A palacsinta egy aprót csattanva landol a serpenyőben. A telefonomról szól a zene, a baráti társaság mögöttem pedig várja, hogy az asztalra rakjam a hatalmas adag palacsintát. A lányom várja mondjuk a legjobban, mégis ő a legtürelmesebb az összes jelenlévő közül. Fekete haját csavargatva, a farkát csóváló kutyát figyeli élénken. Szürke szeme ide-oda jár, ahogy Fürge farkát nézi.
- Bambula? - szólok rá, mire rám pillant. Kiváncsian méreget, oldara billenti a fejét, majd egy széles mosoly terül el az arcán. Én magam is elvigyorodom, majd a következő palacsintát a tányérra helyezem. - Segítesz? - Hevesen bólogat, majd nyolc éves módjára pattan is.
Leveszi a pultról a tálat, majd óvatosan az asztalhoz viszi. Hallom a hátam mögött, ahogy Pidge és Lance azonnal rávetik magukat, Allura csak kuncog egy kicsit, míg Coran tudományos hümmögéssel figyeli a sült édes tésztát.
- Félretettem neked hármat - jelenti ki a lányom, miután visszahozza az üres tányért. - Van áfonyánk? - Angyali hangon, bociszemeket meresztve néz rám. Tudom, hogy imádja az áfonyát a palacsintájában. Elhúzom a tésztás tálat, ahol már látszódik, hogy külön adagot készítettem neki, áfonyásan.
- Mindjárt megcsinálom. - Széles mosollyal, tapsikolva ugrándozik vissza az asztalhoz. Tudom, hogy imádja. A következő pont olyan lesz. Nem tudom mit szeret benne, talán maga a gyümölcs vonzza inkább. A farmon van is egy kiskertje, ahová ez volt az első bokor, amit ültettünk. Láttam az arcán mennyire boldog, amikor az első szemek megjelentek rajta. - Kicsim! - szólok neki, s máris rohan a tányérjával. - Két áfonyás palacsinta, a Kis Oroszlánnak!
- Aki féltve minden finomságot, inkább itt eszi meg. - Hátrapillantok a vállam fölött, s látom, ahogy Hunk teleszájjal, hunyorogva méregeti a lányomat. - Nem adom. A múltkor is elcsórtál a tálamból - nyelvet nyújt a bácsikájának, majd lehuppan a pulra. Az ölében tartva a tányérját, eszi meg a finomságot.
Közben én is megkérem, hogy hozza ide az enyémet, hogy azért én is reggelizni tudjak.
- Szeretem a közös reggeliket - jelenti ki a lányom két falat között. - Ilyenkor olyan, mintha sok-sok hangya lenne itt nálunk. Mindeki nyüzsög, hangos, egyszerre beszél, és nagyon jó érzés. - Ez szöget üt bennem. Furcsállva nézek rá először, de nem szólok semmit. Inkább megvárom, hogy nyugi legyen, és ismét ketten legyünk.
Ez azonban nagyon sokára lesz. Csoportos program van ugyanis a mai nap folyamán. Körbenézünk ugyanis a vidámparkban. Igen. Harminc múltam, de még mindig hullámvasutazok, még mindig vattacukorral mászkálok és céllövöldézek a lányomnak macit, csak mert ő mosolyog, és élvezi, hogy ennyi ember nyüzsög körülötte. Az megint más kérdés, hogy a csapat többi tagjai is visszamegy gyerekbe. Főleg mikor fagyiról van szó. Akkor mindenki ragad a gyümölcsös, fantáziás fagylalttól.
Késő este sikerül visszatalálnunk a farmra, ahonnan a többiek hamar haza is mennek. A lányom persze még mindig vigyorog, de azért valahol legbelül az apai érzékeim jelzik, kissé csalódott, hogy nem maradnak sokáig. Fürdés után nagy nehezen sikerül rávennem, hogy ne ugráljon a lakásban, hanem mosson fogat, és menjen szépen az ágyába.
- Apa, mesélsz? - kérdezi a költőit, de mindenegyes alkalommal rávágom, hogy persze. Kissé már én is fáradt vagyok, de a kíváncsiság mégiscsak erősebb nálam. Kiválasztja a megfelelő könyvet, amit hallani akar, néha már a rongyosra olvasott könyveit hozza oda, hogy utána átvariálhassa, miközben olvasom. - Mesélj inkább ma este te! - pördül hátra, mikor már vagy 5 perce billegett a polca előtt.
- Rendben - vágom rá, pedig majd leragad a szemed az egész napos rohangálás és szórakozás után. - Melyiket szeretnéd hallani? - Voltronos történeteket szereti a legjobban, azonban néha mást is szokott kérni.
- Amikor először álltatok össze Voltronná! - lelkesedik azonnal, majd ugrik is be az ágyába. Átkarolja a plüsst, ami először a kezébe esik, majd csillogó szemekkel figyel engem, ahogy mesélni kezdem. Próbálom az izgalmas részeket kihangsúlyzni, de már nagyon kezdek álmos lenni én magam is.
A történet végén, kikönyörög még egyet, ám ezüttal már valamelyik diplomáciai kalandunkat mesélem el neki, amikor egy bolygót kellett megmentenünk a galráktól. A töörténet végére már ott tartok, hogy eldőlök az ágyon, ám a lányom azonnal felébreszt.
- Apa! - böki meg az oldalamat.
-Igen, bocsánat! - rázom meg a fejemet hamar, és koncentrálom az összes erőmet rá. Úgy látszik a sok munkának most csúcsosodik ki a vége, mert már egy kis kikapcsolódásnak tervezett programtól kimerülök.
- Miért néztél rám reggel úgy palacsinta sütés közben? - Torkomra fagy minden egyes szó, amit eredetileg kérdezni szerettem volna tőle.
- Zavar... hogy csak ketten vagyunk? - nyögöm ki nagy nehezen.. Lesüti a szemét, birizgálja egy kicsit a plüssét. Zavarba hoztam a kérdéssel, azonban mégis csak felnéz rám.
- Csak látom a többieket, hogy van tesójuk, hogy mennyien vannak néha. Például Emmáék. Van két tesója, nyáron pedig a csomó unokatesója jön át a Cormérára, hogy itt pihenjenek. És... egy kicsit irigy vagyok rájuk, mert tudom, hogy nekem nem lesz tesóm, nem lesznek ilyen nyaraim. Persze, a többiekkel eltöltött nyár sem rossz... de mégis csak a bácsikáim és nénikéim, nem pedig a tesóim.
Elfacsarodik a szívem, a torkomban gombóc keletkezik, s egyszeriben képtelen vagyok a lányomra nézni.Szégyeneben vörösre pirulok, legszívesebben egy sarokba bújnék. Én tehetek róla, hogy neki nincs testvére, hogy nem olyan élete van, amilyennek lennie kellene. Nekem is vannak testvéreim, én is a nagyszüleimnél, unokatesóknál töltöttem a nyári szüneteimet, mégis pont a gyerekemnek nem tudom megadni ezeket az élményeket.
- Ne haragudj, kicsim - suttogom. - Én... erre nem is...
- Semmi baj, apu! - Angyali hangjától még jobban elszomorodom, hiszen tényleg csak jót akar. - Mesélted már, miért nem lehet velünk anya, és tudom, hogy nem lehet így tesóm. Egy babához kellene ő is.
- Örökbe fogadni is lehet, csak épp... nem egyszerű és .... Kicsim, én... ne haragudj, hogy nem gondoltam erre. Egyszerűen... - Átkarol, majd egy puszit nyom az arcomra.
- Rendben van, apu! Bízom benned, és tudom, hogy csak jót akarsz. Annál jobban fogom becsülni az időt, amikor a többiekkel tölthetek. Jó éjt! - Azzal egy cuppanós puszit nyom az arcomra, amit viszonzok.
- Jó éjt, kicsim! Aludj jól. - Gyengéden betakargatom, majd kimegyek a szobájából.
Azt viszont ő soha nem fogja megtudni, hogy én utána még órákig a falat bámulva, magamat vádolva próbálom kitalálni, hogyan is lehetne neki jobb szünete, míg el nem nyom az álom.
- Bambula? - szólok rá, mire rám pillant. Kiváncsian méreget, oldara billenti a fejét, majd egy széles mosoly terül el az arcán. Én magam is elvigyorodom, majd a következő palacsintát a tányérra helyezem. - Segítesz? - Hevesen bólogat, majd nyolc éves módjára pattan is.
Leveszi a pultról a tálat, majd óvatosan az asztalhoz viszi. Hallom a hátam mögött, ahogy Pidge és Lance azonnal rávetik magukat, Allura csak kuncog egy kicsit, míg Coran tudományos hümmögéssel figyeli a sült édes tésztát.- Félretettem neked hármat - jelenti ki a lányom, miután visszahozza az üres tányért. - Van áfonyánk? - Angyali hangon, bociszemeket meresztve néz rám. Tudom, hogy imádja az áfonyát a palacsintájában. Elhúzom a tésztás tálat, ahol már látszódik, hogy külön adagot készítettem neki, áfonyásan.
- Mindjárt megcsinálom. - Széles mosollyal, tapsikolva ugrándozik vissza az asztalhoz. Tudom, hogy imádja. A következő pont olyan lesz. Nem tudom mit szeret benne, talán maga a gyümölcs vonzza inkább. A farmon van is egy kiskertje, ahová ez volt az első bokor, amit ültettünk. Láttam az arcán mennyire boldog, amikor az első szemek megjelentek rajta. - Kicsim! - szólok neki, s máris rohan a tányérjával. - Két áfonyás palacsinta, a Kis Oroszlánnak!
- Aki féltve minden finomságot, inkább itt eszi meg. - Hátrapillantok a vállam fölött, s látom, ahogy Hunk teleszájjal, hunyorogva méregeti a lányomat. - Nem adom. A múltkor is elcsórtál a tálamból - nyelvet nyújt a bácsikájának, majd lehuppan a pulra. Az ölében tartva a tányérját, eszi meg a finomságot.
Közben én is megkérem, hogy hozza ide az enyémet, hogy azért én is reggelizni tudjak.
- Szeretem a közös reggeliket - jelenti ki a lányom két falat között. - Ilyenkor olyan, mintha sok-sok hangya lenne itt nálunk. Mindeki nyüzsög, hangos, egyszerre beszél, és nagyon jó érzés. - Ez szöget üt bennem. Furcsállva nézek rá először, de nem szólok semmit. Inkább megvárom, hogy nyugi legyen, és ismét ketten legyünk.
Ez azonban nagyon sokára lesz. Csoportos program van ugyanis a mai nap folyamán. Körbenézünk ugyanis a vidámparkban. Igen. Harminc múltam, de még mindig hullámvasutazok, még mindig vattacukorral mászkálok és céllövöldézek a lányomnak macit, csak mert ő mosolyog, és élvezi, hogy ennyi ember nyüzsög körülötte. Az megint más kérdés, hogy a csapat többi tagjai is visszamegy gyerekbe. Főleg mikor fagyiról van szó. Akkor mindenki ragad a gyümölcsös, fantáziás fagylalttól.
Késő este sikerül visszatalálnunk a farmra, ahonnan a többiek hamar haza is mennek. A lányom persze még mindig vigyorog, de azért valahol legbelül az apai érzékeim jelzik, kissé csalódott, hogy nem maradnak sokáig. Fürdés után nagy nehezen sikerül rávennem, hogy ne ugráljon a lakásban, hanem mosson fogat, és menjen szépen az ágyába.
- Apa, mesélsz? - kérdezi a költőit, de mindenegyes alkalommal rávágom, hogy persze. Kissé már én is fáradt vagyok, de a kíváncsiság mégiscsak erősebb nálam. Kiválasztja a megfelelő könyvet, amit hallani akar, néha már a rongyosra olvasott könyveit hozza oda, hogy utána átvariálhassa, miközben olvasom. - Mesélj inkább ma este te! - pördül hátra, mikor már vagy 5 perce billegett a polca előtt.
