Hosszú idő telt el azóta a bizonyos beszélgetés óta. Egészen a matek óra kezdetéig beszélgettünk egymással. Elmondta, hogy mennyire más újra itthon lenni Anglia után. Annyira furcsa neki néha, hogy a saját nyelvén beszélnek hozzá, hogy nem kell fordítani. Bár őszintén szólva nekem mindig is az volt az álmom, hogy Angliában éljek. Ne kérdezze senki, hogy miért, mindig is vágytam oda.
Így hallgatva őt még jobban szeretnék kimenni, még akkor is, ha csak egy rövid időre.
Igaz, nehezen tudok figyelni rá, mivel annyira megbűvöl a tekintete, hogy majd hanyatt vágom magam izgalmamban. A pillangók repkednek a gyomromban, s alig bírok normálisan lélegezni.
Főleg most, hogy Valentin nap közeledik. Az egész egyetem szívecskékben úszik a párok napról napra több rózsát adnak egymásnak, én meg vörösödöm, amikor meglátok egy-egy ilyet.
Elképzelem magamat, ahogy ott állok az udvaron, és meglep egy szál virággal, vagy csokoládéval.
Ám ahogy tizennegyedikét írunk, s nem jelentkezik, elszontyolodom. Ennyit a romantikus dolgokról. A szememet forgatom, amikor barátnőm mellettem áradozik a sok-sok ajándékról, amit kapott a párjától, én pedig igyekszem leplezni, mennyire irigykedem rá, amiért így gondolt rá a pasija. Az ajkamba harapva nézek ki az ablakon, várom a következő órát, s csak hagyom, hogy a keserű bánat emésszen.
Túl sok mindenben reménykedtem.
Elmúlik a nap, egész végig nem is látom. A buszra várva nézem a csillagos eget, elképzelem magunkat, mint pár. A szívem megmelegszik, azonban hamar el is önti a csalódás. Ugyanaz, mint annak idején. Reménykedek valamiben, s mégsem jön össze. Túl sokat akartam egyszerre. Felsóhajtok; leheletem aprócska felhőként száll a semmibe, majd eltűnik.
Egyszer, majd, Anna. Addig várj. – mondom magamnak, majd kinézek, hogy nem jön-e a busz.
De. A jármű beáll a megállóba, az utasok sorba állnak, hogy felszállhassanak. Még mielőtt én magam is felszállnék, lopva körbekémlelek, nem látok-e egy rohanó fiút, aki nekem integet. De nem. Még jobban elszontyolodom, s inkább csak csalódottan felszállok a buszra. Levágom magamat az egyik ülésre, kigombolkozom, s egész hazaúton zenét hallgatva nézek ki az ablakon. Visszafojtom a könnyeimet, mert úgy érzem, nincs jogom sírni.
Nem vagyok a barátnője, nem vagyunk egy filmben sem, így felesleges könnyeket hullajtanom egy ábrándért, ami nem vált valóra. Mégis… annyira szerettem volna. Ha végre valakinek különleges vagyok.
Hazaérve, leveszem magamról a rétegeket, észre sem akarom venni a csoki csomagolást a konyha asztalon, amit valaki kapott Valentin napra. Mintha ott sem lenne. Megcsinálom a szendvicseket másnapra, ebédet pakolok magamnak, s felmasírozok a szobámba.
– Csomagod jött – mondja apa, miközben a szája a füléig ér. Kétkedve nézek rá; már rosszat sejtek. Tavaly is megtréfált ilyenkor, majd adott egy nagy doboz bonbont, mondván, megérdemlek egy kis csokit.
Azonban ez a mosoly más. Olyan, mintha valaki büszke lenne rám. Belépek a szobámba, előre felkészülök vagy egy hatalmas mackóra, amire az van rá írva, Szeress!, ám ehelyett üresen találom a szobámat. Az egyetlen szokatlan dolog az egy nagy rózsaszín doboz az ágyamon.
Gyanakodva megközelítem a dobozt, lehuppanok a matracra. A címzettnek engem jelöltek meg de a feladó helyén csak egy Titok szó szerepel. Ezek szerint apa tudja, hogy ki az, aki küldte nekem a csomagot, mivel személyesen vehette át tőle. Szóval így állunk. A szememet forgatva, fejemet csóválva, fogok egy ollót és végigvágom a celluxot a doboz tetején. Kinyitva egy nagy halom töltőanyaggal találkozom szembe. Valaki nagyon biztonságban akarta tudni a csomagot.
