Húzott témakártya:
Szerelem
Életem során
háromszor voltam igazán szerelmes. Először Adam volt, akit a Garrisonban
ismertem meg. Először utáltuk egymást. Folyton szidtuk egymást, csúnyán néztünk
a másikra. Mindig pápaszemes strébernek csúfoltam, ő pedig a hajamat cikizte ki
elég változatos módon. Ez ment egészen addig, míg egy évben egy kollégiumi
szobába nem raktak minket. Két személyes szoba volt, és meg kellett tanulnunk
egymás mellett megmaradni.
Az első napok kegyetlenek voltak. Emlékszem
néha nagyon sokáig veszekedtünk egymással. Így utállak, úgy utállak. Rendetlen
vagy, koszos vagy, és társai. Nem volt egyszerű. Úgy egy hónap után sikerült
összeszoknunk annyira, hogy képesek voltunk egy légtérben tartózkodni. Arra
viszont már nem emlékszem, hogy is lett szerelem a gyűlöletből.
Az első csókunkra
viszont emlékszem. A kocsimban ültünk, kint valahol a sivatagban. Beszélgettünk
a sötétben, néztük a csillagokat. Mondhatni amolyan randi is volt egyben. Feléd
fordultam, beszélgettünk – a témára viszont már nem emlékszem -, amikor egyszer
csak megállunk. Egymást néztük a félhomályban. Feléd hajoltam, te is felém.
Haboztam először, ám ahogy egyre közelebb jöttél hozzám, már csak a vágyat
éreztem, hogy megcsókoljalak.
Először bénára
sikeredett, a szemüveged megkarcolta az orromat, de másodjára már jobban ment.
Nem kicsit lendültünk bele. Még egy hét kellett ahhoz, hogy eljussunk az „első
alkalomig”. Az sem ment igazán simán, kissé kellemetlen volt, de szép lassan
eljutottunk a legszenvedélyesebb pillanatokig.
Persze, nem csak
az ágyban szereztünk szép emlékeket, hanem a hétköznapokban is. Igazi párok
lettünk, még akkor is, ha titkoltuk a kapcsolatunkat. Imádtam visszaérni a
kollégiumi szobánkba, ahol ketten voltunk végre, ahol nem kellett álarc mögé
bújva viselkednünk.
Szerettelek. De
elváltak útjaink. Elmentem a Kerberosra, ekkor szakítottunk. Miután
visszaértem, akkor pedig már az emlék falon díszelgett a neved a halott hősök
között. Egy időre halottnak hittelek, elfogadtam, hogy többet nem foglak látni,
hogy vége van mindennek.
Utánad jött a
férjem. Curtis. Összeházasodtunk, éltük a magunk kis életét úgy nyolc hónapig,
amíg a lányom meg nem fogant. Hamar elváltunk, hiszen nem volt sok minden, amin
osztozni kelljen. Ezek után nem randiztam. A lányomnak szenteltem a napjaimat,
nem gondoltam a randizásra. Azonban a lányom anyjával sokat találkoztam. S az
évek alatt beleszerettem. Biszexuális lettem, s valahogy nem bántam.
Évek óta szeretem
őt. Igaz, távolról, de szeretem őt. Teljes szívemmel. S ennek semmi köze ahhoz,
hogy van egy közös gyerekünk, hogy a szívemet már akkor elrabolta, amikor
megszületett a lányom. Mindig, amikor meglátom őt, ellágyul a szívem, melegség
tölt meg, s eljátszom a gondolattal, hogy egymással éljük le az életünket.
Ám nem lehet. Ő a
tiltott gyümölcs, akihez nem nyúlhatok, akivel titkon találkozunk, akivel a
szeretkezés még jobb, mint valaha. Szeretem őt. Immáron tizenhat éve szeretem
őt.
Még akkor is,
amikor Adam felbukkan, amikor vissza akar jönni az életembe annyi év után. Ám
nem megy. Nem tudom őt úgy szeretni,
mint annak idején. Emlékeztem a pillanatokra, tudtam, hogy ahol tűz volt, ott
lesz parázs is. De nálunk ez már kiégett. Az a kevés is kialudt, ami volt.
Adam persze érzi.
Szeret engem, teljes szívéből, ám én tovább léptem, éltem és élem az életemet.
Van egy lányom és egy nő az életemben, akit mindennél jobban szeretek, még
akkor is, ha soha nem lehet az enyém. De ő ezt nem érti. Sértve érzi magát,
amiért nem akarok vele újrakezdeni mindet.
Nem. Nem akarok.
Szeretek valakit, túlléptem Adamen. A múltat nem hozhatom vissza.
Változtam, nagyon.
Már nem vagyok ugyanaz az ember, mint előtte.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése