Húzott témakártya:
Egy filmzenéhez írj!
Zene: The Greatest Showman –
Tightrope
Táncolunk. Repít minket a zene
egyik lépésről a másikra. Kék szemedbe nézek, s látom benne a világot. Azt, ami
soha nem kaphatunk meg. Forgunk körbe-körbe, s kacagunk. De még mindig ott az a
keserű érzés. Látom a szemedben azt, amit mindig is akartam. A gyermekem anyja
vagy, a nő, aki miatt biszexuális lettem, aki megváltoztatott.
S mégsem lehetsz az enyém.
Mégsem lehet olyan életünk, ahogy elképzeltük. Szeretnélek szeretni. Kimutatni,
hogy mennyit jelentesz nekem. De nem merem. Mert kötöd magadat egy másik
férfihoz. Nem köt össze titeket a házasságköteléke, nem vagyok élettársak, de
mégis fontos számodra.
Te sem mersz lépni, és én sem.
Az élettáncában megtorpantunk, s csak nézzük egymást. Egymás szemében
elveszünk, reménykedünk a jobban. De nem teszünk semmit. Pedig ott van mind a
kettőnkben a remény, az élet, hogy egymással legyünk. A vágy, hogy mellettem
legyél.
Legyen az akár egy konferencia,
akár egy egyszerű vacsora, vagy az ágyam. Veled akarok lélegezni, mindet veled
csinálni. A jövőmet akarom veled. De nem lehet. Mert félünk. Olyan ijesztő, nem
gondolod?
Akarunk valamit, szeretnénk
valamit, amit bár hiába fogunk, mégsem adhatjuk át magunkat neki. Érzem a
vibrálást belőled, ahogy hívsz, csábítgatsz, ám még mielőtt tényleg két karomba
zárhatnálak, megfutamodsz; rájössz, mégsem olyan jó ötlet ez. S én vagyok oly’
szerelmes beléd, hogy minden alkalommal bevegyem ezt a játékot. Mert vágyom
rád, látom a szemedben, hogy te is.
S amikor még is sikerül közel
kerülnünk egymáshoz, akár egy röpke éjszaka erejéig is, olyan felvidulttá és
boldoggá válunk, mintha a világ nem is létezne. Elképzellek, ahogy fehér
ruhában jössz felém, ahogy egymásnak esküszünk, s boldogan élünk, amíg meg nem
halunk.
Eljátszom a gondolattal. Néha
ebbe menekülök a hétköznapok fájdalmai után, hogy megnyugodjak.
S most, ahogy itt táncolunk,
mindenki minket figyel, késztetést érzek, hogy felrúgjam az évek óta tartó
játszmánkat, s itt helyben megcsókoljak. Kék szemedben ott ég a tűz, az ajkad
csábítóan pillog rám, mintha bármelyik percben rám vetnéd magadat. Akarod.
Ahogy én is.
Egy pillanatra közel kerülünk
egymáshoz.
De nem tesszük meg.
A zene véget ér. Diszkréten
elhúzódom tőled, szememet lesütve egy másodpercig a földet nézem, s azt
kérdezem magamtól „Megőrültem?”. A lányom és a szívem választottjának életét
tenném tönkre egyetlen csókért? Mélyeket lélegzem, majd rápillantok.
Te is küzdesz magad ellen.
A szíved hevesen ver, akárcsak
az enyém, az akaratod pedig tűzzel-vassal kerget „Eszedbe ne jusson!”. Pedig
akarod. Szeretnéd, ha végre véget vetnénk ennek a mizériának. Hisz lassan
tizenhét éve húzzuk egymást. „Kitartok melletted” üzenem neki némán, mire aprót
biccent.
Meghajolok előtted, kezet
csókolok.
-
Köszönöm a táncot –
udvarias hangom hamisan cseng, de téged ez nem érdekel.
Még utoljára belekapaszkodsz a
tekintetembe, egy futó mosolyt küldök feléd, majd átadlak a következő partnerednek,
aki táncolni akar veled. Fájó szívvel adom át a kezed Lance-nek, de nem tudok
tiltakozni. Remegve hagyom el a táncparkettet, majd viharzom ki a legközelebbi
erkélyre, hogy zakatoló, fájó szívemet lenyugtassam. Majdnem mindent felrúgtam!
Egyre többet kockáztatunk, egyre merészebbek vagyunk egymással.
Vajon meddig húzzuk még?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése