Zene

Sosem tanultam meg rendesen zenélni. Érteni kell ez alatt azt, hogy sosem jártam zene órákra gyerekként. Elnézegettem, ahogy a gyerekek, gitárral, hegedűvel, vagy más hangszerrel a kezükben mászkálnak a suliban, sietve a következő órákra. De mindig is vonzott a zene. 

Így, amikor lehetett megkértem a bátyám egyik barátját, hogy ugyan tanítson már meg gitározni. Az alapokat átvettük, és én már boldog voltam. Eltudtam játszani egyszerű dalokat, s a többi csak ez után jött.

Ekkor tájt jött elő a betegségem is. Én pedig kihasználtam, ha már nem mehettem néha két hétig sehová. Gyakoroltam. Több videót megnéztem, honlapokat, cikkeket böngésztem, miként kell kottát olvasni, írni, majd csak gyakoroltam. Néha kanüllel az orromban ültem az ágyam szélén, élveztem a nyári napsütést, ami beáramlott a szobám ablakán, és elképzeltem magamnak, hogy kint vagyok. Nagyiéknál vagyok a farmon, és épp a mezőkön futok.

Élveztem ezt, mert kikapcsolt. Akkor nem voltam beteg, nem voltam az asztronauta kadét, aki épp a vizsgáira stresszel. Hanem csak egy srác voltam a többi között, aki vágyott a szerelemre, szeretetre és az elismerésre. Énekelni már más tészta volt. Kutatnom kellett a nyugodt helyek után, ami nem kis munkámba telt. A barátaim előtt nem akartam énekelni, mivel a csapatból egyedül én voltam ennyire muzikális. A többiek mind fociról, teniszről, kosárról fecsegtek, és az aktuális sport csillagokról. Én magam is ugyan tisztában voltam ezekkel, beszélgettem velük erről, de azért még sem a kedvenc témáim közé tartozott.

Végül a suli zenetermét céloztam meg, amikor már mindenki elment a suliból és csak a takarító és pár tanár lézenget az épületben. Először félénken kezdtem el néhány versszakot elénekelni egy-egy dalból. Furcsa volt magamat hallani az üres teremben, ahol a gitárom hangja volt még.  Idővel persze belejöttem, hogyan hozzam össze a kettőt. A szerencsém pedig az volt, hogy egy tanár sem kapott rajta, hogy iskola után éneklést gyakorlok a termekben.

Szinte már vártam, mikor fog majd az egyik ének tanár hirtelen rámnyitni, mint azokban a filmekben, ahol a főhös csodás hanggal van megáldva, de rejtegeti a képességeit. Azonban ez nem következett be, amit nem bántam.

Később, mikor már a Garrisonban voltam, Adamnek játszottam néha esténként. Ő előtte énekeltem először.  Zavarban is voltam. Emlékszem, hogy mennyire elvörösödtem, amikor befejeztem a dalt, képtelen voltam ránézni. Még akkor sem, amikor megtapsolt, majd egy puszit nyomott a fejemre.

- Csodás volt - mondta akkor, én viszont nem tudtam neki elhinni. Valahogy hiányzott valami, ami megadta volna azt a pluszt, hogy én most jónak érezzem magamat gitározás és éneklés terén. Szelíden rámosolyogtam, majd inkább elpakoltam a gitáromat.

Ritkán énekeltem neki, mert zavarban voltam. Inkább egyedül dalolásztam, saját magamnak. De mindig hiányoltam valamit. Egy hangot, egy megfelelő hangszínt. Sosem éreztem elég jónak ahhoz, hogy másnak is megmutassam.

Mr. Holt, Matt, de még a Voltron csapat sem tudott arról, hogy énekelni és gitározni is tudok. A szobámban dalolásztam akkor is. Ahogy a galráknál is. Ezzel őriztem meg az ép elmémet. Ismételni kezdtem a dalokat a fejemben. Dalszöveget mondtam dalszöveg után, hogy emlékeket idézzek fel, hogy tudjam, voltak jobb napjaim és még lesznek is. Tartottam magamban a lelket, amennyire lehetett, ahogy a Voltron után is, amikor Adam egy távoli vidékre költözött a balesete után, majd amikor Curtis elhagyott.

Aztán jöttél te, te drága angyalkám, aki élvezettel hallgattad végig a dalaimat, amikor pici baba voltál. Lágy dallamoktól egyszerűbben elaludtál, s nem bántad azt sem, ha napközben egy aprócska dalt ellőttem, ami ugyan borzalmas volt, de attól te még lelkesen kacagtál, élvezted a mókázásokat.

Később te is énekelni kezdtél velem. Először sejpítve, utána egyre határozottabban, ahogy megtanultál rendesen beszélni. Én tanítottalak meg gitározni, később önként tanultál meg hegedülni is. Persze, ahogy nálam is, nem a zene volt a lételemed. Jártál ugyan egy darabig táncolni is, de inkább más vonzott. Pilóta és orvos is akartál lennél.

Furcsa, de mind a kettőt teljesítetted. Mindenkit megleptél, amikor olyan tudással álltál elő, ami egy korodbelinek nem épp a szakterülete. Amikor más még csak a másodfokú egyenletet tanulja, te már bonyolult matematikai számításokat végeztél, hogy miképpen kell a repülőt karibrálni. Koordinátak határoztál meg, pontosan tudtad, miképpen kell irányítani egy repülőt, vagy épp milyen összetevők kellenek ahhoz, hogy az orvosságomat előállítsd.

De attól még jól esik neked is és nekem is, ha egy aprócska dalt előadunk, miközben finomságokat állítunk elő.