Novellás kihívás - 9. nap

Húzott témakártya: A gyermekem

Ezen a meleg, augusztusi napon születtél. Még egy héttel tovább is maradtál anyukád pocakjában, mint terveztük. Túlkényelmes volt számodra, hogy kidugd a fejedet onnan, ám végül meguntad, és a világra jöttél.

Boldogabb nem is lehettem volna. A kezembe kaptalak, meglepődésemre nem voltál olyan nehéz, mint képzeltek. Három kilóval és ötvennégy centivel születtél, mégsem voltál olyan nehéz, mint ahogy az sejteni véltem. Kényelmesen elfértél a karomban, arcocskád vörös volt a sírástól, öklöddel hadonászva jelezted, hogy neked ez nem tetszik, ám mindenki csak elámulva figyelt téged. Főleg én.

Megnéztem minden tagodat, elcsodálkoztam, de nem azon, hogy mennyire pici vagy, hanem a gondolaton, hogy a kezemben tartom egy részemet. Mikor hazahozhattalak, néha csak álltam az ágyad felett, és néztelek. Nem tudtam betelni a látvánnyal, hogy a lányom vagy, hogy egy rész vagy belőlem. Olyan kicsi voltál, olyan kis élénk.

S ahogy nőttél egyre jobban láttam magamat benned. Az én fekete hajamat és szürke szememet örökölted, néha makacs vagy, de ugyanakkor okos, határozott és erős lány. Csak azt láttam, hogy törtetsz előre, éred el a céljaidat, dolgozol, és még rajtam is túl teszel. Gyönyörű nővé lettél, én pedig elámultam, milyen gyorsan telik az idő.

Néha elmélázok egy-egy régi képen, amikor még kisebb voltál. S minden egyes alkalommal elcsodálkozom, mennyire kicsi voltál, milyen gyorsan nőttél, mennyi mindent elértél rövid idő alatt. Mennyi mindenben hasonlítasz édesanyádra, akit ugyan soha nem láthattál, mégis ezerszállal kötődsz hozzá. Néha olyan vagy, mint ő.

Cserfes, élettel teli, és bohókás.

S ilyenkor színt viszel az én életembe is. Melletted ismét kiskamasz vagyok, sokszor már fáj a hasam a röhögéstől, fáj a lábam a rengeteg tánctól, túrától, a szám a sok mosolytól. De élek. Melletted újra élek. Már el is felejtettem, milyen az, amikor az ember gyerek, amikor van valaki az életében, aki csak egyetlen aprócska mosolyával képes fényesebbé tenni az egész napját.

Most is nézem, ahogy a gálához piperézkedsz. Forgolódsz a tükör előtt, készülsz, mintha életed legnagyobb eseményére készülnél. Gondosan válogattad ki, hogy melyik ruha lenne a megfelelő, hogy álljon a hajad és a sminked, de látom rajtad, hogy nem vagy elégedett. Valami hiányzik.

-          Szerinted? – kérdezed tőlem, széttárva a kezed, mivel már képtelen vagy rájönni, hogy mi nem stimmel az egésszel.

-          Gyönyörű vagy kincsem, bár…

-          Bár? – izgatottan figyelsz, várod, mi kerülhette el a figyelmedet.

-          Ha mosolyognál egy kicsit, még jobb lenne. – Ledöbbensz, eltátod a szádat, ám ahelyett, hogy puffogni kezdenél, visszafordulsz a tükörhöz, s rávigyorogsz a tükörképedre. S máris jobb.

Felkacagsz, rám nézel, s a pillantásodból már látom, igazat adsz nekem. Én is felkuncogok, majd a karomat nyújtom neked. Még egy gyors puszit kapok az arcomra, amiért megoldottam a problémát. Az egész gála minket néz, ahogy megérkezünk, el sem hiszik, hogy apa és lánya vagyunk, de főleg téged néznek. A férfiak többsége végigmustrál, fantáziájuk messze szárnyal, amitől egyszerre vagyok büszke és dühös.

Dühös vagyok, hiszen az én lányom vagy, és nem tűröm, hogy valaki csak egy játéknak nézzen, mondván a nőnek csak egy dolga van. Hiszen a teremben mindenki tudja, nem lehet téged csak úgy az ujja köré csavarni.

Azonban büszke is vagyok, hogy ilyen csinos, intelligens nő lett belőled. Látni, ahogy eldiskurálsz az emberekkel, udvarias vagy, és szinte ragyogsz a teremben, nagyobb boldogságot nem is adhatna. Elnézlek egy darabig, dagad a mellem, ahogy belegondolok. „Ő az én gyerekem. Egy rész belőlem, egy rész az anyjából. De mégis csak hozzám tartozik.”

Igaz, ahogy belegondolok, hogy egyszer majd kirepülsz, a szívem szakad meg, de ez az élet rendje. Ismerlek már régről, mindig is ismerni foglak. Egyszer neked is lesznek gyerekeid, anyuka leszel, s biztos vagyok benne, hogy csodálatos leszel. Ám addig is fordulhatsz hozzám, ha baj van, ha tanács kell. Sőt, még az után is, hogy már az unokáim, dédunokáim vesznek majd körebe. Ameddig a Jó Ég megtart, addig válaszolok a kérdéseidre. De hogy utána mi lesz… azt m