Novellás kihívás - 4. nap

4. nap

Húzott témakártya: Apa

Mindig is vártalak. Amikor anyukád pocakjában mocorogtál, amikor kidugtad a fejedet, és ordítva közölted mindenkivel, „Élek”. Nap nap után megolvasztottad a szívemet, ahogy nőttél. Bolondoztál folyton, nem féltél nyelvet nyújtani annak, aki nem tetszett neked. S ezt a szokásodat mai napig megőrizted. Határozott vagy, erős és gyönyörű. Igaz, egy apának mindig a saját gyereke a legszebb.

Így nekem te vagy a legszebb. Azzal a vidáman csillogó szemeddel, rosszcsont észjárásoddal. Szeretem mikor énekelsz, amikor csak random táncolni kezdesz. Ugrálsz, akár egy kis nyúl, dobálod a hajadat, közben teli torokból énekelsz. Vagy épp egy megnyugtató melódiát adsz elő fáradt apának. Megvárod, míg hazaérek, csak azért, hogy azt mondhasd nekem „Üdv itthon, jó éjszakát, apa!”. Apa. Amióta kimondtad, azóta nem tudok vele betelni. Mintha mindig valami varázsszót mondanál ki. S néha olyan is.

Emlékszem, egyszer azt mondtad, hogy valahányszor valami gondba ütközöl, amit nem tudsz megoldani, tudod, hogy hozzám bátran fordulhatsz, mert nem csak az apád vagyok, hanem egyben a legjobb barátod is.

Néha elgondolkodok azon, miért is. De soha nem találom rá a választ. Talán mert egyedül neveltelek. Talán mert jobban imádod a Voltronos múltamat, mint bármi mást. Talán mert soha nem titkoltam előled semmit. Igen, azt sem, hogy biszexuális vagyok azt sem. S elfogadtad. Nem fintorogtál, nem húztad a szádat, csak a nyakamba ugrottál, s annyit suttogtál: „Úgy szeretlek, ahogy vagy, legyél akár hetero, akár meleg, akár biszexuál, vagy akármi.”

Életemben nem könnyebbültem meg úgy, ahogy akkor.

Hiszen a kincsem vagy, egyetlen szemem fénye, aki a szemem láttára lett kész nő. Jobb kezem vagy, többet tudsz rólam, mint bárki ezen a világon. Nem félsz odabújni hozzám, ha félek, ha dühös vagyok. Tudod, hogy mi zajlik bennem, s ez fordítva is igaz. Egymás tükörképe lettünk. Ez jó így? Így kellett lennie? Talán.

Ez a sok talán. Olyan bizonytalan hangulatot áraszt. Pedig tökéletesen biztos vagyok abban, hogy milyen vagy. Erős, független, bátor, makacs. Akárcsak az anyád. Akit soha nem láthattál, soha nem köszönthetted fel őt Anyák Napján. Egy időben kérdezgettél róla, ám hamar abbahagytad. Mintha csak elfogadtad volna.

Soha nem kérdeztem meg tőled. Nem mertem forszírozni, mit is érezzel ezzel kapcsolatban. Ám sejtéseim szerinte elengedted őt. Akárcsak egy halottat szokás. Helyette itt vagyok én, aki bármikor két karjába zár, ha kéred.

Ahogy most is.

Itt gubbasztasz a karomban, nem mered elengedni a pólómat, mintha bármelyik pillanatban kámforrá válhatnék. Pedig ez lenne a legnagyobb rémálmom. Eltűnni úgy, hogy nem mondom el neked, mennyire szeretlek, mennyire büszke vagyok rád, s bár tudom, hogy fájni fog egyszer, amikor végleg elmegyek, de tudom, hogy képes leszel túlélni, túltenni magadat rajtam, s élni az életedet.

Túlfogsz tenni rajtam, kicsi lányom, Kicsi Oroszlánom. Bátrabb vagy, mint a Voltron öt oroszlánja együtt véve. Nagy leszel. Ebben biztos vagyok. Hisz te vagy a Voltron első, igazi gyereke. Te már ebben nőttél fel, szereted is, s egészen biztos vagyok benne, hogy az unokáimnak, dédunokáimnak, ükunokáimnak is mesélni fogod majd ezeket a történeteket. S ők pedig elmondják, hogy milyen csodás voltál te is.

Hisz bármennyire kételkedsz is magadban, te magad is csodálatos vagy. Sorolom is, hogy miért, hisz szeretem is benned.

Mert csodásan énekelsz.

Mert soha nem hagysz senkit a pácban.

Mert kitartó vagy.

Mert erős vagy.

Mert fáradhatatlanul dolgozol, amikor a fejedbe veszel valamit.

Mert hajkurászod a céljaidat.

Mert nem adod fel.

Mert mindig tanulsz valami újat.

Mert imádom a mosolyodat.

Mert képes vagy nevetni a legrosszabb helyzetekben is.

Mert összetartsz.

Mert nagyobb benned a szeretet, akár egy bolygóban.

Mert körbetáncolsz a világon.

Mert vigyázol ránk.

Mert a szíved a helyén.

De legfőképpen. Mert az én kicsi lányom vagy. S mindig is az maradsz.

Mondhatnád: „De apa! Ez a kis memoár rólad kellene, hogy szóljon! A te tetteidről, amiket értem tettél, azokról a mesés dolgokról!”

Igen, kincsem. Arról kellene szólnia. De mióta csak megszülettél, de voltál a legcsodálatosabb dolog, ami velem történhetett. Az apád vagyok, ez tény. Semmi másra nem cserélném el. S már az is büszkévé tesz, hogy a te apád lehetek. Hogy láthatlak felnőni, hogy láthatom, ahogy egyre magasabbra ívelsz, felfedezed a világot.

Egyszerűen csak szeretek az apád lenni. Szeretem azt a szót, hogy apa. Nem tudok semmi hatalmas tettet felsorolni, nem tudok semmit sem mondani. Teszem a dolgomat. Nem kell vernem a mellkasomat, mondván, ezt meg ezt én csináltam, én értem el. Nem. Ketten értük el. Hiszen te is kellettél hozzá.