- Rendben - vágom rá, pedig majd leragad a szemed az egész napos rohangálás és szórakozás után. - Melyiket szeretnéd hallani? - Voltronos történeteket szereti a legjobban, azonban néha mást is szokott kérni.
- Amikor először álltatok össze Voltronná! - lelkesedik azonnal, majd ugrik is be az ágyába. Átkarolja a plüsst, ami először a kezébe esik, majd csillogó szemekkel figyel engem, ahogy mesélni kezdem. Próbálom az izgalmas részeket kihangsúlyzni, de már nagyon kezdek álmos lenni én magam is.
A történet végén, kikönyörög még egyet, ám ezüttal már valamelyik diplomáciai kalandunkat mesélem el neki, amikor egy bolygót kellett megmentenünk a galráktól. A töörténet végére már ott tartok, hogy eldőlök az ágyon, ám a lányom azonnal felébreszt.
- Apa! - böki meg az oldalamat.
-Igen, bocsánat! - rázom meg a fejemet hamar, és koncentrálom az összes erőmet rá. Úgy látszik a sok munkának most csúcsosodik ki a vége, mert már egy kis kikapcsolódásnak tervezett programtól kimerülök.
- Miért néztél rám reggel úgy palacsinta sütés közben? - Torkomra fagy minden egyes szó, amit eredetileg kérdezni szerettem volna tőle.
- Zavar... hogy csak ketten vagyunk? - nyögöm ki nagy nehezen.. Lesüti a szemét, birizgálja egy kicsit a plüssét. Zavarba hoztam a kérdéssel, azonban mégis csak felnéz rám.
- Csak látom a többieket, hogy van tesójuk, hogy mennyien vannak néha. Például Emmáék. Van két tesója, nyáron pedig a csomó unokatesója jön át a Cormérára, hogy itt pihenjenek. És... egy kicsit irigy vagyok rájuk, mert tudom, hogy nekem nem lesz tesóm, nem lesznek ilyen nyaraim. Persze, a többiekkel eltöltött nyár sem rossz... de mégis csak a bácsikáim és nénikéim, nem pedig a tesóim.
Elfacsarodik a szívem, a torkomban gombóc keletkezik, s egyszeriben képtelen vagyok a lányomra nézni.Szégyeneben vörösre pirulok, legszívesebben egy sarokba bújnék. Én tehetek róla, hogy neki nincs testvére, hogy nem olyan élete van, amilyennek lennie kellene. Nekem is vannak testvéreim, én is a nagyszüleimnél, unokatesóknál töltöttem a nyári szüneteimet, mégis pont a gyerekemnek nem tudom megadni ezeket az élményeket.
- Ne haragudj, kicsim - suttogom. - Én... erre nem is...
- Semmi baj, apu! - Angyali hangjától még jobban elszomorodom, hiszen tényleg csak jót akar. - Mesélted már, miért nem lehet velünk anya, és tudom, hogy nem lehet így tesóm. Egy babához kellene ő is.
- Örökbe fogadni is lehet, csak épp... nem egyszerű és .... Kicsim, én... ne haragudj, hogy nem gondoltam erre. Egyszerűen... - Átkarol, majd egy puszit nyom az arcomra.
- Rendben van, apu! Bízom benned, és tudom, hogy csak jót akarsz. Annál jobban fogom becsülni az időt, amikor a többiekkel tölthetek. Jó éjt! - Azzal egy cuppanós puszit nyom az arcomra, amit viszonzok.
- Jó éjt, kicsim! Aludj jól. - Gyengéden betakargatom, majd kimegyek a szobájából.
Azt viszont ő soha nem fogja megtudni, hogy én utána még órákig a falat bámulva, magamat vádolva próbálom kitalálni, hogyan is lehetne neki jobb szünete, míg el nem nyom az álom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése