Húzott témakártya:
Képhez írj!
Egyedül voltam. A
lakás melegében egyedül hallgattam az éjszakai hangokat. A fűtőcsövek
pattogását, a padló roppanását és a kanalam egyenletes csilingelését, ahogy a
bögre oldalához érintettem. A fotelemben ülve nézek ki az ablakon, ahogy szakad
a hó. December van, a lányom már alszik az ágyában. Most múlt négy és fél
hónapos, igazi tündér. Aprócska ujjaival vágyakozva nyúlt a karácsonyfa felé,
az ajándékát pedig egyből magához ölelte.
Az első
karácsonyom volt vele, és imádtam minden egyes pillanatát. A reggelt, amikor
átjöttek a többiek, hogy a lányommal együtt ünnepeljenek, a vacsorát, ahol
azonnal összekente magát. Majd később az ajándékozás, amikor egy aranyos
fagyöngyös zöld rugdalódzót kapott, más babaholmival együtt.
Az egész csapat
agyon dögönyözte, kényeztette a gyerekemet, aki csak kacagva, vigyorogva
figyelte a rengeteg ismerős arcot. Pidge volt az első, aki magához ölelte. Szinte
elolvadt, ahogy a lányom aranyosan rámosolyodott. Onnantól még nekem, az
apjának is nehezemre megszerezni a saját gyerekemet, ha már csak azért is, hogy
pelenkát cseréljek neki.
- Pidge! – szóltam rá az említettre. –
Szeretném tisztába tenni! – Pidge ártatlanul rám pillantott, ajka lebiggyedt,
de hagyta, hogy visszavegyem a gyerekemet, aki kilenc óra felé, már eléggé
álmoskásan feküdt Pidge karjaiban. – Na, gyere.
Minden gond nélkül
tisztába tettem, kicsit lemosdattam, majd ráadtam a pizsamáját. Még énekelnem
sem kellett, hogy elaludjon. Betettem a kiságyába, s szinte pillanatok alatt
szundizott. Azért a biztonság kedvéért bekapcsoltam neki az altatóforgót az ágy
felett, de szinte biztos voltam benne, nem lesz rá túl nagy szükség.
A többiek persze
szomorúak voltak, mert annyira aranyos a lányom számukra, hogy még babusgatták
volna egy kicsit. De hát, ha alvás van, akkor alvás van. Viszont a karácsony
nagyon jóra sikeredett. Igazi családias hangulat kerített minket hatalmába, s
csak beszélgettünk és beszélgettünk. Este tizenegy óra volt, mire mindenki
hazament, s egyedül maradtam a babával.
Elaludni viszont
nem tudtam. Egész nap készülődtem, jól éreztem magamat, a lányom is. De most,
hogy a kicsi már alszik, egyedül vagyok, képtelen vagyok elvonatkoztatni tőle.
Szorosabbra húzom magamon a pokrócot, felhúzom a térdemet. Elnézem egy ideig
még a hóesést egy darabig, majd végig néztem a lakáson. Akkoriban még a Földön
laktunk egy kellemes kis lakásban, úgy egy órányira a Garrison városi központjától,
ahol akkoriban dolgoztam.
A kicsi lakásban
volt két háló, egy nappali, konyha és egy fürdő. Elég volt két embernek, plusz,
nem kellett messze mennem, ha a lányom éjszaka felébredt. Ám akkor, azon az
estén valahogy nagyobbnak éreztem ezt a teret. Ijesztőnek, ahogy ott ültem a
félhomályban.
A karácsonyt
mindig is szerettem a hangulata miatt, ám ahogy teltek az évek, és már nem a
családommal töltöttem, elveszett a varázsa. Nem tudtam úgy örülni neki. A csapat
ugyan visszahozta valamennyire ezt az állapotot, de nem volt olyan, mint régen.
A lányom, persze visszahozott sok mindent az életembe, sok mindenre meg is tanított
az évek alatt, de attól még a karácsony nem lett ugyanolyan.
Néha visszanézem a
régi felvételeket, amiket még tudatlan gyerekként élveztem az életet, ám most,
hogy paladinként előre tekintek, már minden más. Most is esik a hó a Földön,
hatalmas pelyhekben hull alá, a fákon megáll, a táj pedig fehérbe borul.
Garrisonos kölcsönlakásban
már világít a karácsonyfa, terjeng a mézeskalács és a finom sütemények illata,
a fahéj és az alma átható illata. Kellemes a karácsony az idén, igazi mesébe
illő.
- Apu! – elfordulok az ablaktól, a lányomra
nézek, aki az idén is a kedvenc fekete Voltronos pulóverében és vörös
cicanadrágban flangál a lakásban egész nap. Fekete haját kiengedte, csak egy
vörös masni tűzött hátul bele. – Kész a karácsonyi vacsora. Jössz?
- Jövök, kincsem.
A karácsony már
soha nem lesz olyan, mint mikor gyerek voltam. De valakinek még széppé tehetem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése