Húzott témakártya:
Alteregó
Szavak: kör, szó,
gyertya, láng, gömb, póló, hajgumi, cipő, tankönyv, zene
Naphosszat csak
festettem, miután Dédi felhívott. Megkerestem az egyik képét, amit nagyi küldött
el nekem még régebben, s megpróbálom visszaadni azt, amit érzek iránta. Régi
zenéket hallgatok közben, mintha visszamehetnék abba az időbe, amikor még ő
élt, amikor még fiatal volt. Mikor befejezem a vászonra mázolást, lassan ringatózni
kezdek Kovács Kati zenéjére, s elgondolkozom azon, hogy vajon ekkor hány éves
lehetett.
Azonban Márk is
eszembe jut. Mert a dal pont ide illik. „Találkozás
egy régi szerelemmel…” Találkoztam vele. S hirtelen képtelen voltam bármire
is. A szívem most is eszeveszetten ver, ahogy belegondolok, hogy milyen volt
velem. Annak idején nagyi szerint elmentünk egymás mellett. Egy esemény különösen
a fejembe fészkelte magát. Viki egyszer megkérdezte, hogy járnék-e vele. Márk
még előttem megszólalt, hogy ne merjek nemet mondani neki, mire azt feleltem, hogy
talán. Nem tudom, hogy mit érzett utána.
Nem mertem
ránézni. Még ma is bánom, hogy nem vágtam rá, hogy igen. De emlékszem, akkor az
járt a fejemben, hogy mi lesz vele, ha ezt megteszem. Elég volt Vikiből annyi,
amit kapott. Nem akartam, hogy piszkálják amiatt, hogy én igent mondtam neki.
Hiszen ki voltam én neki? Senki. Csak egy lány, aki a tankönyvei mögé bújt folyton,
aki az osztályelső volt, és egy senki volt. Felejthető.
Még ahogy most a
kávémat kevergetem, akkor is ő jut az eszembe. Egyszer korábban ért be, leült Dorka
mellé, én pedig képtelen voltam nem zavarba jönni. A szívem a mellkasomban
dobogott, amikor megérkezett. Ezernyi kérdés volt a nyelvemen, de nem mondtam
ki egyiket sem. Beszélgetést kezdeményezett, Dorka válaszolt neki, én pedig
csak ritkán szóltam bele.
Inkább a cipőmet
mustráltam, nehogy feltűnjön neki, hogy bámulom. Pedig szerettem elnézni az
arcát. De főleg a mosolyát szerettem. Ő ihlette a fanfictionomban a férfi
karakter sok tulajdonságát. Főleg a lazaságát. Meg amikor folyton beköszönt
nekem, hogy „Szia, Solar~”. Sokáig
nem is tudtam hova tenni, de a végére már fájt, amikor nem mondta. Nem
kérdeztem meg tőle soha, hogy miért hagyta abba. Pontosan tudtam.
Bekattantam egy
nap, és marhaságokat írtam neki. Azóta is képes lennék elbújni, ha arra
gondolok, hogy mit csináltam. Miket összehordtam neki. Ahelyett, hogy a furcsa
szó helyett kimondtam volna, hogy miképpen értem ezt. Képtelen voltam elmondani
neki, hogy milyen különleges számomra, hogy mennyire szeretem, amikor vidám,
amikor egyszerűen csak önmaga. Ahogy marhul. A nevetése pedig… oh egek. Nevetnékem
támadt valahányszor meghallottam.
Dédinek is elmeséltem
egyszer, hogy milyen. Megmutattam neki a képét is. Helyeselte, tetszett neki
Márk. De a végén nem jöttünk össze. Elballagtunk, én pedig túl gyáva voltam
elmondani neki akár üzenetben, akár személyesen, hogy mit érzek. Csak az
egyetem elején jöttem rá, hogy eltelt két év, és még mindig érte dobog a
szívem. Még mindig érzem azt az érzést, amit tizedik elején éreztem. Akkor csak
belépett a terembe, csak ennyit tett. A lélegzetem pedig megállt.
Ahogy most is,
ahogy a múltbéli alakom elsuhan a nappaliban. Egy másodpercig elnézem, ahogy
tesz-vesz a nappalimban, mintha csak otthon lenne. Narancs színű pólóban, mackó
nadrágban, zokniban járkál a nappalimban, és képtelen vagyok elhinni, hogy itt
vagyok. Mi ez az egész?
Talán egy percig,
ha marad, majd amilyen gyorsan felbukkant, úgy el is tűnt. Nézek egy ideig
utána, majd felrohanok a szobámba, s a sok festék alól előhalászom a varázsige
könyvemet. Felcsapom az első oldalon, s kivadászom azt a varázsigét, amivel képes
vagyok beszélni a mesteremmel. Telefonja ugyan is nincs. Ő ilyen varázsember,
aki inkább részesíti előnyben a kristálytelefont, mintsem a digitális világ
csodáit.
Ám mivel nekem még
nem sikerült beszereznem egyet, így kénytelen vagyok krétával kört rajzolni az
íróasztalomra, meggyújtani négy gyertyát, hogy a megfelelő szavak elmondásával
képes legyek egy gömbben megidézni a mesterem arcát. Kezemben a könyvvel
elkántálom a megfelelő varázsigét, a szél felkapja a hajamat, miközben az
energia körbejárja a testemet, végigfut rajta, végül megrezegteti a
gyertyalángot.
