Vágy

Ez nem normális! Mi a baj velem? Az elmúlt három napban, mióta a gyerekem anyja beköltözött hozzám a terhessége utolsó öt hónapjára, teljesen felborult a rendszerem. Teljesen megkattantam. Először eldobom a telefonomat, amikor megszólal mellettem, a következőben beverem a kislábujjamat a konyhaszekrénybe, s máris zavarba jövök.

Ebben a három napban jó párszor elpirultam, éreztem magamat kínosan, mintha még mindig tindézser lennék a Garrisonban. Csak most épp egy terhesnő, az én gyermekemmel viselős hölgy hoz egyre nagyobb zavarba.

Furcsán érzem magamat a közelében, kissé émelygek, kényszert érzek, hogy beszéljek, hogy mosolyra bírjam, hogy ne csendben üljünk egész nap, én a szülési könyveket olvasva, ő pedig a hormonjainak engedelmeskedve, romantikus könyveket olvasva, vagy épp valamilyen babákról szóló könyvet bújik.

Mintha valami betegség szállt volna meg, hiszen minden alkalommal érzem a mellkasomban a nyomást. Gyakorta rágom az ajkam, nehezen megy a légzés. Szerelemes lennék? Kizárt! Évek óta férfiakkal randiztam, egyhez hozzá is mentem. Nem lehet szerelemes egy lányba, csak azért, mert babát vár tőlem! Egy véletlen éjszaka volt a kettőnké, és ez a picur lett belőle. 

De mégis néha olyan, mintha fogná az egyik ujjamat, ahogy a kutyát sétáltatjuk a földeken. Mintha minden érzékemet megbolondította volna csupán attól, hogy a közelembe jött. Ma este is ahogy összeakasztottuk a kisujjunkat, amikor megígértem neki, megvédem őt a férfi haragjától, hirtelen késztetést éreztem arra, hogy hozzábújjak, hogy egy kicsit fürdőzzek az illatában. S egy részét meg is tettem. Homlokomat az övének nyomtam, ujjainkat összefontam, s nem kevés hiányzott hozzá, hogy megcsókoljam.

Sosem érdekeltek a lányok, nem vonzottak. Ő viszont.... eleinte csak barátok voltunk, évekig.Meg sem fordult a fejemben, hogy milyen jó lenne vele lefeküdni. A Voltron előtt bontottam fel az eljegyzésemet Adammal, aki közölte, nem vár meg, mire visszaérek a Kerberosról. Nem voltam épp ismerkedős kedvemben, de még ha lettem volna is, akkor sem mászom rá. Hisz... én meleg vagyok. Vagy nem? 

Áh! Toporzékolni tudnék tehetetlenségemben. Kijöttem ide a kanapéra most is, mert egyszerűen nem megy ki a fejemből, hogy mellettem aludjon, ne pedig a baba jövendő szobájában, a pótágyon. Itt fekszem kislámpa mellett, a könyvemmel, de már vagy harmadjára olvasom el ugyanazt a mondatot. 

- Shiro? - Kishíján leesem a kanapéról, ám még időben sikerül megkapaszkodom. Ott áll az ajtóban, pocakján nyugtatva az egyik kezét, másikkal az ajtófélfát fogva. Hálóinge szabadon engedi láttatni hosszú, barna combjait, karcsú karját. Érzem, hogy megint felforrósodik az arcom, idegesen krákogok egy keveset, majd felkelek a kanapéról. - Mi a baj? - Hangja bársonyos, léptei könnyedek, nekem pedig ismét gombóc van a torkomban.

- Nem bírtam aludni - nyögöm ki valahogy a könyvet mustrálva. - Inkább mászkáltam egy kicsit, olvastam, de... - Felnézek rá, s teljesen megakadnak a szavak a torkomon. A haja csillog a lámpafényben, a szeme kíváncsian pásztázza az arcomat. A szívem a fülemben dobog, a levegő megint a tüdőmben reked.

- Valami nyomaszt? - megfogja a kezemet, képtelen vagyok a szemébe nézni. Az egész arcom lángol, s megint azt érzem, hogy hozzábújnék, hogy megcsókolnám, és talán még... Te jó ég! Szabad kezemmel megvakarom a tarkómat, az ajkamba harapok. Elmondjam neki? Vagy talán... - Shiro? - közelebb hajol hozzám, s érzem magamban, hogy megtörök.

- Kicsit... öhm... zavarban vagyok - ismerem be végül. Plafonra nézek, majd lehuppanok a kanapéra. Leteszem a könyvet, idegesen a hajamba túrok. Leül mellém, várja, hogy folytassam. - Nem tudom, mi van velem, de... mióta itt vagy azóta kissé... hogy fogalmazzak. 

- Beverted a kislábujjad? - húzza el a madzagot előttem, mire félmosollyal rápillantok. - Jó, csak viccelek. - Ismét megfogja a kezemet, a robot kezemet. Nem érzem, ahogy fogja, de látom, tudom, milyen érzés. 

- Nagyjából. - Nézem az összefonódott kezünket, ahogy a fém és a barna bőr egymásba ér. - Kissé bonyolultabb persze. Mint egy lábujj - nevetek fel zavaromban. - Inkább... ahhoz az érzéshez hasonlítanám, amikor megszeretsz valakit és... Oké... Őszinte leszek veled - a szemébe nézek. - Azzal, hogy... hogy terhes lettél, és már lassanként mozog benned, és a tudat, hogy az én gyerekemet hordozod, az egy olyan hihetetlen érzéssel tölt el, mintha szerelmes lennék. És...

- És? - közelebb hajol, és azonnal megérzem rajta a samponja finom rózsaillatát. 

- Nagy eséllyel... nem csak olyan, mintha. - Én is közelebb hajolok hozzá, homlokomat az övének nyomom. Az általa kifújt levegő csiklandozza a nyakamat, az orra az enyémhez ér. - Régen éreztem már ilyet. 

Felkuncog, látszik rajta, hogy élvezi, ahogy átkarolja a nyakamat, közelebb jön hozzám. Nem ellenkezem, mivel nekem is jól esik. Melegség terjed szét bennem, s örömmel ölelem át a nőt, aki a gyermekemet várja. 

- Ugye tudod, hogy szégyellned kell magad - Elkerekedik a szeme, de továbbra is vigyorog. 

- Miért? - harap az ajkába, s csak kevés hiányzik már ahhoz, hogy elkapjam azt az ajkat. 

- Megbolondítottál egy meleg srácot, és elérted, hogy biszex legyen - nyomok egy puszit az orrára. - S még nem is tud védekezni ellene.

- Akar? - nevetgéli, s azonnal az ölemben köt ki. - Szerintem nagyon is csábítja a gondolat. - Átkarolom a derekát. Felnevetek, ahogy a nyakamat masszírozza. 

- Viccet félretéve, tényleg - suttogom neki. Látom rajta, hogy érti. Komolyan beszélek. Érzem a kezem alatt a vérkeringését, ahogy a haja cirógatja a bőrömet. Érzem a belőle áradó hőt. A pocakjára nézek, ahol ott fejlődik a baba, a közös babánk. 

Ez az érzés, ami most átjár, ez a feltétel nélküli szeretet, ami nem csak a gyerek iránt, aki benne van, hanem a személy iránt, aki hordja. A szemébe nézek, ő az enyémbe, s képtelenek vagyunk megállni, hogy ne mosolyogjunk. Szorosan hozzámbújik, az orrunk összeér, s élvezem. Végre élvezem, hogy közel van valaki hozzám. Lehet, hogy nem lesz tartós a mi szerelmünk, lehet, hogy csak a baba fog minket összetartani, de attól még szeretni fogom ezt a nőt. 

A nőt, aki elérte, hogy felismerjem, hogy mennyit jelent az anyaság, hogy felismerjem magamban azt az aprócska biszexuálist, aki most felszínre tör. Élvezettel csókolom meg, ő pedig szinte magával szív. Mintha megint tinédzser lennék, mintha az első alkalmamra próbálnék ráhangolódni. De tudom, hogy nem kell. Hogy már most érzem, szeretem ezt a nőt, a babával együtt a hasában. S nőt, akivel bármikor ágyba bújnék.