, hogy más is van e kijelentésed mögött –
mondom minden fenyegetés vagy durvaság nélkül, miközben idegesen kezdem el a
mandzsettámat piszkálni. Mitől vagyok én ilyen zaklatott? Biztos, hogy az
esküvő… ugye? Mély levegőt veszek, elfordulok Freyától, s igyekszem nyugodt
maradni. Nehéz lélegezni.
-
Más? –
kérdez vissza rekedtesen, bennem pedig megáll az ütő. Fél? Megijesztettem? Te
jóságos Isten mindjárt agybajt kapok ettől a sok kérdéstől. Megigazgatom a
galléromat a tükörben közben próbálok figyelni, összeszedni a gondolataimat.
-
Arra
gondolok, hogy nagyon is jól tudom, hogy neked nem csak az a fontos, hogy én
boldog legyek. Valami más is van a fejedben, amit nem tudok kitalálni, amire
csak te tudod megadni a választ, de szemmel láthatólag, te ezt nem szeretnéd
nekem elmondani – rá nézek, s mentem megadom magamat. Retteg. Elkapja a tekintetét,
amitől csak jobban beigazolódik a félelmem, hogy van valami a háttérben, valami
nyomja a szívét, s nem akarja elmondani nekem. Oh, Freya.
-
Ha
elmondanám, akkor sem változna semmi sem. Megnősülnél, én pedig ugyanúgy
üresnek érezném magamat. – Belenéz a szemembe, de én képtelen vagyok
megmoccanni, egyáltalán bármilyen reakciót kiadni magamból. – Nincs a szavaim
mögött semmi más. Ez az igazság. Nekem az a fontos, hogy boldog legyél, legyen
az bárhogy, bárkivel.
Bárhogy, bárkivel?
Oh, Freya. Te mindig csak rám gondoltál, mindig csak én. Hogy nem vettem észre
eddig? Ez a nő itt előttem, képes lenne az életét adni értem, én pedig vakon
elsiklottam a tény felett. Kínozza magát, elhallgatja az érzéseit előlem, hogy
én mosolyoghassak tovább, hogy ne rágódjak a gondjain, mégis valahányszor
belepillantok azokban a szemekbe a lelkemben meghasad valami, és azt követeli,
hogy faggassam ki.
-
De az
se mindegy, hogy te hogy érzed magad. Legalábbis nekem nem mindegy, hogy miként
érzel. Fontos vagy nekem, hiszen nélküled nem lennék ma itt, sőt… - elé állok,
pedig majd elájulok, amikor megérzem a parfümjét - talán a világon se lennék.
Ezért szeretném, ha elmondanád, hogy miként érzel… még akkor is, ha azzal meg
is bántasz.
Megdermed előttem,
látom a szemében, hogy hezitál. Nem tudja, hogy mi lenne a helyes. Elhagyja az
ereje, minden bátorságától megfosztódik, s csak kétségbeesetten tud
felpillantani rám. El fog rohanni. Érzem. Menekülni fog, mert nem képes a saját
érzéseivel szembe nézni. Nem! Ez nem az igazság. Tudja, mit érez, de nem
akarja, hogy én tudjam. De miért?
-
Ne
haragudj – elhátrál tőlem, ezzel is megsebezve; felkapja a retiküljét és a
magas sarkúját a padlóról -, de nem mondhatom el, hogy miként vélekedek a
házasságodról. Nem azért, mert ellenzem, vagy, mert nem tetszik, hanem azért,
mert még magamnak sem merem bevallani, hogy miként érzek. A szívem és az eszem
is mást mond, így teljesen kizárt, hogy őszintén és elfogulatlanul képes vagyok
neked válaszolni. Sajnálom.
Üldözött nyúlként
menekül ki az öltöző szobából, ezüstszínű haja csillagokként lobog utána.
Mozdulatlanul állok egy helyben, s csak pislogni tudok. Ajkam megremeg, megreped
valami a testemben. Őszinte volt hozzám, elmondta, amit gondoltam én is elsőre.
Mégis… kimondva sokkalta furcsábban hangzik. Lehunyom a szememet egy
pillanatra, leszegem a fejemet, s csak próbálom feldolgozni az imént
látottakat.
Az ijedt
tekintett, a testtartása, a távolságtartása… Mintha nem is velem beszélne,
hanem magával és velem egyszerre. Feláldozza a saját világát azért, hogy én
magam ne sérüljek meg semmilyen tekintetben. De pont ez az, ami megfájdítja a
szívemet. Persze azt se tudom, hogy jó lenne-e az, ha tényleg kiöntené nekem a
szívét. Ez az apró gesztusa is olyan volt, mintha valaki szíven és gyomron
ütött volna. A bizsergés nem hagy alább a hasamban, a szívem pedig fájdalmasan
dobban a mellkasomban.
Kinyitom a
szememet, és belenézek a tükörbe. Nem azt látom, aki egykor voltam. Túlságosan
megváltoztam. Magasabb lettem, testfelépítésem robosztusabb és izmosabb lett,
szemeim fakóbban csillognak, mint régebben. Mégis valahányszor Freya mellett
vagyok, úgy érzem, hogy visszakapom azt, amit elvesztettem. Az otthonomat, a
bizalmamat és az életbe vetet hitemet. Azonban így látni őt… Elveszít engem.
Ahogy én
elvesztettem őt.
-
Haver?
– szólal meg Kaneki mellettem. – Jól vagy? – Nem szólalok meg. Csalódottan
lesütöm a szememet.
Nem ezt várta
volna tőlem, de én se tőle. Azt hittem, hogy majd elmondja, mi nyomja a lelkét,
és minden megoldódik. De válaszként nekem is el kellett volna mondanom, hogy
miként érzek. Ezzel csak az lett volna a baj, hogy én magam se tudom, hogy
miként érzek. Ahogy ő mondta, a szív és az ész is mást mond, és nem tudnék
elfogulatlan lenni. Nem tudnék nem hazudni neki azért, hogy a mosolyát és a
boldogságát lássam az arcán. Elferdíteném az igazságot annyira, hogy még legyen
igazság alapja.
-
Haver!
Hé! – rázz meg Kaneki, mire ránézek. Dühös pillantása, méltatlankodó
testtartása elárulja, hogy nem csak egyszer szólt rám az elmúlt percek alatt.
-
Bocs,
csak… többet vártam Freyától. Tudom, hogy fáj neki, hogy megnősülök, de azt
hittem, hogy… legalább egy kicsit…
-
Hé –
teszi a vállamra a kezét -, ne várd el tőle még. Hagyj neki időt, hogy
feldolgozza a történteket. Egy kicsit hirtelen zajlottak le az események, és
gondolom, még nem tudta úgy megemészteni, mintha az elején jelented be neki,
hogy feleségül veszed Hinamorit. Bár, akkor lehet, nem találkoztok.
-
Ez
miből gondolod? – kérdezek vissza homlokráncolva.
-
Abból,
hogy Freya olyan erős személyiség az életedben, olyan stabil, hogy eszedbe sem
jutott volna, hogy egy hozzá hasonló lánnyal jöjj össze.
Elakad a szavam,
semmilyen jó visszavágás nem jut eszembe. Sűrűn pislogva meredek rá, majd
megveregeti a vállamat, és inkább a saját holmijához megy megkeresni valamit.
Talán jobb is, ha nem magyarázza meg. Azzal talán csak rontana a lelki
állapotomon, már ha van még olyanom. Még egy utolsó pillantást vetek a
tükörképemre – fáradt és nyúzott, de legalább élő -, majd megkeresem a cipőmet,
hogy végre teljesen elkészüljek az esküvőmre.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése