Húzott témakártya:
Mosoly
Esős, borongós
napunk van. Semmihez nincs kedvem konkrétan. Az irodám ablakából csak a zuhogó
esőt látom egybefüggő függönyként. A rádió ugyan halkan szól a háttérben, de az
is annyira andalító számomra, hogy csak-csak elalszom a székemben. Nagyot
sóhajtva folytatom ugyan a munkát, amit egy óra alatt el is végzek.
Ezek után inkább hátra
dőlök a székemben, nézem az esőt és hallgatom a rádiót. Tompán szólnak a hírek,
majd a rég múlt zenéi. Borongós ősz van már, s kezdem értékelni, hogy a
Cormérán folyton meleg van, és csak időszakonként van esőzés. Egy hétre persze
mindig jut legalább egy esőzés, de legalább nem ennyire mélabús.
Ott hallom a
leveleken a cseppek kopogását, a szél suhogását, ahogy nekicsapódik a háznak,
látod a szemed sarkából a villám fényét, valamint az utána jövő dörgés a
legjobb. Persze, nem otthon vagyok, hogy ezt mind halljam. A Földön, a Galaxy
Garrison területén kevés a fa, az is messze tőlem a parkban.
Fáradtan
felsóhajtok, s inkább összepakolok. A leadom a papírokat a megfelelő futárnál,
s már zárom is az irodát. A folyosón mélabús aktakukacokat, tudósokat,
kadétokat látok, akik igyekeznek túlélni ezt a borzalmasnak titulált napot. Én
magam sem vagyok a legvidámabb, pedig nekem már vége a napnak.
A Garrisonos
bérelt lakásba belépve nem csap meg az ismerős illat, pedig hiányzik a vanília,
a kert és a természet illata. Bezárom az ajtót, majd eldőlök a kanapén. Egy ideig
össze-vissza kapcsolgatom az adásokat, egyik sem köt le igazán.
Este tízkor aztán
megszólal a számítógépem.
Majdnem leesek a
kanapéról, annyira sietek elkapni a hívást. Lekapom a konyhapultról, gyorsan
rányomok a fogadás gombra, és megjelenik a lányom arca a képernyőn. Sugárzóan
mosolyog, ott is este van már. Már az ágyában van, fülében a fülessel. Ég
mellette a lámpa, de még így is tisztán kiveszem azt a mosolyt az arcán, amit
annyira szeretek.
- Szia! – köszön bele a videóba. Elvigyorodom,
hátradőlök a kanapén, majd válaszolok.
- Szia! Ott is szakad? – kérdezem tőle, mire
még szélesebben vigyorog.
- Nem. Itt hűvös, nyárias este van. Kis búskomor
vagy? – lebiggyeszti az ajkait, én pedig felnevetek. Mint egy kisgyerek.
- Most már nem. Már a mosolyodat is elég
látnom, hogy jobb kedvem legyen.
Szavaim hatására,
bárgyún megvillantja az összes fogát egy hatalmas mosolyban, mire még jobban
rám jön a nevethetnék. Bolond.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése