Csak egy randi!

 A téli hideg a csontjaimba vág. Hiába van rajtam harisnya még is úgy érzem, semmi sincs rajtam. Egyhelyben toporgok a Deák Ferenc téren délután négykor. Véget ért már a munkám, s várom, hogy a randipartnerem befusson. Már egy ideje beszélgettünk a neten, néha telefonon, képeket küldözgettünk egymásnak, mégis az érzéseim vegyesek felé.

Kíváncsi vagyok rá, hogy mennyire lehet magas élőben, milyen testalkata van valójában. Rossz tapasztalat, hogy a képek tudnak ám csalókák lenni, s torzítani a valóságon. Na, meg milyen beszélgető partner. Hosszas eszmecserékre számítok, mint írásban, viszont nem iszom előre a medve bőrére. Inkább óvatosan állok a dologhoz. 

Az interneten az embernek van ideje átgondolni mit írjon, titkon is megtudja nézni, ha írt a másik valamit, miközben az nem is látja, hogy elolvastam az üzenetét. Az interneten van időm gondolkodni, van időm megfogalmazni egy frappáns választ, hogy utána a másik egy jót nevethessen rajta. Viszont élőben mindig is rossz voltam a beszélgetésben.

Persze jöhetne a kontrázás „akkor mi a helyzet a telefonnal?” ott nem látom az arcát. Ott nem érzem a kényelmetlen helyzetet, mert a szeméből és az arcából kitudom olvasni, kényelmetlen, vagy épp feszélyezett a helyzet. Egy randi más. Itt találkozok az illetővel, a hanghoz társul egy arc is, amit képről láttam már. Kíváncsi leszek, milyen a bőrének a tapintása, milyen illata van. Talán használ kölnit? Esetleg az arcszeszének az illatát fogom érezni, amikor egy röpke puszit ad nekem? Milyen ruhában fog jönni? Nyakig be lesz ő is öltözve, vagy lezseren, egy sállal a nyakában, bélelt bőrdzsekiben jelenik majd meg?

Hamarosan megtudom.

Egyhelyben toporogva nézem az embereket, hátha messziről kiszúrom az arcát. Kutatok, figyelem, hátha. Azonban semmi. Idegesen benyomom a telefonomat; lassan öt óra lesz, s még mindig nem írt semmit, merre jár. Sötét van már, a karácsonyi fények kigyúltak már rég, pedig már túl vagyunk vízkereszten. Egyre idegesebb és türelmetlenebb vagyok. Merre járhat a kedves? Ajkamba harapok, s kíváncsiságom egyre inkább lelohad. Borzalmasan fázom, s mikor már egy órája várok rá, megírom neki, hogy ne jöjjön, inkább hazamegyek, ha már egy órát késik.

Nem is elérhető messengeren. Ez egy felültetés volt, jut először eszembe, ám mikor nem is megy át az üzenet, úgy határozok, felhívom. Kikeresem a nevét a listából, nem is kell sokat böngésznem, hiszen az első helyen áll. Rengeteget beszélgettünk, amikor csak időm jutott a munkában.

Kicsöng egyszer-kétszer. Majd felveszik.

-          Igen, tessék, Majoros Anita! – Egy másodpercre meglepődök a női hang hallatán; ám valahol mélyen kapcsol bennem egy vészjelző. Itt most nem szabad kiadnom magam.

-          Jó estét kívánok! A Mobilflottától hívom. Balázs Róbertet keresem. – Még jó, hogy pontosan tudom, melyik mobil szolgáltatónál van.

-          Jó estét! Egy pillanat, viszem neki. Éppen most fog kijönni a fürdőből. – Anita kedves, aranyos, hallatszik a hangjából, hogy segítőkész. Ettől a pár mondattól egy csinos, aranyos lányka jut eszembe, aki abban a hiszemben van, hogy a férfi, akinek a telefonja a kezében van, fontos ügyet kell intézzen a mobilszolgáltatójával.  Elszorul a szívem, ha arra gondolok, ezt a lányt lehet épp velem csalta meg a férfi, akire vártam egy órát ebben a borzalmas hidegben.

Azt tudom, hogy van egy húga, de azt nem tudom, hogy most a húga hol lehet Robinak. No, arról nem is beszélve, hogy az is kimaradt, hogy a húga felvette-e férje nevét, akár kötőjellel, akár máshogy. Mi is a húga keresztneve? Idegesen toporgok, szinte már ugrálok egyhelyben. Nem merek elindulni be nagyi fele, mivel sétálás közben csak kapkodnám a levegőt. Bár lehet így is kapkodni fogom, ha Anita odaadja neki a telefont.

-          Szívem, téged keresnek. A mobilszolgáltató – hallom a háttérben Anita hangját, ahogy már eltartott magától a telefont. Egyértelműen megcsalta. Senki nem hívja a testvérét szívemnek.

-          Ilyenkor? – hallom meg Robi kérdő hangját, majd a zörgés, csörgést, ahogy átveszi a telefont. – Igen? Balázs Róbert!

-          Remélem, csinos a barátnőd, Robi! – Egy elfojtott nyögést hallok a másik oldalról. Szinte magam elé tudom képzelni, hogy Anita visszament a hálóba, Robi pedig kettesben maradt a telefonjával a fürdő ajtajában. Arcán mély megdöbbenés, reményeim szerint szégyenpír kúszik fel a nyakán, egész a feje búbjáig.  – Örülj neki, hogy nem a saját nevemen mutatkoztam be, de magadnak is adj hálát, hogy nem írtad be a nevemet ezek szerint rendesen a telefonodba. Bár nem is szükséges. A tiédet úgy is hamar törölni fogom.

Kinyomom a hívást, esélyt sem adok neki, hogy valami kódolt mondandóval válaszolni tudjon. Inkább blokkolom a számát két nyomással. Mélyet szippantok a hideg levegőből, kinyújtóztatom átfagyott tagjaimat, majd a mobilnetemet kikapcsolva. Elindulok gyalog a nagyjából 20 percre lakó nagymamámhoz.

A fények szépek, legyen az akár egy kirakaté vagy karácsonyi. El-el csodálkozom az ablakokban lévő fűzérek kreatív kialakításán. S eszembe jut, hogy mennyit beszélgettem Robival a karácsonyi meghittségről. Mennyire jól esett, amikor felhívott szilveszterkor, hogy boldog új évet kívánjon, s elmondja, alig várja, hogy találkozzunk. Jól kezdődik az év, mondhatom. Pedig szép reményekkel indultam neki. Azt terveztem, hogy idén majd találkozom vele, s megszeretem, hiszen mégiscsak három hónapja beszélgettünk. Ő a cége miatt nem tudott eljönni hamar találkozni, sosem találtunk megfelelő időpontot.

Most, így visszagondolva, lehet nem is a cége miatt húzta eddig a találkát. Lehet a párja miatt. Ha azt veszem, két vasat tartott a tűzben. Főleg azért, mert nekem nem is szólt. Titkos szeretőnek akart tartani, behálózni, hogy szeressem őt, lefeküdjek vele, hogy utána, mint valami használati tárgyat elővegyen, ha úgy tartja kedve.

Az is megeshet, hogy a barátnője külföldön dolgozik, vagy olyan cégnél, ahol időközönként van csak itthon. Netalántán nem csak engem tartott a tűzben. Lehet más lányokat, s azért nem ért rá velem foglalkozni, már más ágyakat kellett bemelegítenie, más szíveket kellett meghódítania, levadásznia.

Tovább is tudnám kombinálni a dolgokat. Egyre mélyebbre tud szárnyalni a fantáziám ebből a tekintetből. Az még rosszabb, ha Anita valójában a felesége, s házasságot tört valójában Robi. A legrosszabb az egészben, hogy én is rosszul érzem magam emiatt. Persze, nem tudhattam, de valahogy annyira szerettem volna Robival lenni, annyira jó lett volna, ha meg van a kémia kettőnk közül az életben is, hogy azt elmondani, leírni sem tudom. Kötődtem hozzá, s erre kiderül, hogy valójában egy második kerék voltam az életében. Egy pótlék, egy olyan lény, aki megadja neki azt, amit a párjától abban a pillanatban nem kaphat meg.

Időközben beérek nagyihoz. Nem mondok neki semmit a randiról csak annyit, hogy egy kicsit később. Tudom, halálosan kíváncsi arra, hogy mi történt, hogy történt, de egyelőre nem tudok mit mondani. Inkább leülök a kanapéra, megnézem a hatórás híreket, s egyszer sem nézek a telefonomra. Nem akarok ránézni sem. Tuti, hogy írt messengeren, hiszen onnan nem tiltottam le. Azonban nem vagyok benne biztos, hogy akarom az üzeneteit olvasni. Legyen az akár bocsánatkérő, akár esedező, legyen az bármilyen. Nem akarok vele kapcsolatba kerülni még egyszer.

Csalódtam benne, elárult. Legalább játszott volna tiszta lapokkal. Inkább mondta volna meg az elején, hogy szeretőt keres magának a párja mellé bizonyos okok miatt. Akkor nem vesztegetem el az időmet rá, s talán már rég megtalálhattam volna azt a srácot, aki ma eljött volna négyre a Deák Ferenc térre, hogy randizzunk. Most lehet bent ülnék egy kávézóban, forró teát szürcsölnék és egy tartalmas eszmecserét folytatnék egy olyan emberrel, akire tényleg érdemes ráfordítani az időt.

Már megint behúztak a csőbe. Először egy csávó, aki azt hitte, egyből hozzá megyünk fel, mikor találkoztunk az Örsön. Közel lakom, állította. Mikor kiderült, az egyik panelben lakik az Örsnél, s azért itt szeretett volna velem találkozni, hogy felmenjek hozzá egy italra, majd egy kis lepedőakrobatikát is tolhatnánk, ha úgy gondolom, akkor sarkon fordultam és eljöttem. Miért van az, hogy sok pasinak csak a lábam köze kell, több nem? Miért a gyors élvezetek kellenek nekik, ahelyett, hogy egy szerető társ várja őket otthon?

-          A férfiaknak máshogy működik az agya, kincsem. – Nagymamám bizton állítja ezt, miután végül kibukik belőlem a történet Robiról. Ezt viszont már vagy ezerszer hallottam. Tudom, máshogy működik, mégis valahogy bosszant egy picit a dolog.

A szeretet, szeretni vágyás érzése alapfeltétel a tudomány szerint. Még a Mashlow piramisában is benne van. Igaz, ott is a fiziológiai szükségletek vannak elsődlegesen. Mindenhol megemlítik a szexet is. Ez egy kicsit most úgy hangzik, mintha a szex fontosabb lenne a szeretetnél, a szerelemnél, amit érzünk. Nem tagadom egy jó szeretkezés nem lenne rossz. De ott biztonságnak is lennie kell, ismernem kell a másikat, hogy tudjam, nem fog átverni, nem csak ezért kellek neki, hogy még egy strigula legyek az összes között.

-          Kincsem, ne csüggedj! – mondja szelíden nagyi, miközben mosolyog a székében. Visszamosolygok rá, fülem mögé tűrök egy nem létező tincset idegességemben, zavaromban. – Megtalálod majd a párodat. Robi nem volt az igazi. Talán más az lesz.

Szeretnék hinni nagyinak, szeretném elhinni, hogy vannak olyanok, akik nem csak ezt akarják. S mivel sok párt látok, reménykedem is benne. Igaz, manapság, ahol a laza kapcsolatokat is vállalják, már nem lepődök meg semmin. Mikor ránézek egy párra felvetül bennem: ők vajon lazában vagy komoly kapcsolatban vannak? Azért vannak együtt, hogy valakinek elsírják a bánatukat, örömüket, elrángassák a közös programokra, hogy verhessek a mellüket: a párommal érkeztem. De közben csak a szexualitás, a testiségek kötik őket össze, na, meg nincsenek egyedül? Netalán az igaz szeretet köti őket össze?