Börtönsztori - 20. fejezet: A jóslat értelme

A Nap és a Hold kedvezőn áll. Talán a napfogyatkozásra, vagy a holdfogyatkozásra gondol. Vagy talán klánokra. De ezek közül melyik lehet Naruto. A Hold hűvös és nyugtató, míg a Nap, izzó és izgató. Ahogy Narutót ismerem, egy olyan lányt akar maga mellé, mint… mint… Hinata, aki hűvös és nyugodt, akár a víz a vihar előtt. Brr.  De ez valahogy lehetetlennek tűnik.

Bár genetikailag meg van rá az esélye, hogy Hinata legyen a másik fél, mégis valahogy nem a leglogikusabb. Ridokuo sannin egy mellékágából született meg a Hyuuga klán, amelyik örökölte Ashura chakra kontrolljának magasságát, és Indra szemtechnikáját, amiből létre jött a Byakugan. De van rá esély, sőt nagyon is nagy rá az esély, hogy a Hyuuga klánban nagyon kevesen örökölhettek magas manna rendszert, ami a varázsláshoz alapvető elem.

Meg aztán, ha rendelkezne is vele, akkor sem biztos, hogy Naruto meg tudna neki bocsátani azért, amit tett. Hinata nagyon nagy vétket vétett ellene, amire örökre emlékezni fog. Még ha kettétöröm is a derekamat, még ha ki is törlöm az emlékeit ezzel kapcsolatban, akkor sem fogom tudni az érzést eltüntetni a szívéből. De nézzük csak tovább azt a legendát.

A Tűz hatalmas vadsággal ég, a Víz gyengéden lebegtet, a Föld termékenyen érint meg, a Szél lágyan simít végig, és ha az Igazság és a Szeretet, lángja hatalmasan ível felfelé. A Tűz perzsel, éget, melegít, akárcsak a szerelem. Szóval Naruto szerelembe esik azzal a lánnyal, akit a jóslat említ.

A Víz megtisztít és felfrissít, számtalanszor változtatja az alakját, mégis ugyanaz marad. Talán a kalandokra céloz, amin átmegy majd. A Föld termékenysége, a növényeket érti ez alatt. Éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy ez megvalósuljon, mégis a Szél az elmúlás, ahogy elfújja a dolgokat a semmibe, és valahogy az Igazság és a Szeretet lángja sem illik éppen bele a képbe.

Másrészt a Napnak, a Holdnak, a Tűznek, a Víznek és a Földnek lehetnek más jelentései is a szimbólumok között. A Nap az életadás, a Hold a női nem, a Víz a halál és az újjászületés, a Föld a lét, az élet otthona, a Szél a kapcsolattartás és a kommunikáció jelképe. A szereteté pedig ismételten lehet a Nap vagy akár a Hold, az igazság pedig egy mérleg talán.

Ez egy nagyon bonyolult rejtvény, aminek több jelentése van. Több lehetséges válasz van benne, és az sem biztos, hogy mind Narutóhoz kapcsolódik, hiszen a jóslat egy gyermekről tesz említés, akinek Naruto lesz az apja. A sorsra és az időre kell bíznom a dolgot, hogy a legtöbb dolgot ki tudjam silabizálni, és megtudhassam a dolgok menetét.

Ez lehet a kulcsa Brandon tervének, ez a jóslat. De ha tényleg az a kulcs, akkor már tudom, mit kell keresnem. Egy lányt kell keresnem, akibe Naruto beleszeret, és a közös gyermekük lesz a jóslat örököse, Brandon igazi célja, vagyis… én csak egy segédeszköz vagyok a jóslatban.

Elveszem az ujjaimat a becsukott könyvről; az ölembe ejtem a kezeimet. Egy eszköz csupán. Sosem szerepeltem valami fényesen Naruto életében, s úgy tűnik ezután is csak egy furcsa barátféleségként leszek jelen az életében, míg be nem teljesíti a sorsát, és meg nem születik az első gyereke.

A szerelem vele, csak egy lomha álom lesz csupán, egy plátói szerelem, ami csak az én képzeletemben létezik majd, még akkor is, amikor már aggastyánnak számítok. A szívem hevesebben ver a fájdalom hatására. Verdes, verdes, mintha ki akarna szabadulni az igazság gonosz ketrecéből, de nem tud. Soha nem tud ebből kiszakadni.

Ha megpróbálom megszegni ezt a jóslatot, bajt hozhatok a saját fejemre. Nem hallgathatok a szívemre, sem az eszemre, aminek gonosz manói folyton hajtogatják a fejem egy eldugott zugában: „Szerezd meg, hiszen szereted őt!”. S most, hogy már nincs, mire hallgassak, mit tegyek. Vigyem végig a jóslatot, hagyjam, hogy minden menjen úgy, ahogy a nagykönyvben megírták odafönt, vagy szegüljek ellen neki, és menjek a magam útján?

De a legfontosabb az, mi a fontos nekem. Mi a fontosabb nekem? Naruto boldogsága, hogy egy olyan lány mellett találja meg, aki teljes szívéből szereti, és még egy jóslat is köti hozzá, vagy a magam boldogsága, hogy mellette lehessek, és törjek fel egy évezredes pecsétet? A válasz egyértelmű, túlságosan is. Naruto az első számomra.

-   Ezt még te se gondolhatod komolyan, Freya. – Kurumi hangja komoly és vádló, akárcsak egy tompa penge. Fáj a lelkem, fáj a szívem, fáj, hogy ki kell, hogy mondjam, amit nem hittem volna, hogy valaha kimondok, de muszáj lesz, még akkor is, ha utána kiskanállal lehet csak felkaparászni.

-   Nagyon is komolyan mondom neked, Kurumi. Nekem Naruto boldogsága az első, a sajátomról lemondok. Nem lehetek amúgy sem egyszerre a szeretője és a legjobb barátja.

-   S mi van, ha te vagy az a lány, aki életet ad a gyerekének?

-   Lehetetlen. Naruto csak barátként szeret engem, semmi többként. Hiába akarnál mást mondani nekem, hiába akarnál belém lelket önteni, ezt már régebben tudtam, és már teljesen elfogadtam ezt a tényt. Nem tehetek ellene semmit sem, még ha bele szakadok, akkor sem.

-   Értem – Ahogy kimondja magam elé képzelem a lekonyuló füleket, a szomorú arcot, amely közel áll a síráshoz.

Az ő szíve is kettétörik, ahogy az enyém is. Minden egyes alkalommal, ha meglátom majd azt a mosolyát, ahogy hozzám fog érni, amikor a nevemet mondja majd, ahogy vigaszként hozzám fog bújni, minden egyes mozdulatában tudni fogom, hogy ez sosem lehet így, sosem lehet örökké. Egyszer majd el kell engednem magam mellől, egyszer el kell engednem a kezét.

Megremegek a visszafojtott sírástól, a fájdalom végigcikázik bennem. Minden egyes zugomba eljut, minden szervemet megfertőzi, akárcsak egy kór, ami belülről rág majd szét, és pusztít el. Halálom lassú lesz és fájdalmas, minden egyes alkalommal, ha mellette állok, olyan lesz, mintha üvegszilánkokon járnék, mintha késsel szurkálnának végig, s a szívemet teljesen átböknék. Fájdalmas haláltánc.

Mindig azt mondják, hogy az igazság fáj a legjobban, de azt kifelejtették, hogy talán nem pont az igazság maga a fájdalmas, hanem az érzések, amiket kivált belőlünk. Amik ledöntenek a lábunkról, akár egy betegség, és utána minden egyes perc kínszenvedés lesz számunkra. Hallod a hangját, hallod a légzését, de nem érintheted meg a lelkét.

 Jó lesz ez így nekem, jó lesz. Eddig is mindig szenvedtem. Valahányszor felkeltem reggel eszembe jutott, hogy tulajdonképpen minek is élek. Minek futok most is a kezemben a könyvvel az erdőben? Miért kell nekem ezt a fájdalmat végig szenvednem, miért, miért? Miért pont engem és őt sújt ez az átok? De valahányszor ezeket felteszem magamnak, nem tudom megválaszolni őket. S egyre csak bosszant, hogy nem tudom meg válaszolni, hogy nem tudom meg az igazat, hogy csak egy gondolkodó valami vagyok a semmi közepén.

Nem tudom már sosem begyógyítani a sebeimet, sosem leszek teljes igazán. Könnyek áztatják a hajamat és az arcomat, ahogy futok a messzeségbe, ahogy futok a kuckómhoz. Hideg, kutya hideg van idekint, de valahogy nem érzem. Nem érzem a jeges hideget, ami kristályokká változtatja a könnycseppjeimet mögöttem. A lábam egyre csak ég, szinte már sikítozik a fájdalomtól, de valahogy nem érdekel, nem érzek már semmit sem.

Egyszer csak megállok. Nem tudom, miért, nem tudom, mikor, csak azt tudom, hogy elértem a kuckómhoz. Mindig egy hatalmas barlangnak gondoltam, ami egy fa emelt a magasba. Mire ideérek, addigra az arcom már vöröslik a könnyeimtől, a szívem kínzóbban ver, a lábaim sajognak, és már nem tudom, mit is tehetnék magammal.

Bevánszorgok, és leheveredek a fa melegében. Térdeimet a mellkasomhoz szorítom, a vállam megállíthatatlanul rázkódik, s a könnyeket nem tudom megállítani, bármennyire is szeretném. Végleg összetörtem. Azt hittem, lehet esélyem a talpra állásra, azt hittem lehet egy boldog életem, amit vele tölthetek. De ezek szerint nem lesz így, soha nem lesz így.  

Ezek szerint én csak egy bábu leszek a sok közül, egy bábu, aki elvégzi a dolgát, és utána feledésbe merül. Micsoda unalmas, sablonos élet. Leheletem fehér felhőként száll tova a számból, bőröm libabőrös lesz, de valahogy nem érzem a hideget, nem érzem a fájdalmat, nem érzek már semmit sem, csak a sajgó szeretetet, amit Naruto iránt táplálok.

Még mindig a kezemben szorongatom a könyvet, ujjaim elfehérednek a szorításban.  A könnyek fátyolán át is látom, hogy az ölembe helyezem, és ismét kinyitom. Rengeteg legenda van benne, amit Mito saját kezűleg írt bele. Az Uzumakik legendája, a klán testvérek legendája és még sok más, ami most nagyon is hidegen hagy… kivéve egyet. Nem egy szemkápráztató cím, nem is átlagos, hanem egy olyan, amitől az emberben akaratlanul is felgyúl valami. Óvó fehérség.

Egy különös cím, ami akaratlanul is kelleti magát. Mintha csak azt mondaná:  „Gyere, olvass el, lehet, hogy nem vagyok egy érdekesség, de tudhatok valamit, amitől jobb lesz.” Lehet, hogy nem így lesz, de az is lehet, hogy így van. Ez utóbbi szeretném nagyon is elhinni, szeretném, nagyon is azt hinni, hogy Mito hagyott valami nyugtató történetet a számomra is, ami talán segít, hogy ne érezzem magamat fölöslegesen.

„A téli táj, néha olyan zavaró tud lenni, néha viszont megbűvöl minket. Megbűvöl, akár egy szemkápráztató szépség. S ha már szépségeknél tartunk, eme legenda is egy kivételes lányról szól. Egy lányról, aki elveszített mindent, mégis egy kapaszkodója még maradt. Egy kapaszkodója, amit sosem akart elengedni.

A szóbeszéd mindig azt járta, sőt még ma is néha járja, hogy volt egyszer egy hajadon, aki elvesztette az apját, a bátyját és a szerelmét, de mégis olyan erős marad, amennyire csak lehetett. Az apja ott hagyta őt, a bátyja össze-visszahazudozott neki. A szerelem is csak egy rövid ideig adatott meg neki, mégis a szerelmébe kapaszkodott. Kapaszkodott beléje, még akkor is, hogyha soha nem lehetett az övé.

Tudta, hogy a szerelmének szüksége van rá, mint barát, s ő még akkor is, ha már a kín mardosta legbelül, akkor is kitartott, mert a fiúnak szüksége volt rá, szüksége a támaszára. S ez a lány furcsa módon pont a szerelem és a termékenység Istennőjéről kapta a nevét.”

Még bőven van a történetből, de nekem ennyi is elég. Nehéznek érzem a fejemet, nehéznek érzem egész testemet, ahogy itt ülök bent. A sírás határán vagyok megint, de valahogy nem engedek utat a könnyeimnek. Freya, a termékenység és a szerelem istennőjének a neve. Mintha Mito pont… talpra pattanok, és egyből be is verem a fejemet, amolyan kijózanítónak.

Mito látnok volt! Azért tudhatta, hogy Naruto lesz a jóslat egyik eleme, mert látta. Nekem írta ezt a történetet, mert látta előre azt is, hogy én mennyire szeretni fogom Narutót. Innen ered Naruto mágikus képessége, és innen ered mindennek a forrása. Mito mágus volt, és Naruto ezt Kushinán keresztül, örökölte. Mito előre eltervezett mindent, és mi csak szerepe vagyunk a tervének, amit ő kitervelt.

Tudta, hogy lesz valaki, aki oda fog irányítani Naruto mellé, aki majd elindít minket a helyes úton. Látta, hogy megtalálom a könyvet, amit ő írt. Minden egyes szava hozzánk íródott, minden egyes kicseszett szava, ami ebben a nyavalyás könyvben megfogalmazódott. Veszek egy mély levegőt, lenyugszom, talán egy kicsit túlságosan is. Nem akarok már semmit sem jobban, csak hogy letegyem ezt a könyvet a kezemből, és megkeressem azt, amiért eredetileg idejöttem.

El kell fojtanom magamban a saját érzéseimet, és vissza kell térnem az alapokhoz. Az utóbbi időben, nagyon is elhagytam az edzéseket, helyette inkább a könyvekkel és Narutóval foglalkoztam. Elkövetkezendő hetekben viszont, alig fogom látni. Délelőtt nyelvleckéket vesz az egyik nagyon is remek tanítómtól, délben ebéd, utána három órán keresztül kardedzéseket vesz, egy szintén régi oktatómtól és csak utána jövök én egy röpke egy óráig, miközben a mágiára tanítom meg – meg persze annak eszközeire.

Estig pedig kondi. Kilenckor pedig alvás, amivel ilyen edzés mellett nem lesz gond. Meg kell magamat szilárdítanom, különben összeomlik alattam a talaj. Hihetetlen, hogy saját magammal kell felvennem a harcot, hogy minden rendben maradjon. De így jár az, aki nagyon is beleéli magát egy reménytelen dologba.

Amikor visszaérek a kellemes tündelakra, magával ragad egy pillanatra a kellemes hangulat. Jó látni, hogy már ilyenkor serényen dolgoznak a többiek, mindenki megy a saját dolgára, s milyen meleg van bent a kinti fagyhoz képest. Több ismerős arc is kiugrik a tömegből. De legfőképpen Elena arca, amint majd orra esve integet nekem. Sietve összezsugorítom a könyvet, és a zsebembe rejtem. Nem szeretném, ha kérdezősködne.

Senkit nem akarok még véletlenül sem belerángatni ebbe. Elena túl jószívű, és túlságosan is jó barátom ahhoz, hogy belevonjam ebbe az ügybe. A végén még ragaszkodna, hogy velünk jöjjön, azt pedig végképpen nem akarom. Átvágtatok a tömegen, egyenesen hozzá.

Szokásához híven görög stílusú térdig érő ruhát vett magára, ami fehérségével szinte rikít a tömegben, akárcsak elénk szőke haja és formás alkata. Rám sosem fognak a férfiak úgy nézni, ahogy őt illegetik. Én maradok a harcos csaj típus mellett, aki többnyire farmert, tunikát, ingeket és más hasonló fiús ruhát hord.

Nem bírnám ki öt percig sem Elena tűsarkúiban. Nekem az túlságosan is veszélyesnek látszik. Egyet lépsz, és máris a padlón találod magadat, csak mert a sarok – már ha annak lehet nevezni – egyszerűen elroppant. Na, ezt az érzést soha nem akarom megtapasztalni.

-   Freya! – Barátnőm jó szorosan a karjaiba zár, hogy szinte a csontjaim is megropognak. Ez Elena. A kedves, szerény és csinos barátném, aki néha elveti a sulykot.

-   Elena… kinyomod belőlem a szuszt – préselem ki a szavakat a fogaim között. Ekkor ráeszmél, mit is csinál, és sürgősen elenged.

-   Oh, bocsika, Freya, csak… annyi jó, hogy itt vagy. Tegnap nem volt alkalmunk kettesben beszélgetni, de ma van. Bőségesen. Ha már a jóképű társad nyelvleckéket vesz, s amint hallom nagyon is jól. Még csak órája mentek el, de máris azt hallottam az egyik tanonctól, hogy Naruto mennyire okosan és gyorsan tanulja a dolgokat. 

Ez egy kis ideig meglep, de aztán eszembe jut, hogy én is így tanultam meg a dolgokat. Kuruminak hála az eszem is olyan lett, mint egy rókáé. Képesek vagyunk közös aggyal gondolkodni, így könnyebb megjegyezni a dolgokat. De Naruto nincsen pentakötelékben Kuramával! Lehetséges lenne, hogy Kurama a megenyhült, és kezdi belátni, nem is lenne olyan rossz Narutóval dolgozni? Vagy csak a saját önös céljait akarja felsegíteni így?

Nem tudom, de lehetséges mind a kettő.  Bár, jobban szeretnék az első esetben reménykedni. Annyira jó lenne, ha ők ketten végre képesek lennének úgy dolgozni, mint én Kurumival. Akkor talán… talán képesek lennénk minél előbb helyrehozni a dolgokat, és talán… miért nem vagyok képes kimondani a szavakat?

Lehetséges, hogy fáj, de volt már más is, ami fájt. Akkor meg?! Ne picsogj itt nekem, Kozumaki Freya! Itt az ideje cselekedni, és egy erős támaszt nyújtani Narutónak, még akkor is, ha közben majd belefulladok a saját érzéseimbe! Persze, ezt mind úgy kell csinálni, hogy más ne lássam túlságosan a változást.

-   Freya! Hé, Freya! – Mint, akit villámcsapott meg, úgy térek vissza valóságba. Hajaj. Mostanában nagyon is elkalandoznak a gondolataim, ha belebonyolódok egy-egy témába. – Hallottad, amit mondtam?

-   Öö… nem. Bocsi, csak elkalandoztak a gondolataim. Mit is mondtál az előbb, Elena? – Egek, de kínos egy helyzet.

-   Csak azt, hogy Naruto-kun mennyire helyes, okos, vicces, bátor, lovagias, és oh. Mondd, hogy nincs barátnője! – Elena zöld szemei smaragdként csillognak felém. Izgatottságát és reményeit szokása szerint nem tudja leplezni. Azonban most nem is a szokásoknál tartunk. Szabályos esetben, rávágnám, hogy nincs, hajtson rá. Azonban Naruto még mindig nem tette túl magát Hinatán. Nem hiszem, hogy jó lenne ráuszítani Elenát szegénykémre.

-   Jelenleg nem keres társat. S ha lehet, ne zaklasd vele. Nem egy kedvenc témája.

-   Oh – Szomorú arckifejezést ölt magára, de a szemeiben nem enyhül a csillogás. Gondolom, elrakja ezt az infót egy későbbi időpontra, hátha sikerül becserkésznie az elérhetetlent. 

Inkább gyorsan elbúcsúzom tőlük, és a szobám felé veszem az irányt, ám amit ott találok még engem is megdöbbent. A szobámban teljes rend uralkodik, minden olyan, mintha tegnap este nem is itt aludtam volna Narutóval. De a legjobban meglep, az a levél, ami a párnákon hever. Elegánsan kinéző elefántcsont színű borítékba csomagolt levélke vár rám egy örvényes pecséttel. Ezek szerint jártas a levelek írásában is. Akárcsak a fogalmazásban.

„Itá!

Nem haragszom, ne aggódj. Tudom, milyen, amikor nem találod a helyedet, és kicsit össze vagy zavarodva. Néha én is elhúzódom tőled, igaz, nem ennyire. De más-más emberek vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan jobban leszel, és akkor megint együtt tanulhatunk. Nem?

Meg egy kéréssel is szeretnék hozzád fordulni. Lehetne, hogy, esetleg… esetleg ma este beszéljünk? Nem számít, mennyire leszek fáradt, nagyon szeretnék veled beszélni. Akkor ma este nálam? Tudom, faragatlanság pont téged megkérni, hogy gyere át, de mégsem állíthatok be hozzád csak úgy. Bocsi.

Naruto.”

Egy beszélgetés, mi? Vajon mit akarhat megbeszélni velem? Az írja, hogy ő is mostanában zaklatottnak érzi magát. Talán egy kis tanácsadásra, lelki segítségre van szüksége, hogy megbirkózzon a tündékkel, vagy az egész világba, amibe belecsöppentettem. Nem is csodálom, ez még nekem is sok lenne, vagy bárki másnak, aki puszta meséknek gondolta tündéreket, tündéket, manókat és még sok más lényt, akikkel csak a könyvek írnak.

Igaz, többnyire ember alakban flangálnak közöttünk, de akkor is léteznek. A vámpírok például nem irtóznak a napfénytől, mert elégnek, csak nem szeretik, hogy annyira fényesen világít a szemükbe, meg jobban szeretik a sötétet, amikor bele tudnak olvadni a sok fekete ruhájukkal az éjszakába.

De a vérfarkasok sincsenek időhöz kötve, hogy mikor változhatnak át. Nem kell telehold, nem kell semmilyen kiváltó ok, maximum, ha ultra mérgesek valakire, na, az már elég. De vannak olyan fajok is, amiket csak a legritkább könyvek említenek csak meg. Bár őket nem különböztetjük meg nagyon. Fertőzéssel lesznek általában vérfarkasok, akik később tovább viszik ezt a gént.

A ritkábbak a démonfarkasok. Ezek a lények teljesen emberi formában élnek. Semmilyen nyom nincs rajtuk, hogy lukantrópok lennének. Semmi hegyes fog vagy fül, semmilyen kutya szag, egyáltalán semmi nyoma sincs. Nem tudunk róluk túl sokat, csak annyit, hogy egy démonnal élnek egy testben, és mégis képesek farkas alakba bújni. Méretükről, szaporodásukról, átváltozásukról semmilyen adat nincsen, még egy apró morzsányi se.

Nagyon rejtőzködő életmódot élnek, és csak egy alfának fogadnak szót. Ennyi az összes, amit a társadalmukról tudunk. Engedelmeskednek az alfának, a legfőbb vezetőnek, aki irányítja a csapatot. Akárcsak egy farkas horda, akik vadásznak. Olyan jó lenne egyet saját szemmel látni, vagy akár vizsgálni.

Jó volna megtudni, hogy mégis milyenek legbelül. Hiszen gondoljatok csak bele. Egy ember, aki egyszerre tartozik a Jinchuurikik, és a lukantrópok közé. Három dolog egyszerre, és talán még a saját erőd is, amit ninjaként elértél eddig. Lenyűgöző lenne, ha talán egy keveset is megtudhatnánk róluk. Talán vannak a könyvtárban legendák róluk, és akkor egyszerre vissza is vihetném Mito könyvét is.

Mito… Legalább hagytál volna, valami rejtjeles kódot az Uzumakik nyelvén. Legalább csak egy keveset, amin el tudnék indulni, amin meg lenne a kiindulási pontom. Nekem már csak egy kevés is elég lenne, egy nagyon kevés is, amit meg tudtál fejteni ténylegesen a jóslatból. Csak éppen annyi, hogy ki tudjam következtetni a dolgokat.

De még ennyit sem hagytál. Annyit hagytál, hogy ha bizonyos dolgok kedveznek, akkor a kettőből három lesz, de háromból lehet négy is. Kettőből úgy lesz három, hogy a nőnek és a férfinek gyermeke születik, vagy társul hozzánk valaki. Az utolsót egyből ki lehet zárni, mivel a szimbólumok egyértelműen a szerelmet hirdetik.

Így Naruto beleszeret valakibe, aki gyermeket szül neki. Vagyis az a nő életet ad a harmadiknak, de lehet, hogy a negyediknek is. Mindig az jut az eszembe, hogy ikrek, de az valahogy nem stimmel. Ha csak… ha csak Kurama, nem használna egyszerre Naruto testét, mikor szeretkezik a nővel.

Hiszen a Jinchuuriki és a bijuu nem csak a chakra hálózatukon vannak összekapcsolva, hanem a testükkel is. Amit Naruto megeszik, azt Kurama is, amit Naruto érez, az Kurama is, igaz, nem olyan erősen, hiszen ő is önálló lény, mint bárki más.

De azt nem szabad elfelejteni, hogy egy testben ketten vannak… ketten vannak. Nane! Az nem lehetséges, de… talán. Lehetséges lenne, hogy Mito egy új Jinchuuriki születését jósolta meg? Nem tudom, de van benne valami. Egy új Jinchuuriki, akinek Naruto az apja.

Végül is logikusnak hangzik. Naruto és a párja életet adnak egy gyermeknek, időközben felbukkan egy új bijuu, aki hosszú ideig aludta álmát az energia felhőkben – hosszú sztori, de talán egyszer ezt is elmesélem nektek –, és hirtelen felbukkan, mikor a gyermek megszületik.

Kicsit olyan akció-filmes filingje van, de lehetséges az elmélet. Egy gyerek, aki képes lesz megszelídíteni egy addig ismeretlen bijuut. Nem rossz kilátások, mondhatom. Az Uzumakik és a Kozumakik mindig is a pecsételésükről, a bijuuk pontos ismeretéről voltak híresek, és talán pont ezt akarja Mito a figyelmünkbe ajánlani. Akkor nincs más hátra, irány megint a könyvtár. Úgy is az volt a ma reggeli eredeti úti célom.