Szétválasztom az anyagot, és egy rózsaszín borítékkal találom először szembe magamat, majd egy csomó, szintén becsomagolt dologgal.
Biztosra ment – gondolom magamban, majd kinyitom a borítékot. Minő meglepetés, egy levél van benne.
"Drága, Annám!
Ne haragudj rám, amiért nem személyesen adom át neked ezt a sok mindent, de képtelen voltam rá. Egyrészt, rettenetesen zavarban voltam, mert valljuk be őszintén, nem voltam soha ez a romantikus alkat. Mégis úgy gondoltam, hogy megérdemelnéd ezt a csomagot. Talán még többet is. A másik viszont az, hogy elutaztunk. Anya előző hét hétfőn jelentette be, hogy elutazunk, én pedig pánikba estem. Pénteken mentem ugyanis az egyik csomagért, amit a dobozban találsz. Így pedig már esélytelen volt, hogy megérkezzen hozzád időben, Valentin-napra. Fogtam is a fejemet. Aztán megbeszéltem apukáddal, hogy megcsinálom a csomagot, odaadom neki, majd leteszi az ágyadra, mikor hazaérsz aznap. Tudom, bunkóság, hogy még egy „boldog Bálint-napot” sem küldtem neked, de annyira félek, hogy mit fogsz hozzá szólni, hogy az asztal alá bújnék izgalmamban. Életemben nem féltem még ennyire attól, hogy mit fognak majd egy ajándékhoz szólni. Remélem tetszik majd. Jó szórakozást hozzá!
Szeretettel
A te Márkod"
Vörösre pirultan, az öklömet rágcsálva olvasom a sorokat, s tényleg boldogság kezd el terjengeni a mellkasomban. Félre teszem a levelet, és nekiállok kibontani egyenként a csomagokat. Kapok tőle egy nagy tábla mogyorós-mazsolás csokit, egy pár rókás zoknit, Totorós bögrét, egy nagy dobozzal a kedvenc teámból, egy csupor mézet, egy könyves pólót, valamint egy rózsaszín borítójú könyvet. Eltátom a számat, hogy mennyi mindennel elhalmozott, pedig nem is kértem.
Már csak az lesz a kérdés, hogy mennyire fog ő örülni az én dobozomnak, ami ott várja a gardróbómban, a sarokban… :)
Így hallgatva őt még jobban szeretnék kimenni, még akkor is, ha csak egy rövid időre.
Igaz, nehezen tudok figyelni rá, mivel annyira megbűvöl a tekintete, hogy majd hanyatt vágom magam izgalmamban. A pillangók repkednek a gyomromban, s alig bírok normálisan lélegezni.
Főleg most, hogy Valentin nap közeledik. Az egész egyetem szívecskékben úszik a párok napról napra több rózsát adnak egymásnak, én meg vörösödöm, amikor meglátok egy-egy ilyet.
Elképzelem magamat, ahogy ott állok az udvaron, és meglep egy szál virággal, vagy csokoládéval.
Ám ahogy tizennegyedikét írunk, s nem jelentkezik, elszontyolodom. Ennyit a romantikus dolgokról. A szememet forgatom, amikor barátnőm mellettem áradozik a sok-sok ajándékról, amit kapott a párjától, én pedig igyekszem leplezni, mennyire irigykedem rá, amiért így gondolt rá a pasija. Az ajkamba harapva nézek ki az ablakon, várom a következő órát, s csak hagyom, hogy a keserű bánat emésszen.
Túl sok mindenben reménykedtem.
Elmúlik a nap, egész végig nem is látom. A buszra várva nézem a csillagos eget, elképzelem magunkat, mint pár. A szívem megmelegszik, azonban hamar el is önti a csalódás. Ugyanaz, mint annak idején. Reménykedek valamiben, s mégsem jön össze. Túl sokat akartam egyszerre. Felsóhajtok; leheletem aprócska felhőként száll a semmibe, majd eltűnik.
Egyszer, majd, Anna. Addig várj. – mondom magamnak, majd kinézek, hogy nem jön-e a busz.
De. A jármű beáll a megállóba, az utasok sorba állnak, hogy felszállhassanak. Még mielőtt én magam is felszállnék, lopva körbekémlelek, nem látok-e egy rohanó fiút, aki nekem integet. De nem. Még jobban elszontyolodom, s inkább csak csalódottan felszállok a buszra. Levágom magamat az egyik ülésre, kigombolkozom, s egész hazaúton zenét hallgatva nézek ki az ablakon. Visszafojtom a könnyeimet, mert úgy érzem, nincs jogom sírni.
Nem vagyok a barátnője, nem vagyunk egy filmben sem, így felesleges könnyeket hullajtanom egy ábrándért, ami nem vált valóra. Mégis… annyira szerettem volna. Ha végre valakinek különleges vagyok.
Hazaérve, leveszem magamról a rétegeket, észre sem akarom venni a csoki csomagolást a konyha asztalon, amit valaki kapott Valentin napra. Mintha ott sem lenne. Megcsinálom a szendvicseket másnapra, ebédet pakolok magamnak, s felmasírozok a szobámba.
– Csomagod jött – mondja apa, miközben a szája a füléig ér. Kétkedve nézek rá; már rosszat sejtek. Tavaly is megtréfált ilyenkor, majd adott egy nagy doboz bonbont, mondván, megérdemlek egy kis csokit.
Azonban ez a mosoly más. Olyan, mintha valaki büszke lenne rám. Belépek a szobámba, előre felkészülök vagy egy hatalmas mackóra, amire az van rá írva, Szeress!, ám ehelyett üresen találom a szobámat. Az egyetlen szokatlan dolog az egy nagy rózsaszín doboz az ágyamon.
Gyanakodva megközelítem a dobozt, lehuppanok a matracra. A címzettnek engem jelöltek meg de a feladó helyén csak egy Titok szó szerepel. Ezek szerint apa tudja, hogy ki az, aki küldte nekem a csomagot, mivel személyesen vehette át tőle. Szóval így állunk. A szememet forgatva, fejemet csóválva, fogok egy ollót és végigvágom a celluxot a doboz tetején. Kinyitva egy nagy halom töltőanyaggal találkozom szembe. Valaki nagyon biztonságban akarta tudni a csomagot.
Szétválasztom az anyagot, és egy rózsaszín borítékkal találom először szembe magamat, majd egy csomó, szintén becsomagolt dologgal.
Biztosra ment – gondolom magamban, majd kinyitom a borítékot. Minő meglepetés, egy levél van benne.
"Drága, Annám!
Ne haragudj rám, amiért nem személyesen adom át neked ezt a sok mindent, de képtelen voltam rá. Egyrészt, rettenetesen zavarban voltam, mert valljuk be őszintén, nem voltam soha ez a romantikus alkat. Mégis úgy gondoltam, hogy megérdemelnéd ezt a csomagot. Talán még többet is. A másik viszont az, hogy elutaztunk. Anya előző hét hétfőn jelentette be, hogy elutazunk, én pedig pánikba estem. Pénteken mentem ugyanis az egyik csomagért, amit a dobozban találsz. Így pedig már esélytelen volt, hogy megérkezzen hozzád időben, Valentin-napra. Fogtam is a fejemet. Aztán megbeszéltem apukáddal, hogy megcsinálom a csomagot, odaadom neki, majd leteszi az ágyadra, mikor hazaérsz aznap. Tudom, bunkóság, hogy még egy „boldog Bálint-napot” sem küldtem neked, de annyira félek, hogy mit fogsz hozzá szólni, hogy az asztal alá bújnék izgalmamban. Életemben nem féltem még ennyire attól, hogy mit fognak majd egy ajándékhoz szólni. Remélem tetszik majd. Jó szórakozást hozzá!
Szeretettel
A te Márkod"
Vörösre pirultan, az öklömet rágcsálva olvasom a sorokat, s tényleg boldogság kezd el terjengeni a mellkasomban. Félre teszem a levelet, és nekiállok kibontani egyenként a csomagokat. Kapok tőle egy nagy tábla mogyorós-mazsolás csokit, egy pár rókás zoknit, Totorós bögrét, egy nagy dobozzal a kedvenc teámból, egy csupor mézet, egy könyves pólót, valamint egy rózsaszín borítójú könyvet. Eltátom a számat, hogy mennyi mindennel elhalmozott, pedig nem is kértem.
Már csak az lesz a kérdés, hogy mennyire fog ő örülni az én dobozomnak, ami ott várja a gardróbómban, a sarokban… :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése