Sziasztok!
Ismét jelentkezem. Remélem, hogy élveztétek a legutóbbi fejezetet, és izgatottan várjátok már, hogy mikor jövök az 55. fejezettel.
Ezzel kapcsolatban jöttem el hozzátok, hírekkel.
Első:
A fejezet jól áll, nagyon haladok vele, sőt még az utolsó fejezettel is. Furcsa érzés, hogy már az utolsókat tapossa a sorozat, mégis valahogy olyan üdítően hat. Ne kérdezzétek miért, de valahogy írás közben folyamatosan búcsúzom a karakterektől. Freyától, Narutótól, és a többiektől, akik részt vettek az évek során a fejezetekben.

Második:
Rövidebb lesz, mint terveztem. Azt hittem, hogy legalább egy 15.000 karakterre feltudom tornászni, de azért remélem, hogy a 10.000 megközelíti majd a fejezet karakter száma. Az utolsó fejezet, az epilógus, viszont nagyon-nagyon rövid lesz. Tényleg csak egy rövid lezárás lesz.
Harmadik:
Összefoglalom majd az egész sorozatot. Számokban. Ugyanis egy ideje elkezdtem nézegetni, hogy egy-egy fejezetnek milyen magas karakter száma volt. Ezért kíváncsi vagyok, hogy ti is annyira megfogtok-e lepődni, mint én (főleg az oldal számon).
Negyedik:
Alakul a folytatás. Már-már készen vagyok a fülszöveggel, a történetszálának kidolgozásával, a cím tökéletesítésén stb. De a meghirdetett időpontnál előbb nem fogom publikálni. Magát a címet viszont szeptember elején fogom nektek megmutatni a fülszöveggel együtt.
Ennyi lettem volna mára! :D
További jó olvasást!
(Ti mi jót olvastok most? Én most mangázom, de már tervben van a Caraval, a Harry Potter és a bölcsek köve, és Cassandra Clare A herceg című kötete.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése