Börtönsztori - 13. fejezet: Egy új világ peremén

Másnap reggel szélcsend fogad minket, ahogy kilépünk a kabinból. A nap ugyan hétágra süt, s tarka táncot jár a víz felszínén, mégis, már kora reggel fülledt a levegő a tegnapi vihartól. Tegnap. Az ezelőtti nap jócskán ráhoztam a frászt Narutóra. Azt mondta, hogy majdnem fél percig nem lélegeztem, és nem is fújtam ki a levegőt, amikor elájultam a hajóorrban. Azonnal újraélesztést végzett nálam, s szerencséjére újra vettem levegőt. Ráadásul még a legapróbb mozdulatokra sem reagáltam semmit. Elmondása szerint olyan voltam, mint egy hulla.

Hupsz! De nem is ez a fontos most, hanem az, hogy a mai nap során megérkezünk a Foltos-szigetre, pontosabban, Medve városba. Már messziről látom a város magasba nyúló lakóépületeit, a nyüzsgő kikötőt és a hatalmas hegyeket, amik fehér sipkával terülnek el Medve város mögött.  Balról jobbra olvasva a Nemezo, a Krisztána, a Moroda és a Keszon hegységek. Ez a város van legészakabbra a Shinobi tengeren – ami egyben a legnagyobb tengere a Shinobi nemzeteknek –, és ez a város a kikötők fő központja. A legtöbb engedélyt, a legtöbb hajózásra alkalmas dolgot innen kell beszerezni, ha az ember egyáltalán hajózni akar a tengeren.

Szerencse, hogy a mi engedélyünket az egyik legjobb haverom, Bree szerezte meg nekünk. A pasas Medve város egyik klubjának vezérigazgatója, de nagyon jóban van az egyik hajózási vállalat főnökével. Bree azon felül egy nagyon rendes srác, még akkor is, ha nem teljesen hétköznapi bárokat üzemeltet a városban.  Kikötünk a hajóval, és Bree egyik emberére – aki már egy órája vár ránk – bízom a hajót. A yunókat felszereltük a szükséges dolgokkal – sok mindent lekicsinyítettünk, hogy elférjen a táskánkban –, és rajtuk lovagolva belevetjük magunkat a városba.

Medve város korántsem arról híres, hogy az élet megállna nappal. Nappal is annyira élénk, mint éjszaka, amikor a legtöbb bár nyit, hogy a buja és bulizni kívánó emberek elveszhessenek a város forgatagában. Ahogy végigmegyünk az úton, sok ember tekintete megakad rajtunk. Sok asszony összesúg, ahogy végigvonulunk.

Nem is kell, mondjam, miért. Nem kis hírnevem van Rejtett Hold legnevesebb klán főnőkének „lányaként”, ráadásul nem mindennap lát az ember két mágust yunó háton. Hátrasandítok a vállam felett, de Naruto látszólag az Eren fülei között lévő pettyeket figyeli, vagy az épületeket. Gondolom, figyeli, hogy miket rajzolhat le az útja során.

Tegnap éjjel kaptam rajta, amint buzgón a papír fölé hajol, ceruzával a kezében. Ő úgy tudta, hogy alszom, így önfeledten, magáról megfeledkezve rajzolgatott a rajztömbjébe. Ajkába harapva, közel hajolva a papírhoz örökített meg valamit, amit csak másnap, kora hajnalban tudtam megnézni. A hajót és az előtte elterülő tengert rajzolta le, valószínűleg mintha a kabin tetején ülve készítené remekművét. Remek hasznára fog válni a tudása, ha a rúnákat vagy jeleket kell majd elkészíteni.

Befordulunk egy sikátorba, ami egy kis utcába vezet minket. A sikátorban nem az a megszokott bűzös csatorna és állott, rothadó szemét szaga terjeng, hanem kellemes jázmin, parfüm és síkosító illata. Az utcácskából kiérve egy hatalmas épülettel találjuk szembe magunkat. Ez a beugró pont úgy lett kitalálva, hogy csakis ez az egy épület borítsa be. A hatalmas, vörös márványból épült építményt számtalan fekete függöny takarta, amik csak elszórva engedik be az általam annyira kedvelt napfényt. Senki nem járkálgat itt, még a lovászfiú sem, aki folyton agyonvakargatta a fejét. Szegényke, korpás.

Bemegyünk a kapun és leszállunk. Teljesen lazán megyek be a bárba, ami éjjel-nappal nyitva áll a szórakozni kívánóknak. A recepciós pultnál – mivel ez egyben egy kéjhotel is – egy szétsminkelt, hosszú körmű, festett vörös hajú nő áll, kezében egy divatmagazinnal. Megállok a pult előtt, mire ő unottan felpillant rám.

-   Látom, ma is nagyon tevékenyen dolgozik, Dolores. A nagyfiúval szeretnék beszélni – nézek bele abba a kontaklencsézett barna szemébe. Unottan rágogatja rágógumiját, s néz rám, mint bárány az új kapura. – Kozumaki Freya vagyok. – Erre egyből észbe kap.

-   Áh, Freya drágám, meg se ismertelek téged – vigyorog a képembe. – Azonnal szólok, Bree-nek. – Azzal már tárcsázza is főnöke telefonszámát. Kicsöng a vonal, és hamar meghallom Bree hangját.

-   Mi az, Dolores? Éppen szépítkezek – kezdi ingerült hanggal. Úgy tűnik, nem szereti, ha szépítkezés közben zavarják.

-   Keresnek téged. – Átnyújtja nekem a kagylót.

-   Ki vagy, hogy képes vagy megzavarni a nagy Bree Despánt?

-   Na, mi van, cicafiú, elvitték a nyávogóid a nyelvedet? – Játékosra veszem a hangomat, ahogy a pultnak támaszkodom, de legszívesebben lenyomnám telefonon keresztül. Bree mindig is egy kis semmi volt, ameddig meg nem nyerte a lottót. Azonnal befektette a pénzét egy sztriptíz bárba, majd egy újabba. Bree az egész város legnagyobb sztriptíz vállalatának feje. Vannak nála homokosok, leszbikusok, biszexek, hermafroditák és még sok más fajta ember, akik vetkőznek, prostituáltként működnek és csábítanak.

-   Oh, cicalánykám, grr, de jó, hogy hallom azt az édes hangocskádat! Gyertek fel. – Visszaadom a telefont Doloresnek, és Narutót magam után intve, felmegyünk az emeletre.

A liftben is az a jellegzetes illat uralkodik, mint a sikátorban. Phuj! Úgy tűnik, hogy sokan nem bírták ki a szobákig. Narutón látom, hogy undorodik a szagtól, de figyelmeztetem, Bree-nél még több illataroma lesz, amit nem fog szeretni. Összeráncolja az orrát, de valamennyire lenyeli az undort. Szólok neki arról is, hogy nem nagyon menjen Bree közelébe, ha egy mód van rá. Ugyanis Bree biszex, más néven, férfira és nőre egyaránt gerjed.

-   Ezt vegyem úgy, hogy… nos…

-   Helyes vagy, azt senki nem tagadhatja – nézek bele az arcába. – De azt se feledd, hogy egypár homokos szemében te egy szexisten vagy… főleg ha leveszed a pólódat. – Hozzáteszem, nemcsak az ő szemükben látszik szépnek, hanem számomra is nagyon dögös.

Elérkezünk egy magas, ívelt tetejű ajtóig, ami előtt kőoroszlánok fekszenek, amolyan kínai stílusban. Az ívelt tetejű ajtó körül kacifántos jelek és ábrák díszelegnek, mintha tényleg egy pillanatra az ősi Kínába csöppentünk volna. Bekopognom sem kell, mert egy leheletnyi érintésre csinos, rövid ruhás lányok nyitják ki az ajtót előttünk. A lányok haját két gömbbe rendezték a fejük két oldalán, ruhájuk csak kicsivel ér a fenekük alá. Hosszú, lelógó ruhaujjuk csak úgy siklik a levegőben, ahogy az egyik szőke lány bevezet minket a lakosztály belsejébe.

Ahogy végighaladunk a folyosón, ezernyi mintát fedezhetünk fel a plafonon, a mintás rácsú ablakok körül és a padlón. Elvétve egy-egy asztalka helyezkedik el a hatalmas párnák között. A színes tollpárnákon rengeteg lány hever, egy szál köntösben. Hátralesek Narutóra, aki csakis az ajtó felé szemlélődik, arcára egy láthatatlan álarcot húzott, amit csak a zárt ajtók oldhatnak fel.

A szőke lány bevezet minket egy irodának használt szobába. Habár aki végigfuttatja a szemét a helyen, nem mondaná meg, hogy itt rengeteg bár, étterem és kéjhotel ügyeit rendezi a nagyfőnök. Egy széles, francia ágyra hasonlító heverő áll a szoba bal sarkában, előtte dohányzóasztal, rajta hamutartóval, papírokkal… és egy pár darab – pár… egy egész kupac – kocka alakú kiscsomaggal. A másik sarokban párnák hevernek, amiken itt-ott sötét foltok látszanak. El is tudnám képzelni, hogy Bree idehozza a számára tetszetős fiúkat és lányokat, hiszen az egész szoba árasztja magából a szenvedélyt.

A sötét terrakotta falakat keresztbe-kasul vörös, függönyszerű anyagok hálózzák be, füstölő ég az egyik kisasztalon. A dohányzó előtt két, nagyon pici lábbal ellátott szék van, mintha csak várt volna minket. Egy oldalajtón keresztül belép Bree. Alsógatyában, selyem, ujjatlan ingben, és vékony szövésű kendők hálózzák be. A feje tetejére színes turbánt készített vállig érő fekete hajának.

-   Freya drágám! – rohan át a szobán, hogy lágyan magához öleljen. Felöltöm legszebb mosolyomat – már amennyire ez a szag engedi, hogy mosolyogjak –, és lágyan visszaölelem. – Nem hittem volna, hogy látjuk még egymást, cicalány – mondja, miután elhúzódott tőlem. – És amint látom – néz Naruto felé –, nem egyedül jöttél.

-   Bree, ő itt Naruto, velem van, mint a társam.

-   Társad?

-   Nem olyan társ – kötöm ki rögvest, még mielőtt elkezdene nekem szobákat ajánlani. Macskavágású szeméből azonban kiolvasom, látja, hogy egy picit füllentettem. De nem is törődik vele huzamosabban, inkább csábos csípőringással elsétál fekhelyéhez, én pedig leülök a kisszékre.

-   Te nem ülsz le? – kérdi lágy hangján Bree. Szemmel láthatóan tetszik neki Naruto, na meg az öltözéke.

-   Nem, köszönöm. – Azzal megáll a hátam mögött néhány centire. Ez a magatartást valahogy úgy értelmezem, mintha szemmel akarná tartani Bree-t, hogy akár a legkisebb mozdulatára ugorni tudjon. Bree egyszerűen csak nevetni kezd a dolgon.

-   Ez tetszik nekem. – És rágyújt egy hosszú cigarettára.  – Nos – fújja ki a füstöt –, miért jöttél el hozzám, Ezüst hercegnő? Talán…

-   A segítségedet akarom kérni egy üggyel kapcsolatban – vágok a szavába. – Bizonyára tudod, hogy naponta ezernél is több rabot küldenek a Shinobi tengeren túli börtönökbe, közöttük a Vér várba. Azt szeretném megtudni tőled, hogy voltak-e olyanok, akik önszántukból szálltak fel a rabszállító hajóra.

-   Hm… - Azzal elkezd a papírok között kutatni. Sercegnek a papírok manikűrözött kezei alatt, majd egyen megáll a keze. Kihúzza a kupacból, átnyújtja nekem.

-   Az elmúlt három hétben összesen tizenöt ember volt, aki magától vállalkozott a rabok közé menni. Ezek közül mind férfi volt, általában húsz-harminc év körüliek.

Akkor a feltevésem igaz vágányon siklik. A lány, aki aznap figyelmeztette Yomodót, besurrant egy hajóra, és egészen Vér várig utazott. Mindent kiderített, amit csak lehetett, majd mikor meghiúsult a terve, támadásba lendült. Yomodo csak egy csali volt, hogy elterelje az igazi gyanút magáról. Megbújt valahol a várban. De hol? Hm, megvan. Mikor a Vér vár felé kocsikáztunk, szóba került, hogy új cselédeket vett fel a saját személyzetébe.

Ha az a lány bejutott oda, akkor az is lehet, hogy Yomodo irodáját teljesen átfésülte, elolvasott mindent, amit kellett, és megszerzett minden információt, ami szükséges lesz ellenünk, csak éppen nem eleget.  Vagy, mint már mondtam, Minato hajóján sétált fel a vár köveire. Az utóbbi lehetségesebb, mivel ott tartózkodásom alatt nemigen láttam, hogy a személyzet egyáltalán kimerészkedett volna a konyhából vagy a lakrészéből. De ki tudja, azért lehetségesként fenntartom.

Gondolkodva lerakom a papírt az asztalra. Feszülten kiegyenesedem, és igyekszem minél kevesebbet lélegezni a füstölő, a jázmin, a síkosító, a sperma és izzadsággal teli levegőből. Mögöttem Naruto még mindig az ablakon néz ki, és nem is kíváncsiskodik, mit olvastam a lapon. Úgyis tudja, hogy elmesélem neki, ha kettesben maradunk.

-   Értem. A másik pedig az, hogy mit tudsz az apámról, mármint… az igazi apámról. – Szemei tágra nyílnak, de tartja velem a szemezést. Mélyet szippant a cigarettájából, és elfordítja a fejét. Tekintete egy kanjikkal teli képre vándorol, s kezdem azt gondolni, hogy nem is akar válaszolni a kérdésemre. Rám se nézve kifújja a füstöt.

-   Az apádat Kozumaki Hizakunak hívják. A legnagyobb mágus, akivel valaha is találkoztam. Egy parányi kis faluban és a Tűz országban. – Rám néz. – Gondolom, arra vagy kíváncsi, hogy miért ment el. – Bólintok. – Nem tudom neked pontosan megmondani, de azért amennyit tudok, elmondok.

-   Köszönöm.

-   Az egész még a születésed előtt kezdődött. Apádat, mint főmágust bízták meg, hogy elzárják Kurumit. A helyzet az volt, hogy a tároló már nem volt alkalmas arra, hogy tovább halasszák a dolgot. Keresték a megfelelőt, és végül anyádat választották, aki veled volt hat hónapos. Apád megijedt, hogy valami baj lesz az elzárás során, hiszen egy frissen szült nő még nagyon gyenge.

-   Aztán megszülettem én, és?

-   És a tanács felfedezte, hogy te mennyivel erősebb vagy, mint bárki más. Te lettél a Jinchuuriki, aki megfelel a célnak. Szépen cseperedtél, és semmi baj nem volt a testedben élő démonnal. Apádban viszont valami megragadt, régről. Idáig tudom a dolgot. De ha akarod, kinyomozhatom az okokat. Beletelik egy-két napba, mire infót kapok, de megszerezhetem.

-   Ne – mondom bizonytalanul. – Apámtól akarom hallani. De helyette kinyomozhatnál nekem mást. – Kíváncsi szeme felvillan, szájába veszi a cigarettáját, felül. – Erről a lányról szeretnék minden adatot, amit csak lehet. Minden olyan ügyet, amit eltussoltak, amiről nem tudnak otthon a szülők, mindent. – Azzal átnyújtom neki Aika képét.

Bree macskaszemeiben érdeklődés gyúl. Közelíti és távolítja a képet, és egy határozott választ kapok. Bree már régről ismeri Aikát, még tizenkét éves korából. A lány nagyon is tehetséges genin volt, hiszen két perc alatt kimagyarázta magát a dolgokból. De nem ezért figyelt fel rá kiváltképpen, hanem azért, mert tizenöt éves korában verekedésbe keveredett egy járókelővel. Rengeteg mocskos dolgot végzett a bárokban, mint például ittasság kiskorúként, kéjhotelekben való részvétel és a többi.

Magam is meglepődök ezek hallatán, pedig eddig is mocskosnak és visszataszítónak gondoltam Aikát. Hát, úgy tűnik, hogy még a legdurvább embereket is lehet csúnyábbá tenni. Bree megígéri, hogy összeállít róla és a családtagjairól is egy teljes listát. Naruto háta megfeszül, de szerencsére kimenekítem a dolgokból. Elmagyarázom Bree-nek, hogy Naruto családjáról van szó, és ha lehet, ne nagyon emlegesse, hogy egyáltalán mi is történt.

Szerencsére cicafiú van olyan okos, hogy tud titkot tartani. Az egyik bárja feletti szállodában szállásol el minket, a város másik felében. Felállok a pici székről, és megköszönöm, hogy segít nekünk, hogy mindenre fényt derítsünk. Ő csak szélesen mosolyog, és csak annyit mond, hogy neki öröm, hogy segíthet.

Amilyen gyorsan csak tudom, igénybe veszem az ajtót, és Narutóval az oldalamon távozok a Csábító vágyak nevű bárból. Felpattanunk Erenre és Yuéra, és elindulunk a Végzet kaszása nevű bár felé, a város nyugati oldalára. Csendesen telik az utunk a helyszínig, ami nekem nagyon is gyanús. Nagyon is zavar, hogy ennyire csendben ül Erenen.  Általában mindig kérdezősködik, hol a tananyaggal, hol velem kapcsolatba. De most annyira csendes, hogy alig bírom visszafogni magamat, hogy meg nem szólaljak.

A lakosztályba érve, ahová a yunókat is felhozzuk, már alig bírom magamban tartani a dolgokat. Az agyam egyre csak kattog, ahogy Naruto leveszi a bőrdzsekijét az egyenruhájáról. Én is leveszem a hosszú tunika kabátot magamról, hogy rövid ujjú trikóban és háromnegyedes gatyában lehessek. Mély levegőt veszek, és belekezdek a monológomba.

-   Naruto! – Rám néz a válla felett. – Nézd, tudom, hogy nem volt egy kellemes meglepetés számodra, hogy Aikáról kértem nyomozást, de van egy gyanúm, amiről szeretnék megbizonyosodni. Szeretném megtudni, nem ő áll-e a dolgok hátterében. Vagy ő, vagy Brandon.

-   Akkor Brandonról miért nem kértél nyomozást? – Egyenesen a céltábla közepébe talál hűvös hangja. Hosszan sóhajtok, és a kezeimmel kezdek babrálni. Egy kicsit lesütöm a szemem, de utána ismét belenézek azokba a tengerkék szemekbe.

-   Mert… mert nem mertem. Nyugodtan tarthatsz gyávának, vagy bárminek, de valahogy… valahogy nem tudtam kimondani Brandon nevét. – Tétován az ajkamba harapok. Kínosabb lett a dolog, mint számítottam rá. Naruto haragszik rám, és még le is néz, amiért ilyen pofátlan voltam. Megértem. A helyében én is undorodnék. Félrenézek, és bemegyek a szobába.

A szoba hasonló hangulatú, mint Bree irodája, de itt valahogy nem olyan telt a szenvedély, mint ott. Itt az egészet elveszi a hatalmas franciaágy, a két barna ágynemű, a sarokban a kisasztal és a székek. Minden olyan, mint egy szokványos hálószobában. Az ablak itt is díszes rácsba van burkolva, és a padló is mahagóni barna. Magamat szidva ülök le az ágy szélére, és csak nézek magam elé.

Szememmel követem a padlóban lévő mintát, újra és újra körüljárok egy gyűrűt a padlóban, a fa erezetét, ami vízszintesen fut végig faltól falig. Csak nézek előre, és észre sem veszem, hogy Naruto leül mellém. Úgy tűnik, követi a példámat, és a mintázaton kezd agyalni ő is. Csak éppenséggel engem jobban nyom, mint őt.

Nekem már rengeteg van a számlámon, amit nem tudok már rendesen kijavítani. Nem tudom neki visszaadni, amit elvesztett, a családját, a barátait, az életét. A valódi boldogságot és a többit. Csak annyit tudok érte tenni, hogy kiderítem neki a dolgokat, megtanítom dolgokra és… és valami családiast próbálok neki adni. De eddig nem nagyon remekelek a dolgokban.

-   Sajnálom – szólal meg engem átölelve. Megrebben a szemem. – Nem akartalak leszúrni csak… csak olyan furcsa ez az egész. Amit Aikáról hallottam, az… - Nekitámasztja homlokát a vállamnak, én pedig elkezdem birizgálni egyik hajtincsét.

-   Nem szúrtál le. Jogos volt tőled, hogy a szememre vetetted, és… és igazad van. De annyira félek, hogy valami olyasmit hallok vagy olvasok, amit el nem képzeltem volna a bátyámról. – Hátradőlök, őt is magammal rántva. Naruto elenged, és felkönyököl az ágyon, de én még csak a fölénk magasodó baldachint bámulom. – Bárcsak inkább…

-   Mi inkább? – hajol hozzám közelebb. Végre ránézek, és fáradtságot veszek észre az arcában. Most eszmélek rá, hogy Naruto fél éjszaka fent volt, hogy rám figyeljen.

-   Sipirc aludni, éjjeli bagoly. – Összeráncolja a szemöldökét, látszólag nem fogta fel a viccemet. Hogy emlékeztessem rá, mire célzok, felülök az ágyon, és óvatos mozdulatokkal egy-egy félkört írok le a szemei körül. Leesik neki a dolog, és megereszt egy féloldalas mosolyt. Erőtlenül eldől az ágyon, szemeit becsukja, s valamit motyog az orra alatt. Ha jól értettem, valamit a bagollyal kapcsolatban mormolt el. – Éjjeli bagoly vagy és kész. Aki késő este nekiáll rajzolni, miközben alszom, az csak ne mormoljon.

Felnéz rám azokkal a nagy kék szemeivel, és ahogy látom, cseppet sem zavarja, hogy fényt derítettem rá. Mindaddig, míg le nem esik neki, hogy meg is néztem a rajzait. Elvörösödik, beletemeti az arcát a huzatba. Egyre csak kérdezgetem, hogy most mi baja, nagyon is szépen rajzol. Megrázza fejét, aztán sietve elmegy. Azt mondja, kell valami a nyeregtáskájából. Értetlenkedve nézek utána, de végül is, az ő dolga.

~Késő este~

Lassanként tizenegyet üt az óra, de én még mindig fent vagyok, akárcsak Naruto. Apám egyik művét olvassa, ami a bijuukról szól. Én azt a könyvet még a hajóúton olvastam ki, és nagyon is érdekesnek találtam. Nemcsak azért, mert leírja az összes valaha élt bijuut, hanem azért is, mert azok szokásairól is részletes leírást ad. A bijuuk szaporodása kerül terítékre az egyik részben. A könyv szerint a farkaslények is képesek szaporodásra, de ez egyelőre egy ismeretlen dolog számunkra. Csak annyit tudunk, hogy a Jinchuuriki ereje is szükséges ahhoz, hogy két egyed párzani tudjon.

Természetes körülmények között pedig akárcsak az állatok szaporodnak egymás között. Az új bijuu baba kifejlődéséhez – természetes közegben – elég pár hónap, akárcsak a gyerekeknél, de bezárt, lepecsételt farkaslény még sosem szaporodott. Apám szerint fogságban, hiába születik a gyermekben a farkaslény, túl sok idő kell neki, hogy egyáltalán elérje a megfelelő fejlődési szintet. Az ember addigra meghal, mire az a lény egyáltalán megkezdhetné az igazi életét.

Ez roppant érdekes dolog számomra, mivel én is Jinchuuriki vagyok. Ha tényleg így működik az eset, akkor lehetséges, hogyha egy mágus lesz a gyerekből, akkor az a lény a testében képes lesz elérni azt a szintet, akárcsak Kurumi vagy Kurama. Szóval nagyon kevés esélye van annak, hogy a lények megérik a felnőtt kort. Farkastörvények bijuu módra, remek. De nem csak ez az egyetlen dolog, ami számomra meglepő.

Apa úgy térképezte fel a bijuukat, hogy rajtam kívül egyikkel sem találkozott. Vagy talán Alex, Brandon barátja elég infóval látta el. De ezeket majd személyesen akarom megkérdezni apámtól, ha majd odaérünk. Az óra számlapja vált, tizenegy óra van. Egyszer csak kopogásra leszek figyelmes. Sietve kiugrom az ágyból, és az ajtó felé veszem az irányt.

Az ajtóban Bree egyik csinos kis hölgyikéje áll, barna köpenyben. Egy szatyrot nyújt át nekem, majd jó éjszakát kíván és elmegy. Elgondolkodva csukom be az ajtót. Megfordul a fejemben, hogy ezek a lányok miken mehetnek keresztül, mire ilyen érzéketlenek lesznek a világ minden lépésére. Visszamegyek a szobába, ahol Naruto a takarón ülve figyel engem.

Elmosolyodom, hogy ennyire kíváncsi, és melléje telepszem az ágyon. A szatyorban három nagyméretű, barna boríték van, mindegyik gondosan viasszal lepecsételve. Az első kettőt még megértem, hiszen miután Naruto kiviharzott, erőt vettem magamon, és felhívtam Bree-t, derítse ki még nekem Brandont is, de a harmadikat nem értem.

Az első kettőt, amire rá voltak írva a nevek, felbontjuk. Az én kezembe került Aika nyomozásával kapcsolatos dokumentum, Narutóéba pedig Brandoné. Meghökkentően hatnak rám a fejlemények, amiket Bree papírra vetett számunkra. Aikát tizennégy éves korában utcai verekedésért egy-két év börtönre ítélték, de valaki már egy hét után kiszedte onnan. A következő évben drogfogyasztás és törvénytelen alkoholárulás miatt akarták lecsukatni, de két hét után ismét szabadlábon volt. Van köztük még számos apró, amiről még a rendőrség sem tud. Lopások, különféle bűnszervezeteknek való segítség hasznos infókért, rengeteg különös szer vásárlása.

A rendőrségi priusza nagyon minimális, de az azon kívüli viszont tetemes. Úgy tűnik, hogy nemcsak a jó fiúk között akar kapcsolatot építeni, hanem számos alvilágival is. Bree szerint egy csomó démonnal, közöttük orkokkal, lidércekkel, a tömzsi, de annál veszélyesebb orzsomikkal is szövetséget kötött. Elfog az undor, ha csak az orzsomik csontos kezére, bűzös leheletére, a mocsaraikra és az annál is rondább bőrükre gondolok.

Az orzsomik egy olyan faj, akik a mocsarakból táplálkoznak. Nem kifejezetten vegetáriánusok, és kiváltképpen kedvelik a zsenge gyerekhúst. Alig érnek a térdemig, de képesek olyan erővel lesújtani a náluk kétszer, háromszor magasabb emberekre, hogy az illető egy életre sánta lesz, már ha épségben túléli a támadást.

De Naruto arca sem a legderűsebb. Vonakodva, de odaadja nekem a borítékot, de előtte figyelmeztet, kapaszkodjak meg rendesen. Megfogadom a tanácsát, és úgy helyezkedem az ágyon, hogyha hátra akarnék esni, akkor a fejem a párnába ütközzön.

Mély levegőt veszek, és elkezdem olvasni a levelet. Naruto nem túlzott sokat. Brandon listáján is igen tetemes dolgok szerepelnek. Igaz, az övében nem olyanok, mint például a sikkasztás. Bree állítása szerint rengeteg varázsszervezettel és boszorkánymesterrel beszélt az elmúlt két évben. Mindegyiktől felőlem érdeklődött, ám nem a szokványos dolgokról. Az érdekelte legfőképpen, hogy milyen szinten áll a tanulásom, hogyan alakul a mágusképzésem.

Rengeteg emberrel beszélt, főleg a bijuukról, a mágiáról és Rejtett Hold helyzete volt terítéken utánam. Ezek szerint Brandon kémkedik a falu után és utánam is. Tudni akar mindent rólam és a többiekről, akik a faluban élnek. Valamiben sántikál, s ebbe az a legrosszabb, hogy nem jóban. A feljegyzések szerint kikérte a termény és az állatállomány teljes listáját. A született gyerekeket, a meghalt öregeket, az akadémiai tanulók névsorát, valamint a friss mágusokat.

De nemcsak Rejtett Hold bizalmas adatait kérte el, hanem Konoha minden adatát, amihez semmi köze nincs. Sokat kémkedett a Yondaime és családja után, így tudomást szerezhetett arról is, hogy Naruto börtönben van. Bree szerint a városban tartózkodik, és próbálja rábeszélni a mágusokat és a boszorkánymestereket, hogy fogják el Narutót és adják át neki, hogy visszavihesse a börtönbe, ahová való.

Annyira ideges leszek, hogy majdnem kettétépem a lapot a kezemben. De még mielőtt ez bekövetkezne, eldobom, és hanyatt vágom magamat az ágyon. Az álmosságom, ami volt, egyszeribe eltűnik, és helyébe lép a morcos idegesség. A bátyám szét akar minket választani, csak hogy a kis terve biztonságban legyen. Ha nem lennék tudatában a következményeknek, most azonnal az Arany tücsök fogadóba sietnék, hogy beverjem a képét.

De valószínűleg már várja, hogy valaki kémkedjen utána és valaki odamenjen hozzá. Brr. Annyira bosszantó a helyzet. Tétlenül a levegőbe bokszolok, mintha csak előttem lenne annak a fajankónak a képe. Morcosan Narutóra nézek, aki már a harmadik borítékot tartja a kezében.

-   Freya, ezt neked is látnod kellene. – Felkelek, és melléje ülök. A levél tetején az apám neve áll, és alatta Bree-től egy rövidke üzenet.

„Tudom, azt kérted, ne nyomozzak utána, de jobb, ha bizonyos dolgokat tudsz, mielőtt apád után eredsz.”

-   Igaza van – szólal meg mellettem Naruto. – Én már elolvastam, és nem a legjobb. Felolvasom, oké? – Némán bólintok, és hátradőlök a párnámon. Naruto mellém ül, hogy én is lássam a szöveget.

Kozumaki Hizaku tizenegy éve menekült el, a te ötödik születésnapod utáni héten. Utánanéztem az okának, és valami olyat találtam, amit sosem gondoltam volna. De még mielőtt elmondanám az okot, felvázolom az előzményeket. Hizaku már jóval a születésed előtt főmágus volt, gyermekes apa, aki ismét vágyott egy gyermekre. Anyukáddal sokáig próbálkoztak, mire összejöttél te. Akkoriban kezdődött meg ez az egész ügy a Nyolcfarkú rókadémon körül.

Apád persze részt vett a tanácson, amit a falu rendezett, s mint tudod, ellenezte, hogy anyád legyen a Jinchuuriki. A születésed után meg akart feledkezni mindenről, ami eddig volt, átadni a stafétabotot másnak, hogy átlagos klán főnökként élhesse mindennapjait. Ehelyett kénytelen volt a poszton maradni, miattad.

Az, hogy miért ment el, egy nagyon egyszerű dolog. Emésztette a bűntudat. Ugyan ő zárta beléd a démont, és gyötörte a lelkiismerete, hogy mit tett veled. Nem volt képes megbirkózni vele, így elment, hogy soha ne kelljen csalódnod benne.

Te vagy a mindene, Freya. Élted él, miattad bujkál, hogy sose kelljen csalódnod benne.

Kiderítettem, hogy hol van. A Tűz országában, Kozoróban. Konohától majdnem huszonöt kilométerre, délnek. Ott ő a falu gyógyítója, így ha valaha is odatévedsz, akkor tudd, figyelni fog téged.

Mellékeltem egy képet rólatok, amikor kisebb voltál. Remélem, hogy sokat segíthettem.

Annyira megzavarodom, hogy azt se tudom, mit mondjak. A szavak a torkomra fagytak, akárcsak az indulatom, amit pillanatokkal ezelőtt éreztem a bátyám iránt. Csak arra tudok gondolni, hogy amit apa tett értem, sokkalta nagyon és magasabb szintű, mint amit Brandon az alatt a tíz éve alatt tett nekem. Apa öt évet kapott, hogy a lányának szólítson, hogy láthassa, amint nevetek és élek.

Brandon csak úgy otthagyott, hogy éljek meg, ahogy tudok. De apa tudta, hogy biztonságban leszek, hogy nem lesz semmi bajom, mert ott van a bátyám. Üres tekintettel nyúlok a boríték után, amiben a kép van. Ahogy kiveszem, elszorul a szívem, alig kapok levegőt. Az első képen anya ölében ülök három évesen, mellettem Brandon és mögöttünk pedig apa.

Apa hófehér haja ezüstként csillog, jég kék szeme pedig pajkosan mosolyog a fényképész kamerájába, akárcsak én, anya és Brandon. Mind csinosan mutatunk a képen, akárcsak egy igazi család. Úgy érzem, mintha a szívemet vasmarokkal tartaná valami, és valahogy előbukkannak a könnyek is.

Hangtalanul folynak le az arcomon, és már csak egy támogató kezet érzek a hátamon, ami vigasztalóan húz magához. Szorosan Naruto mellkasába simulok, mintha nem lenne hová mennem. Kiveszi a kezemből a képet, eltűnteti a borítékokat és a papírokat. Felkap, mintha csak egy játékbaba lennék, és némán maga mellé fektet. Én még mindig sírok, ő pedig segít, hogy minél nagyobb biztonságban érezzem magamat, ahogy elnyel az álom.