- Oh, Solar drágám – köszönt kedves mosollyal
a mesterem. – Minek köszönhetem ezt a…
- Az alteregóm végigsétált a nappalimon – vágok
a szavába, mielőtt neki áll velem bájcsevegni. – Épp a kávémat ittam, amikor egyszer
csak felbukkant egy szellemnek kinéző én, és úgy csinált mintha dolgozna.
Takarítana. De nem volt ott. Nem látta, hogy máshol van.
- Ez… - az arcára kiül az értetlenség és a
hitetlenkedés – Úgy látszik, hogy a dimenziók még fedik egymást valamennyire. A
Nagy Kapu lehet, hogy eltudta törölni a múltadat, de nagy eséllyel mivel élsz,
és emlékszel dolgokra, így az események a közeledben felbukkannak. Nagy eséllyel
csak te fogod látni őket.
- Remélem. – Bele sem merek gondolni mi
történne, ha egyszer csak felbukkannék az óra közepén. Régi rémálmom válna valóra,
ha mondjuk tizennyolc éves koromból átsétálnék egy könyvvel a kezemben a tantermen.
Maga lenne a botrány. – De ez… Jézusom, mester. Láttam magamat. Amikor még a hajgumi volt a legjobb barátom –
nevetek fel, mire ő is velem kacag.
- Nos, nehéz volt téged leszoktatnom róla.
Folyton összeakartad kötni a hajadat, mire rád parancsoltam, hogy ne –
kacarászik tovább.
- De jól tetted – mondom neki, s végig simítok
a fonatomon, ami most a derekamat verdesi. – Azóta nem kötöm össze úgy a
hajamat.
- Gyönyörű lettél, Solar. Ne félj. Ez az alteregó
pedig nagy eséllyel csak időszerű. Lehet, hogy mire elért abba az időbe, amiből
visszahozott minket a Nagy kapu, addigra már nem látod majd.
- Addig még tizennégy év van hátra, mester –
kuncogok fel. – Harminc voltam, amikor áthozott a Kapu.
- Nekem mondod? – teszi fel a költői kérdést,
mire okvetlenül is röhögésben török ki.
- Jó, nem szóltam – megadóan felemelem a
kezemet, és rábólintok. A halhatatlanság egy rossz velejárója, hogy attól mert
fiatalok maradunk, attól még rossz belegondolni, hogy mikor születtünk és hány
évesek vagyunk. – Nálad minden rendben van?
- Tökéletesen. Kihasználom ezt az előnyt, és
fejlesztem magamat. Kaptam még egy adag időt, hogy még tökélesebb mágus lehessek.
- Így igaz – helyeselek. – Esély a
változásra.
- Solar, mi a baj? – kérdezi tőlem
együttérzően, mire elmesélem neki a Dédit, Márkot, mindent, ami eddig nyomta a
lelkemet.
Ugyanis az
újrakezdés nem egy egyszerű dolog. Nem ugyan az a tini vagyok, mint annak idején.
Lehet, hogy az emberek szerint 16 vagyok, de ha ránézek a papírjaimra, a
bizonyítványaimra, amiket a mágia teremben tárolok, a diplomámra, amit megszereztem
egyszerűen képtelen vagyok úgy tenni, mintha soha nem is létezett volna az a
Solar, aki meghozott egy rossz döntést, és nem arra a szakra ment, ahová
kellett volna, aki elment amellett a fiú mellett, aki tiszta szívéből
szeretett, s nem tud elengedni. Solart, aki bolond volt, aki mindig csak
olvasni akart, tanulni a világból, látni azt.
Ha tükörbe nézek,
nem azt a lányt látom, akit a dátum mond, hanem azt a lányt, aki csak a jövőben
lesz az. Ha végig tekintek magamon, akkor nem azt látom, amit annak idején. S
ez fáj. Nem szerettem ugyan azt a lányt, aki voltam, de mégis, ha már visszajöttem,
akkor azt hittem, hogy úgy fogok kinézni idővel, mint akkoriban. De nem.
Mindenki a harminc
éves Solart látja. Azt a lány, aki már réges-régen túllépett dolgokon, aki felnőtt,
aki kész belevágni az ismeretlenbe. S most újra kell kezdenem mindent, meg kell
harcolnom dolgokért. S megváltoztathatom a jövőmet. Ez ijeszt meg a legjobban.
Hogy tudom, hogy mi fog történni, s mégis, ha máshogy döntök, akkor egyből fordul
a kocka. Úgy alakíthatom a dolgokat, ahogy én akarom.
De nem tudok úgy
tenni, mintha nem tudnám. Nem tudok elsiklani mellette. Látom magam előtt,
tudom, hogy ha visszamegyek a suliba idén ősszel, akkor ott lesz Márk is, és ha
nem teszek valamit, akkor járni kezdenek Vikivel. Aminek nem lesz jó a vége. De
azt nem tudom mi lesz, ha beleavatkozom a dolgokba. Nagy eséllyel az utóbbit
fogom tenni. Már csak az lesz a kérdés, hogy mi lesz a vége.
Úgy megkérdezném
az alteregómat erről. Ő mit tenne, ha visszamehetne? Mit csinálna másképpen? Mi
lenne az, amire vágyik?
Mit akar?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése