Húzott témakártya: Dimenziók
Szavak: por, önmagam, ismeret, változat, tükör, gyűrű, hideg,
ő, könyv, váza
A tükör visszaverte a gyertyák fényét. Kellemetlenül
csillogott a szemembe, s még ebben a félhomályban is káprázott tőle a szemem.
Igaz, vagy száz gyertyát gyújtottam meg, ha már végre sikerült hozzájutnom a
varázsigéket tartalmazó könyvhöz. Bűvölöm is rendesen a mágiát, átjárja a
testemet, s még ennyi év után is olyan, mintha egy hideg ujj végig menne a
gerincem vonalán.
Igaz az is, hogy még soha nem néztem át dimenziókon. Soha
nem használtam jegenye port, soha nem kellett az ismereteimet felhasználnom
arra, hogy egy olyan világba nézzek bele, ami nem hozzám tartozik. Bár, ha
igazat akarok mondani, akkor ez sem teljesen tartozik hozzám. Ez csak egy
változata annak, amiben eddig éltem, s most, hogy a gyertyák egyre keskenyebb
lánggal égnek a tükör pedig egyre jobban fénylik, már tudom, hogy mibe
tenyereltem.
A boszorkánysághoz hasonlító mágiákat soha nem szerettem.
Alkalmazom, ha kell, mert a szükség nagy úr. De ha nem szükséges, akkor a vázát
sem töröm össze, ha nem tetszik a virág, nemde? A tükör ekkor hirtelen villan
egyet, pár másodpercre elvakítva engem. Azonban, amikor kinyitom a szememet, és
belenézek a tükörbe egy teljesen más világot látok magam előtt.
Főleg önmagamat. A régi énem áll előttem, nekem oldalt,
mintha csak a tévét nézném. Valamikor kilencedik osztályban lehetett ez, még
októberben, amikor kis gólyákként óvatosan közlekedtünk, próbáltunk hozzászokni
a másik intézmény szokásaihoz. Félénken megyünk egyik végéből a másikba, s
rácsodálkozunk Szandival egy fiúra, aki inkább általános iskolásra hasonlít
termetre. Később megtudtam, hogy ő Joli Márk, aki végül osztálytársam is lett,
mert megbukott. Mellette pedig ő áll. Blaskó Márk, akibe ismételten
beleszerettem.
Elmegyünk mellettük és… utánunk fordul. Néz minket egy
darabig, majd Joli szól neki, hogy jöjjön, s máris eltűnik a tükörből. Én magam
megyek tovább a terem felé, majd bent leteszem a táskámat, s elkezdem keresni a
régi gyűrűmet. Nem azt a kék köves, szolidat, hanem azt a zöld csepp formájú,
kissé túlcicomázott gyűrűmet, amit még anno az általános iskolai ballagásomra
kaptam, és nem akartam hordani.
Emlékszem, akkor lopták el, és csak tizenegyedik végére
sikerült a tolvajt elkapni, sajna a gyűrűm nélkül. Kétségbeesetten keresem,
majd kirontok a teremből, hogy lerobogjak az öltözőbe. Útközben neki ütközöm
Blaskó vállának, motyogok neki egy bocsánatot, de nem nézek fel. Vajon mi lett
volna, ha felnézek? Ha meglátom a szemében azt, amit tizedikben megláttam
benne. Ő is tétován nézett utánam, majd zavart arccal ment tovább a folyosón.
Sokáig kerestem a gyűrűmet, becsöngő körül viszont
szomorúan felmentem a tanterembe, hogy leüljek, és soha ne találjam meg ismét
az ékszert. Végigültem az órákat, szomorúan, nem is tudva, hogy az a férfi, aki
majd hosszú időre megdobogtatja majd a szívemet, ott állt mellettem.
De most nem is ezért csináltam végig ezt a varázslatot,
hogy kérdéseket tegyek fel magamnak, mi lett volna, ha kezdettel. Meg kell
keresnem, hogy tényleg elpusztult-e a múltam.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése